Játékokat festettek a nagymágocsi iskolaudvarra

2019.10.27. 16:02

Ki nevet a végén?

Diákok, szülők és pedagógusok dolgoztak közösen a nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola udvarán. Játékokat festettek a járdákra. Így a gyerekek az órák közti szünetben akár Ki nevet a végén? társasjátékot is játszhatnak az óriás táblákon.

Kovács Erika

Felnőttek és gyerekek közösen festettek játékokat a nagymágocsi iskolaudvarra. Fotó: Kovács Erika

Ettől a tanévtől kezdődően különböző logikai játékokat, társasjátékokat, ugróiskolát is játszhatnak a gyerekek a nagymágocsi iskola udvarán.

– Körülbelül hetvenen vettünk részt a munkában, gyerekek, szülők és pedagógusok. Már évek óta terveztük ezt a lehetőséget, szerencsére most sikerült megvalósítanunk – mondta Varga Ferenc igazgató, aki az új tanévtől irányítja az intézményt.

Felnőttek és gyerekek közösen festettek játékokat a nagymágocsi iskolaudvarra. Fotó: Kovács Erika

– A szabadidő hasznos eltöltése kiemelt feladatunk. A gyerekek igényelték, hogy legyen mivel játszani az udvaron is. Ezekkel a játékokkal egyszerre fejlődnek a képességeik és készségeik is. Többek között malomjátékot, sakkot, Ki nevet a végén?-t, ugróiskolát is festettünk. A Sakkpalota programunk már évek óta működik iskolánkban. Ettől a tanévtől kezdődően, ötödik osztálytól a logikai táblajáték programot is bevezettük. A malom- és a sakktábla többek között azt a célt is szolgálja, hogy a szabad­időben is foglalkozhassanak a gyerekek ezekkel

a játékokkal.

A malom mellett sakk, ugróiskola, társasjáték is került az aszfaltra. Fotó: Kovács Erika

Varga Ferenctől megtudtuk, a sakkhoz vannak óriási sakkbábuik. A ki nevet a végén?-hez és a malomjátékhoz pedig saját ötletből készítettek eszközöket.

A szabadtéri táblajátékok tervezését a pedagógusok végezték.

A kerítés sem maradt ki. Fotó: Kovács Erika

– A gyerekek hatalmas örömmel vettek részt a kivitelezésben. Öröm volt látni, ahogy dolgoztak közösen a szülőkkel, pedagógusokkal. Kisebbek, nagyobbak szünetben is odaszaladnak az ugróiskolához, játszanak egy sakkpartit, vagy malmoznak, ami azt jelzi, hogy tényleg szükség van ezekre a játékokra az udvaron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!