Mindent megtesznek, hogy egyben maradjon a hajótest

2019.10.26. 07:22

Megmentik a Szőke Tiszát, amennyiben lehetséges

Azért alapították meg a Hajózásért Alapítványt, hogy megmentsék a legnagyobb magyar gőzhajót, a Szőke Tiszát. A mentésben részt vevők közös célja, hogy a hajót a lehetőségekhez képest egyben emeljék ki, és ne legyen szükség a hajótest szétvágására.

Suki Zoltán

Kiemelhetik a Szőke Tiszát. Fotó: Kuklis István

A napokban több olyan hír is megjelent a Szőke Tisza gőzösről, hogy a hajótestet feldarabolják, és egy hulladékudvarba viszik, de ez nem igaz. A gőzös mentőakcióját október elején kezdte meg a KÉSZ Csoport. Azóta a roncsot felhozták a vízfelszínre, és a parthoz vontatták. A kiemelést a tervek szerint még tél előtt elvégzik, azután kezdik meg a kárfelmérést.

Nem tudni, milyen súlyos a helyzet

– A parton a kárfelmérés után derül ki, hogy mennyire súlyos a helyzet, a Szőke Tisza jövőjéről csak ezután érdemes komolyan gondolkodni – mondta el a MA-HARD Vízépítő Kft. ügyvezetője, a Hajózásért Alapítvány egyik kurátora. Ezt az alapítványt direkt a hajó megmentése miatt hozták létre, és már övék a gőzös.

Heizler Tamás szavaiból az is kiderült, még nem lehet tudni, hogy egyben marad-e a hajótest, de mindent megtesznek ezért. A hajó kiemelésére több szakértő is tett már javaslatot az elmúlt években, de senki sem tudta garantálni, hogy a gőzöst épségben kiemeli.

 

Folyamatosan figyelik

A szakemberek jelenleg is folyamatosan figyelik a hajót, amíg a partra vontatáshoz szükséges engedélyek meg nem érkeznek.

A legnagyobb magyar folyami gőzhajó 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába. Az alapítvány bízta meg a MA-HARD Vízépítő Kft-t, hogy amint megfelelőnek találja a körülményeket, tegyenek meg minden szükséges intézkedést a gőzös kiemelésére. A Szőke Tisza víz feletti részét még egyébként még az alapítvány tulajdonába kerülése előtt szinte teljesen szétdarabolták, ellopták.

Szinte mindent túlélt

Az Osztrák–Magyar Monarchia, majd a magyar hajózás éke volt évtizedeken át az 1917-ben elkészült IV. Károly oldalkerekes termesgőzös, ami a legnagyobb magyar folyami személyszállító gőzhajó volt. Ezen szállították végig a Dunán a Szent Jobbot 1938-ban, I. Szent István halálának 900. évfordulóján. Túlélte a második világháborút és a szocializmust is, 1976-ig működött turistahajóként, majd előbb Budapesten, később Szegeden lett belőle állóhajó és a város egyik legismertebb látványossága. 2000-ben került a Szeged melletti tápéi öbölbe, ahol a felújítást várva végül menthetetlen állapotig romlott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!