Újraélesztést tanulhatunk

2019.10.16. 13:41

Merjünk segíteni a bajbajutotton – nyílt kapuk a mentőállomásokon

Csongrád megyében a hódmezővásárhelyi, a makói, a csongrádi, a szentesi, a kisteleki és a szegedi állomásokon várják nyitott kapukkal az érdeklődőket.

Kiss Anna

Újraélesztés napja a szegedi mentőknél. Fotó: Frank Yvette

Ingyenes újraélesztési oktatásra várták az érdeklődőket országszerte szerdán, az Újraélesztés Nemzetközi Napján. Hazánkban összesen 136, Csongrád megyében 6, a hódmezővásárhelyi, a makói, a csongrádi, a szentesi, a kisteleki és a szegedi állomásokon várták nyitott kapukkal a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.

Hangai József, az OMSZ Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének kommunikációs munkatársa elmondta, alapszintű tudást kapnak a nyílt nap résztvevői.

– A beteg túlélési esélyeit nagyban meghatározza, ha a laikusok oda mernek lépni hozzá, és a mentők kiérkezéséig megkezdik az újraélesztést. Két év alatt megduplázódott a sikeres újraélesztések száma, ezt többek között a „Hősképzés”, a Szív City applikáció elindítása és a középiskolásoknak szóló kampány eredményezte – tette hozzá.

 

Zentay Attila, a mentőszervezet igazgatójától megtudtuk, jövő szeptembertől már hetedik osztálytól a tanterv része lesz az újraélesztés oktatása, erről hétfőn döntött a kormány, összesen 50 millió forintot költenek erre a célra.

 

Több száz érdeklődő sajátította el az ismereteket megyénkben, például Szkladányi Hanna is, aki a Szegedi Tudományegyetem frissen végzett orvosa. Lapunk kérdésére elmondta, jelenleg a mentőszolgálat tanfolyamán vesz részt barátnőjével, de fontosnak tartották, hogy éljenek a világnap adta lehetőséggel Szegeden, hiszen a későbbiekben sokat segít majd nekik, ha bajbajutott embertársukon kell segítsenek, akkor már fejben ott lesznek a lépések.

Képalá: Idős és fiatal egyaránt tanulta az újraélesztés lépéseit. Fotó: Frank Yvette

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!