Varga Judit Szegeden

2019.09.25. 20:12

Nem Európa-ellenes Magyarország az igazságügyi miniszter szerint

Az országot ért európai uniós támadásokról, családpolitikáról és a migránskérdésről is beszélt szegedi lakossági fórumán az igazságügyi miniszter. Varga Judit szerint csak azért, amiért nem azt fújjuk, mint mindenki Európában, az nem azt jelenti, hogy a kormány Európa-ellenes.

Suki Zoltán

Varga Judit Szegeden. Fotó: Kuklis István

- Kilenc évig éltem Brüsszelben, és soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, amikor reggel kinyitottam az újságokat és azt olvastam, hogy ez az ország milyen szörnyű hely, itt diktatúra van, és maga az ördög uralkodik. Hihetetlen ellenerő és érvrendszer gyűlt össze bennem emiatt, amit elő is adtam Magyarország védelmében, akkor azonban még csak kisebb fórumokon. Miután kineveztek ezt már akár egy német miniszternek, vagy bármelyik európai képviselőnek is előadhatom – mondta szegedi lakossági fórumán az igazságügyi miniszter.

Varga Judit szerint csak azért, amiért nem azt fújjuk, mint mindenki Európában, az nem azt jelenti, hogy a kormány Európa-ellenes.

- Egészen egyszerűen mi tudjuk kik vagyunk, hova tarunk. Véleményünk van az országról, a jövőről, más a viszonyunk a családhoz, amivel sajnos most kisebbségben vagyunk Európában – tette hozzá a miniszter.

- Én mindenkit, főképp persze a kollégáimat küldöm Európába, hogy találkozzon nagykövetekkel, miniszterekkel, hogy egészpályás letámadásban mondjuk az igazunkat, és világosítsuk fel az embereket, mert ha csak a liberális sajtóból tájékozódnak, akkor torz véleményük lesz az országról – közölte.

Varga Judit az is elmondta, hogy azért támadják Magyarországot, mert bizonyos sorskérdésekben mást mondunk. A miniszter ezek között a bevándorláspolitikát és a családokhoz való hozzáállást említette.

A miniszter a közelgő önkormányzati választást nagyon fontos eseménynek nevezte. Szerinte be kell bizonyítani a világnak, hogy az a kormánypolitika, az az európai politika, amit a magyar kormány képvisel az a magyar emberek többségének szilárd véleményén alapul.

- Fontos, hogy alkalmas jelölteket válasszunk, akik egy harmonikus együttműködésben a kormányzattal tudnak fejlődést hozni a vidéki Magyarországra is – mondta Varga Judit.

Emlékezett, hogy az idei első negyedévben a GDP több mint 5 százalékkal bővült, ami Európában is egyedülálló. Ezen kívül felhívta a figyelmet, hogy 2010 óta 10 százalékkal csökkent az államadósság, és hogy azóta csaknem 70 százalékra nőtt az országban a foglalkoztatási ráta.

A miniszter beszélt a migrációról is, amiről elmondta, amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, nem volt „felírva a kapura”, hogy egy multikulturális társadalomban kell élni, és, hogy fel kell adni a nemzettudatot. Szerinte most úgy tűnik, hogy az úgynevezett migránskvótát vannak akik kötelezővé tennék.

- Mi ezt nem akarjuk, Magyarország megvédi a határait – tette hozzá a miniszter.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!