Közlekedésbiztonsági intézkedéseket szeretnének

2019.10.09. 07:25

Nem ismerik a KRESZ-t az északi városrészben

Fékezés nélkül hajtanak át az autósok a Kecskeméti és a Csuka utcai kereszteződésben, pedig itt és a környékbeli utcákban is jobbkéz-szabály van érvényben. Az ott élők szerint szükség lenne jó néhány közlekedésbiztonsági intézkedésre.

Munkatársunktól

Fékezés nélkül hajtanak át kereszteződésen az autósok. FOTÓ: KARNOK CSABA

Fotó: Karnok Csaba [email protected]

Több olvasónk is panaszkodott a Kecskeméti és Csuka utca kereszteződésének csomópontjára. Bár pár éve sárga sávot festettek fel a közepére, az már lekopott. A környéken a legtöbb utca jobbkezes, vagyis jobbkéz-szabály van érvényben.

– A jobbkéz-szabályt vagy nem ismerik, vagy nem tartják be az erre közlekedők. Széles utcák keresztezik itt egymást, az autósok gyorsan hajtanak, és nem veszik figyelembe a KRESZ-t – magyarázta az utcában élő Zsolt. Az említett kereszteződésben szinte naponta van koccanás. Ottjártunkkor is ötből három autó fékezés nélkül haladt tovább, egy biciklis férfi pedig szét sem nézve hajtott be a kereszteződésbe.

Fékezés nélkül hajtanak át kereszteződésen az autósok. FOTÓ: KARNOK CSABA

 

– Szükség lenne a forgalom lassítására. Az északi városrésznek ebben a részében sok a hasonló utca – magyarázta a gyerekkora óta ott élő Bednár László önkormányzatiképviselő-jelölt.

Elmondta, egyeztetett közlekedési szakemberekkel, szerintük több megoldási lehetőség van: fekvőrendőr elhelyezése vagy körforgalom kiépítése. Az említett utcákról a Csongrádi sugárútra kanyarodni sem könnyű, egy éve volt is egy nagyobb baleset: egy, a Kecskeméti utcából kihajtó autó trolibusszal ütközött. Lapunkban mi is megírtuk, hogy az utasok közül 12-en sérültek meg.

Ilona a Csuka utcában lakik, többnyire trolibusszal közlekedik. Azt panaszolta lapunknak, ha valaki a Csuka utca felől át akar kelni a Csongrádi sugárút másik oldalára, akkor vagy szaladnia, vagy kerülnie kell.

– A Gém utca és a sugárút kereszteződésénél nincs zebra, vagy szaladnom kell, vagy átszállok a visszafelé tartó járatra, elmegyek trolival egy megállót, és ott a zebrán átmegyek a túloldalra – magyarázta a 36 éve a környéken lakó asszony.

Bednár László hozzátette, a Rózsa utca Csongrádi sugárúti kereszteződésének teli lámpája is igen veszélyes a balra kanyarodók számára, szerinte számos közlekedésbiztonsági intézkedésre lenne szükség a városrészben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!