Betegápolás

2021.04.17. 14:00

Nyugaton kelendő a makói betegágy

Bár a járvány miatt átmenetileg visszaestek a megrendelések, Nyugat-Európában egyértelmű siker a makói Duocor által forgalmazott, a debreceni egyetemmel közösen kifejlesztett úgynevezett forgózsámolyos betegágy. A magyar piacon ugyanakkor a betegápolás alulfizetettsége miatt egyelőre nem jelent komoly alternatívát a jövő betegágyaként beharangozott korszerű berendezés.

Szabó Imre

A maki ASS-nl kifejlesztett specilis krhzi gy, Gbor Zoltn igazgatval. Fot: Szab Imre

Fotó: Szabó Imre (archív fotó)

A német tulajdonú cég negyedszázada működik a Maros-parti városban, jelenleg több mint 400 embert foglalkoztat. Főleg Nyugatra termel, leginkább iskolabútorokat, de például kaszárnyabútorokat is a német hadsereg külön megrendelésére. Ugyanakkor az egészségügy számára is vannak termékeik. Ezek egyikét, a forgózsámolyos ágyat néhány évvel ezelőtt úgy mutattuk be, mint a jövő betegágyát.

Megtakarítást is jelent

A speciális ágy kórházi kivitele egy 2013-ban indult kutatási projekt eredménye, amit a makói szakemberek a debreceni egyetemmel dolgoztak ki. Azért forradalmi jelentőségű, mert a beteg a mechanikus rendszert kezelve nemcsak felülni képes egyedül, de ülő helyzetben az ágy síkjára merőleges helyzetbe is kerülhet, és ha akar, maga ülhet át az ágy mellett lévő kerekesszékbe.

Így a páciensek nem érzik magukat kiszolgáltatva, kirekesztve, ráadásul a szükségtelenné váló ápolószemélyzet megtakarítást is jelent – vázolta fel akkoriban Gábor Zoltán igazgató.

Úgy gondolta, kórházak, idősotthonok lesznek vevők rá elsősorban. Időközben a fejlesztések folyamán készült egyébként szélesített és alacsony verzió is kimondottan túlsúlyosaknak, esetleg alzheimeres betegeknek.

Itthon keveset vesznek

Mint kiderült, az idő igazolta a várakozásokat. Az ágy otthon­ápolási verziójának első mintaértékesítése 2011-ben volt; 2015-ben 130, 2020-ban 178 darabot értékesítettek. A járványhelyzet most visszavetette az eladást, de Nyugat-Európában a cég becslése szerint akár 200-250-et is piacra lehetne juttatni évente. A mennyiség 95 százalékát angliai és holland, illetve német megrendelőknek szállítják.

Olcsóbb a munkaerő

Ugyanakkor Magyarországon évi 1-2 darab kerül csak forgalomba, ezeket saját otthonukban ápolt idősek vagy betegek számára vásárolják magánszemélyek. Ennek az az oka, hogy nálunk az ilyen ágy beszerzését, illetve az otthonápolási személyzet bérét – a nyugat-európai betegbiztosítókkal szemben – a társadalombiztosítás nem támogatja. Ráadásul a kórházakban, szociális intézményekben olyan alacsony a személyzet bére, hogy inkább embereket alkalmaznak, mint hogy a beteg által önállóan működtethető ágyat helyezzenek üzembe. Pedig ezáltal csökkenhetne az egészségügyi szolgálatokra nehezedő súly az ellátásban, és az ellátás szemlélete is modernebb lehetne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!