Sütő András: A hatalmi mámor játéka a türelmes emberiséggel, annó 1990

„Nem az volt a gondom, hogy eggyel több színdarabom legyen, hanem hogy eggyel kevesebb csomó a torkomban” – nyilatkozta Sütő András erdélyi drámaíró 1981-ben, A szúzai menyegző című darabjának kolozsvári ősbemutatója előtt. A Ceausescu-rendszer legvadabb, utolsó harmadának elején jártunk, amikor az erdélyi magyarságot a zsarnokság és saját belenyugvása lassan az önfeladás felé sodorta.

A tömegmenyegző

És akkor Sütő András A szúzai menyegzőben feltette a kérdést, hogy jobb-e a túlélés békéjében elveszíteni magunkat, mint karddal kipusztítva lenni? A dráma alapja az ismert ókori esemény volt: Kr. e. 324-ben a Perzsiát legyőző Nagy Sándor tízezer görög katonájának rendeli el, hogy perzsa lányt vegyenek feleségül, és ehhez tömeges menyegzőt rendez Szúzában. Birodalmi érdek, mondja a történelem. Nagyvonalú terv, gondolta a zsarnokban hívő katona. A legyőzött nép cinikus hasznosítása – mondta Sütő András. És kinek jobb? A parancsoló zsarnoknak engedelmeskedő szolgalelkű görögnek, vagy annak a perzsa nőnek, aki kultúráját feladja, de életét továbbéli? És mi lesz azokkal, akik tényleg szerelmesek? És kivel azonosuljon, aki csalódott diktátorában? A hatalmi mámor űzi játékát a türelmes emberiséggel – írta darabjáról Sütő András.

E parabolában az 1980-as években ott visszhangzott az erdélyi erőszakos asszimiláció elleni kiáltás. Kevés elnyomott népnek adatik meg, hogy drámaírója valós időben, az elnyomás közepette nagy művé formálja a közösség életkérdését, ráadásul a művet elő is adják két városban (Budapesten a Nemzetiben és Kolozsvárott az Állami Magyar Színházban) majdnem egyidőben. (A darabot írott változatban a szegedi Tiszatáj közölte először 1980. júniusi számában.)

A fekete március

1990 augusztusában A szúzai menyegzőt bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az előadást még előző nyáron bejelentették, vagyis nem a romániai forradalom és az 1990. március 19-20-i marosvásárhelyi fekete március miatt vették elő. Utóbbinak mégis szerepe volt abban, hogy Sütő Andrást különlegesen várta Szegedre a közönség.

A márciusi pogrom annak nyomán tört ki Marosvásárhelyen, hogy egy békés március 15-i megemlékezés után a nacionalista Vatra szervezet elterjesztette: románokat támadtak meg. Március 19-én az északi falvakból toborzott románok az RMDSZ Maros megyei székházához vonultak és ostromolni kezdték. A bent tartózkodók, köztük Sütő Andrással a padlásra szorultak vissza, ahonnan a kivezényelt katonaság elvileg biztosította volna távozásukat. A rendfenntartók mégis passzívan szemlélték, ahogyan a románok bántalmazzák a kivonulókat; Sütő András bordatörést, fejsérüléseket szenvedett és fél szemére elvesztette látását. Másnap a magyar munkások sztrájkba léptek, a város főterén gyűltek össze. Ekkor a hegyekből másodjára is a városba jöttek fejszékkel, dorongokkal felszerelt románok. Magyar részről szétvert padokkal verték vissza támadóikat. A rendfenntartó páncélosok tétlenül nézték a főtéri csatát, amelyet csak késő estére döntött el az, hogy a környék magyar parasztjai és magyar nyelvű cigányai a marosvásárhelyi magyarok segítségére érkeztek.

Sütő Andrást még március 20-án katonai teherautón Bukarestbe szállították, ahonnan a Németh Miklós-kormány honvédségi géppel, szemészeti szakorvossal a fedélzeten Budapestre vitte, és többször megműtötték. A Délmagyarország 1990 tavaszán nyomon kísérte Sütő András útját az Egyesült Államokba és Kanadába is, majd vissza Marosvásárhelyre, illetve szülőfalujába, Pusztakamarásra, ahová a hosszú távollét után az író első útja vezetett, hogy 86 éves édesanyját meglátogassa.

A nagy találkozás

Az 1990. augusztus 2-án, A szúzai menyegző bemutatójára Szegedre érkező Sütő Andrást a Délmagyarország Nagy László emlékezetes fotójával köszöntötte. A felvételen az a pillanat látható, amikor a szabadtéri irodájában Sütő összetalálkozik Sinkovits Imrével. A képről sugárzik, hogy a két egyidős férfi, az 1956-ban a Nemzeti dalt szavaló színész és az 1990. márciusi pogrom idején a tiltakozást vállaló író régi barátsággal várta a találkozást. Sinkovitson a perzsa katona jelmeze volt, amint szó szerint a Sütő András által alkotott világból lépett ki.

Sütő András Szegeden új szemüveget kapott, amivel jobban látott; este a szabadtérin rossz szemével közel hajolva is autogramot osztott. Délelőtt a klinikán vizsgálták meg a szemét, innen baráti beszélgetésre ellátogatott a Tiszatáj szerkesztőségébe. Annyira lefoglalt programja volt Szegeden, hogy Panek József kollégánkat a Keleti György ezredes által vezetett autóba invitálta, hogy zavartalanul interjúzzanak. (Sütő Andrást a honvédelem szóvivője, a későbbi honvédelmi miniszter szállította kocsival Marosvásárhelyről).

A fő témát még mindig a márciusi progrom jelentette: a román lapok tele voltak olvasói levelekkel, amelyekben Sütő András bíróság elé állítását követelték. A lap aggódó kérdésére megerősítette, hogy visszatérése óta számos névtelen fenyegető hívást kapott Marosvásárhelyen.

Másképp szólt Kolozsvárott

A szúzai menyegzőt két előadáson tízezer néző látta a szabadtérin. Ez a közeg azonban már nem ugyanaz volt, mint a sétatéri előadás Kolozsvárott. Mire a darab Szegeden színre került, az események médiahírei elvették a mű eredeti közegét. A darab 1981-es ősbemutatóját még akár suttogva is előadhatták volna Kolozsvárott, hiába a dráma erősen gondolati jellege és írói nyelve, a közfigyelem meghallotta, a mű híre terjedt.

Ablonczy László írta 1990-ben a Tiszatájban, hogy a kolozsvárival párhuzamos budapesti előadásra viszont már rendezőt is csak keresés után találtak. Végül Ruszt József vállalta a darabot, és rendezése a kolozsvári, szinte puritán Harag György-rendezéshez képest zenei, balett és fényeffektusokat vetett be, mert úgy érezte, hogy a magyarországi közönség számára ez egy színpadi értelemben nehéz dikciós dráma. Az 1990-es szegedi bemutató után a Délmagyarország kritikusa is Ruszt József azon igyekezetét méltatta, amellyel a dráma „fennköltségét” lebontotta.