Délmagyar logó

2019. 05. 27. hétfő - Hella Még több cikk.

Elhunyt a navajo kódbeszélők első csoportjának utolsó tagja

Elhunyt a navajo indiánok 29 fős első csoportjának utolsó képviselője, aki társaival együtt saját nyelvét használva kifejlesztett egy olyan kódrendszert, amellyel az amerikai hadsereg fontos üzeneteit továbbították a második világháborúban.
A 93 éves Chester Nezt szerdán érte a halál veseleállás következtében - közölte Judy Avila, aki közreműködött a férfi emlékiratainak megírásában. Mielőtt a navajo indiánok százait kiképezték volna kódbeszélőnek, a törzs 29 tagjából álló csoport megalkotta a rendszert. Nez tizedik osztályos volt, amikor bekerült ebbe a csoportba, döntését még a családjával sem közölte, és koráról is hazudott, ahogy azt sok társa is tette.

"A történelem jelentős fejezetei közé tartozott, hogy bennszülött nyelvünket használtuk a második világháborúban" - mondta 2010-ben az AP amerikai hírügynökségnek. "Büszkék vagyunk erre" - tette hozzá. "A japánok mindent megtettek, hogy feltörjék a kódot, de sosem sikerült nekik" - jegyezte meg. A világháború után Nez még két évet szolgált a seregben a koreai háborúban. 1974-ben az albuquerque-i veterán kórház munkatársaként vonult vissza. Arról, hogy kódbeszélő volt, még családja sem tudott, a küldetés ugyanis 1968-ig titkosítva volt.

Chester Nez 2012-ben diplomát szerzett a Kansasi Egyetemen, ahol amiatt kellett félbeszakítania szépművészeti tanulmányait, mert a katonai szolgálatáért kapott oktatási támogatás elapadt. Noha részben mindkét lábát amputálták és tolószékhez volt kötve, Judy Avila szerint a férfi lelkesen utazott, hogy beszámoljon az ő és társai történetéről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A maja nyelv szótárát akarják összeállítani 15 év alatt német kutatók

A "klasszikus maja nyelv" szótárát akarják összeállítani egy 15 évig tartó projekt keretében német kutatók, akik szerdán Düsseldorfban ismertették terveiket. Tovább olvasom