Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Leszállóhely hiányában később landol a Ryugu kisbolygón a Hajabusza-2 japán űrszonda

A 2014-ben felbocsátott űrszonda három és fél éves utazás után, idén júniusban érkezett a Földtől mintegy 300 kilométerre lévő kisbolygóhoz, és jelenleg 20 kilométeres távolságban kering körülötte.
A tervezettnél hónapokkal később, október helyett csak a jövő évben, január vége felé landol a Ryugu aszteroidán a Hajabusza-2 japán űrszonda, mert a kisbolygó felszíne a vártnál göröngyösebb, és ezért nehéz megfelelő leszállóhelyet találni a számára - közölte csütörtökön a japán űrkutatási hivatal, a JAXA.

A bejelentés szerint az űrszonda októberben két landolási próbát tart, novemberben és decemberben pedig megszűnik vele kapcsolat, mert abban az időben a Nap túloldalán lesz.
    
A 2014-ben felbocsátott űrszonda három és fél éves utazás után, idén júniusban érkezett a Földtől mintegy 300 kilométerre lévő kisbolygóhoz, és jelenleg 20 kilométeres távolságban kering körülötte.
    
Az űrszonda szeptemberben már sikeresen a Ryugu fedélzetére bocsátott két kutatórobotot (rover), október elején pedig egy további leszállóegységet, a Mascotot, de a tervek szerint maga is többször leszáll a mintegy 900 méter átmérőjű égitestre, hogy kőzet- és talajmintákat gyűjtsön.
    
A japán űrhivatal azt is tervezi, hogy a misszió alatt egy krátert robbantanak az aszteroidába, és az űrszonda a kráterből szintén gyűjt majd mintákat az évezredek óta érintetlen - vagyis a szelektől és sugárzástól megkímélt - anyagokból. Csillagászok szerint a Ryugu a Naprendszer hajnalán formálódhatott, így olyan szerves anyagot tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárulhattak, így többet megtudhatunk az élet keletkezéséről.
    
A roverek feladata, hogy felvételeket készítsenek az aszteroidáról és megmérjék a felszíni hőmérsékletet; és már küldtek is haza fotókat, sőt egy videót is. A német-francia fejlesztésű Mascot az aszteroida felszínének ásványösszetételét és mágneses mezőjét vizsgálja.
    
A misszió a tervek szerint 2019 decemberében zárul, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut. Várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal együtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A siker több mint teljesítmény: ˝törvényszerű˝ nüanszokon múlhat az állásinterjú és a felvételi is

A siker sikert szül, de nem csak a teljesítményen múlik - gondoljunk csak egy-két celebritásra... Tovább olvasom