Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Attila néha még álmodik a balesetről

Hódmezővásárhely - Nagyon nehéz feldolgozni, ami történt – mondja keserűen Révész Attila, akit a múlt héten egy tehervonat gázolt el Vásárhely közelében. A szegedi új klinikán gyógyul, ahol lapunknak mesélt először a tragikus baleset óta eltelt időszakról, terveiről.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

– Néha még álmodom a balesettel, de erről nem akarok beszélni. Nagyon nehéz feldolgozni a történteket, már soha nem leszek a régi – utalt elvesztett lábaira az elmúlt kedden súlyos vonatbalesetet szenvedett Révész Attila (20), akivel a szegedi új klinika aulájában beszélgettünk.

Hozzátette: a jelen és a jövő foglalkoztatja, nem múlt. Azt is megemlítette, sokkal könnyebb, hogy már tolókocsival közlekedhet, nincs ágyhoz, kórteremhez kötve.
Megírtuk: Attilát október 8-án reggel egy Makóról Vásárhelyre tartó tehervonat gázolta el, jobb lábát combból, a balt térd alatt amputálták a klinikán, ahová mentőhelikopter szállította. Életét a Tisza Volán Zrt. buszsofőre, az egyébként békéssámsoni Pál József (59) mentette meg, aki a helyszínen – az erzsébeti vasúti átjárónál – szorítókötést alkalmazott mindkét lábán.

Révész Attila feleségével, Cintiával a klinikán. A jelen és a jövő foglalkoztatja, nem múlt. Fotó: Frank Yvette
Révész Attila feleségével, Cintiával a klinikán. A jelen és a jövő foglalkoztatja, nem múlt. Fotó: Frank Yvette

– Vasárnap meglátogatott a kislányom – mesélt tovább –, először úgy láttam, megijedt – még sebes volt az arcom –, és nem akart odajönni hozzám. Megfordult a fejemben, lehet, hogy meg sem ismert. Kiderült, Titanilla csak álmos, nyűgös volt, később jót játszottunk, mutattam neki az infúziót, és ahogy csepegett a folyadék, mondtuk: csöpp-csöpp. Puszit is adott.

Várjuk felajánlásaikat

A Lapcom Média Alapítvány gyűjtést indított a fiatal édesapa családjának. Várjuk a jóakarat forintjait a 12096705- 01312657-00200005-ös számlaszámon.

A fiatal édesapa 8 éves kishúga, Adrienn Mercédesz az egyik látogatáskor kitalálta, versenyezzenek, ki nő nagyobbra: most az ő anyukája és Attila felesége, Cintia a legmagasabb, de ő is folyamatosan nő. Azt mondta: bátyja kérjen hosszabb lábakat magának, és akkor újra ő lesz a legmagasabb a famíliában. Addig is fontos, hogy a műtéti sebek gyorsan gyógyulnak, a hegek, sebesülések teljesen eltűntek az arcáról, és rendszeresen gyógytornázik. Utóbbi azért is szükséges – a sérült medencét is edzi –, mert még vár rá egy operáció: a jobb lábnál kell az izmokat, inakat úgy alakítani, hogy jól illeszkedjenek majd a művégtagokhoz – sorolta a feleség, Révészné Székely Cintia (19) és az édesanyja, Szakál Magdolna (38). Majd újra Attila beszélt – a jövőről:

– Mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb felépüljek – közölte –, és a család mellettem áll. Egyre többet kell ülni, edzeni. Fizikai munkát már nem végezhetek, új szakmát kell tanulnom, hogy dolgozhassak, és eltarthassam a szeretteimet. Valamilyen számítógépes elfoglaltságra gondoltam, rengeteg időt töltöttem a gép előtt, sokat játszottam; bármit el tudok képzelni: javítás, programozás, játékok tervezése. Ezeket ülve is lehet csinálni...

Búcsúzáskor Attila kézfogása erős, határozott. Annyit mond még: – A legújabb feladat, cél, amit a családtól kaptam, hogy karácsonyra otthon kell lennem. Ígérem, együtt díszítjük a fenyőt.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. nyalasvau 2013. október 26. 13:27
    „Szerintem ez alatt csak azt értette, hogy van elég bajuk. Elfogadnak minden segítséget ez természetes és szerintem ha te vagy "ti" lennétek az ők helyzetében ti is elfogadnátok és benneteket is felháborítani az amit itt egy-két személy írt.
    Mert megtörtént sajnos de az, hogy itt egy-két személy mellesleg gondolom itt van olyan is akinek nincs gyermeke ne ítélje azt meg, hogy a másik milyen helyzetben és hogyan tudja felnevelni a gyermekét. Mindenkinek van saját élete.
    Szerintem teljesen mindegy, hogy gazdag vagy szegény. Azzal se értek egyet, hogy nem et kell majd mondani a gyereknek a kirándulásra, mert amikor gyerek voltam nekem is volt olyan, hogy a szüleim azt mondták nem bírják állni a kirándulásomat. Amit még ehhez hozzá fűzzök a pénz az nem boldogít a szeretett az ami boldogítja a felnőtt embert is és a gyermeket is! És én kijelenthettem azt, hogy ez a család a semmiből is előtudta teremteni azt amire szüksége volt a kicsinek a legfontossabbat a szeretettet! És kell nekik a segítség! Úgyanugy ahogyan nektek is kellene ilyen nehéz helyzetben. Nem olcsárolni kell a másikat! Attila nagyon büszkék vagyunk rád! Egy igazi tiszta ember vagy! Erősebb vagy mint hittük! Lessz majd hogy elmondhasd mennyi mindent tettél meg a családodért! Egy csoda vagy!
    Üdv: a családhoz elégé közel álló személy”
  • 30. DMagóg 2013. október 25. 15:14
    „29.Cintya 2013.10.21. 11:01: "... s hagyjanak minket békén elég bajunk van a hülyeségük nélkül is ..."
    Vitatkoznék, de hülyeség volnak, abból önellátók vagytok!

    "... s e gyerekemnek megtudom adni azt amire szüksége vab néha még plusszt is...."
    Ezek után hülye az is aki segítene! Olyan hülye vagyok, hogy őszintén sajnállak, bár csupán csak a gyermeketeket! De azt nagyon!”
  • 29. Cintya 2013. október 21. 11:01
    „Egy nem 16 évesen szültem,kettő a műköröm még a baleset előtt készült s nem szalonban 5-6ezerért hanem maszeknál 1-2ezerért,elnézést hogy ennyit magamra költök...a többit meg nem is érdemes kommentálni nem én vagyok az egyetlen aki ilyen fiatalon szült sőt sokan ilyen fiatalon szülnek s e gyerekemnek megtudom adni azt amire szüksége vab néha még plusszt is....nem mindig az anyagin van a hangsúly s hagyjanak minket békén elég bajunk van a hülyeségük nélkül is s aki ismer minket azt tudja h mi hol meg miért”
  • 28. CID 2013. október 19. 15:15
    „Sok okostóni, 16 évesen teherbe esett, ez valóban felelős gondolkodás....

    A srácnak meg sok erőt, és kitartást, a családnak peddig, összetartást kívánok.”
  • 27. DMagóg 2013. október 19. 08:17
    „Attila! Idővel -tanulságul- mondd el, hogy miben bíztál, mi befolyásolt amikor ezt a végzetes lépést megtetted? Másoknak, okulásul!”
  • 26. vári 2013. október 19. 00:18
    „queenmargareth1
    "25 éves korban az első gyermeket meg kellene tudni szülni."
    Ezzel a mondattal több problémám is van. Az egyik a "tudni", a másik a "kellene".
    Még ha "tudni" lehet is, mi az, hogy "kellene"? Ezt mindenki döntse el maga az előnyök és kockázatok fényében. Ideális esetben nem "x évesen" érdemes gyereket vállalni, hanem akkor, amikor az ember lelkileg érett rá.”
  • 25. Sasu17 2013. október 18. 22:02
    „Mackópajtás!!! Sose legyen gyereked!!!Aki úgy képes hívni egy kisgyereket,hogy kölök,az elmehet a sunyiba!!!
    Neked gyanítom van pénzed rendesen,mert sikerült a két végletet kiemelned(VAGY VAN PÉNZED,VAGY NINCS)!!!
    Elmondanám neked,hogy van olyan is,hogy van is meg nincs is!!!Majd ha valakiről gondoskodnod kell,majd rájössz!!!”
  • 24. Fatboy35 2013. október 18. 17:43
    „21.info !
    Köszönöm a tájékoztatást, visszanéztem a korábbi cikkeket.Szívszorító történet, a srác nagyot hibázott nem kellett volna annyira sietnie. Mielőbbi gyógyulást kívánok neki fizikailag és lelkileg egyaránt.”
  • 23. ossian33 2013. október 18. 17:35
    „Elnézve az asszonyka kék műkörmeit, bízom benne, hogy nincsenek anyagi gondjaik, meg fogják oldani a problémát, csak tartsanak össze, akkor is ha majd a média már nem foglalkozik velük.
    Mielőbbi gyógyulást és kitartást a fiatalembernek.”
  • 22. Fundaman 2013. október 18. 16:58
    „http://www.borsonline.hu/20131010_vasarhelyi_buszsofor_mentette_meg_a_tehervonat_aldozatat”
  • 21. info 2013. október 18. 13:03
    „11. Fatboy35 2013.10.18. 09:44
    http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/kikerult_az_intenziv_osztalyrol_a_vasarhelyi_vonatbalesetben_megserult_ferfi/2353651/”
  • 20. mackópajtás 2013. október 18. 12:04
    „19. Vazeratti 2013.10.18. 11:37

    "Ugyanakkor az embert nem a gondoskodás különbözteti meg az állattól, ez nagy butaság."

    Ezt nem is mondta senki sem, én gondoLkodást írtam, ami nem ugyanaz. :)”
  • 19. Vazeratti 2013. október 18. 11:37
    „#16, részben egyetértek, az anyagi háttér nagyon meghatározó tud lenni. Ugyanakkor az embert nem a gondoskodás különbözteti meg az állattól, ez nagy butaság.
    #17, a szélsőségek, amiket említettél elítélendőek. Ha választani kell aközött, hogy "lesz ami lesz, majd segélyből eltartom" vagy aközött, hogy van mögötte egy biztos háttér és megadhatom neki azt, amire szüksége van (nem feltétlenül a márkás ruhákra a PS6-ra és a szifon 8 telefonra gondolok) akkor igenis az utóbbit választom és ezt tartom felelős döntésnek.”
  • 18. mackópajtás 2013. október 18. 11:36
    „17. skype66

    Én nem is azt mondtam, hogy csak a gazdag embereknek legyen gyereke, és hogy akinek több pénze van az jobb szülő, mert nem így van. De vannak dolgok amikhez bizony pénz kell, és ha az nincs meg az marha kellemetlen. pl. Szerinted egy kisiskolás gyereknek milyen érzés az, mikor elmondod neki, hogy bár a többiek mennek osztálykirándulni, de te nem mehetsz ,mert bár jó gyerek vagy és megérdemled, de nincs rá keret. És még számtalan ilyen példa van, mert felnőtt fejjel megérti az ember, hogy nincs akkor nincs, de egy gyerek másképp gondolkodik, és ő azt fogja látni ,hogy másnak ezt meg ezt lehet és ez meg ez van, neki meg semmi.”
  • 17. skype66 2013. október 18. 10:58
    „Sajnos nem azonos módon látjuk az életet. Számtalan példa mutatja, hogy nem az anyagi világ dönti el hogy ki a felelősen szülő. Lehetsz te kőgazdag, ha nem tudod mikor kell megölelned a gyereked, és lehetsz te rohadt szegény, ha este a villany nélküli viskóban szójátékot játszol a sötétben. Olvass tanulmányokat, kérdezd meg a szüleidet, mekkora törést okozott az életükben, hogy nem volt cipőjük, és felváltva jártak iskolába. Nézd meg a gazdag drogos mai tinédzserek életét. Nekik jobb ? A felelős döntés szellemi és nem anyagi kérdés. További szép mosolygást Mackópajtás”
  • 16. mackópajtás 2013. október 18. 10:33
    „8. skype66

    "hanem meghoztak egy felelős döntést, és akként élnek."

    Ezen most jót mosolyogtam. Szerinted az a felelős döntés, ha valaki fiatalon vállal gyereket? Mert szerintem inkább az, hogy ha akkor válla kölköt, ha már megvan hozzá a megfelelő anyagi háttér. Ugyanis egy gyereket el kell látni, etetni kell, vannak igényei és ha beteg lesz nem mondhatod azt ,hogy nem veszel gyógyszert neki, mert nincs pénzed. Sajnos a mai világban elég sok "ember" van aki úgy vállal gyereket, hogy nem tudja biztosítani neki az alapvető dolgokat. És jogos lenne a kérdés, mért tettem idézőjelbe az ember szót. A válsz a következő: Az embert az különbözteti meg az állattól, hogy gondolkodik. És aki beleszüli a nyomorba a gyereket, vagy van már neki 1-2 és azokat se tudja ellátni és szül még mellé, az nem gondolkodik, csak ösztönösen csinálja a dolgokat, mint az állatok.”
  • 15. állatbarát3 2013. október 18. 10:27
    „5. zest 2013.10.18. 08:31
    Had döntse már el mindenki, hogy milyen idősen vállal gyermeket.
    Lehetnek anyagi, lakhatási, vagy akár egészségügyi gondjai az embereknek, szóval nem biztos,hogy nem akar korábban gyermeket vállalni,csak..........

    Attiláéknak pedig nagyon jó egészséget, kitartást és sok boldogságot.”
  • 14. marigold 2013. október 18. 10:10
    „Jobbulást Attilának!

    És csak nagyon zárójelben az ide begyűrűzött másik témához:
    ((Gézának sajnos igaza van. Mint tudjuk, nem mindig a mennyiség a lényeg... Szociológiai szempontból ismert az egy bizonyos társadalmi állapotba való beragadás jelensége.. Azt hiszem ebben a "helyzetben" nagyon jellemző, hogy Attila közmunkába rohant azon a reggelen, nem pedig pl. egy asztalos- vagy autószerelőműhelybe... talán még csak gyakorlatra.))

    Mielőbbi felgyógyulást kívánok Attilának!”
  • 13. Roland1000 2013. október 18. 09:59
    „Skype, a legoptimálisabb 20-25 között van valahol..., de mindegy. Kívánok nekik erőt, egészséget a továbbiakhoz, és hogy anyagilag is boldoguljanak ezzel a teherrel. Szimpatikus fiatalember és az is az, ahogy ehhez a tragédiához áll.”
  • 12. adalen27 2013. október 18. 09:56
    „Én 28 éves vagyok,és 23 évesen szültem a fiamat.Úgy néztek rám a szülészeti klinikán..Aztán beszélgettem a nővérekkel,és eloszlott a kétség.2 szakmával,munkahelyről mentem szülni.3 gyerekem van,folyamatosan képezem magam,de még most is találkozok bíráló tekintetekkel,amikor 3 gyerekkel megyek az utcán.
    Örülök,hogy az apuka ilyen pozitívan áll neki annak,ami történt vele.Egy gyerek hatalmas erőt tud adni! :)”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kikerült az intenzív osztályról a vásárhelyi vonatbalesetben megsérült férfi

Attila a körülményekhez képest jól van, pénteken kikerült a intenzív osztályról a traumatológiára – újságolta Révészné Székely Cintia. Tovább olvasom