Állatszépségverseny

2014.04.14. 12:41

Több tízezerre rúghat a házi kedvenc eltemetése

Városban nem egyszerű az elpusztult háziállat temetése, ám ma már többféle módon búcsúzhat a kedvencétől, az is, akinek nincs kertje. Mindez persze pénzbe kerül – gyakran tízezrekbe.

Munkatársunktól

Magyarországon ma már több helyen működnek állattemetők, de valószínűleg az Alsónémedi határában lévő a legnagyobb. A több mint húsz éve üzemelő temetőt amerikai mintára hozták létre, ahol a kutyákon kívül macskák, hörcsögök, vadászgörények és teknősök is vannak. Ma már 3-4000 állat nyugszik itt.

Alsónémediben
egy macska temetése körülbelül 30 ezer forintba kerül - hasonló összeget kérnek egy kistestű kutyaért is. Az árban benne van a koporsó, egy kopjafa és egy réztábla, és persze a temetői gondozás.

Itt nyugszik egy macska

Itt nyugszik egy szép kort megélt macska


Alternatíva lehet a hamvasztás is, több országos hálózattal rendelkező cég is ajánlja szolgálatását a világhálón, az egyik ezek közül a REX. De vannak úgynevezett hálózafüggetlen vállalkozások is: „Kis kedvencek, vagyis lakásokban és a ház körül kedvtelésből tartott, majd elhullott apró állatok mobil hamvasztását és kegyeleti urnába helyezését vállaljuk." Ezzel a szöveggel közel nyolc esztendővel ezelőtt is hirdették már a szolgáltatást Szegeden, s a delmagyar.hu be is mutatta a vállalkozást.

Hamvasztás előtt kegyeleti szertartás


A mobil hamvasztókemence megrendeléséig azonban hosszú utat kellett bejárniuk: - Az állategészségügyön át, az ÁNTSZ-en keresztül a hulladékgazdálkodásig minden létező engedélyt be kellett szereznünk – mondták akkor portálunknak az induló vállalkozásról. A mobil hamvasztót végül egy tehergépkocsi hátuljában szerelték fel. Az autó és rajta a kemence ma is megvan és Kiskundorozsmáról indul útjára, ha megrendelik a szolgáltatást.

Kisállathamvasztás Szegeden és környékén. (képgaléria)

Dr. Tóth Attila olvasónk:
Borisz távozni készül

Borisz a 14 éves ónémet juhász már nagyon gyenge volt. Nem segített a többszöri állatorvosi kezelés, infúzió sem. Végül, amikor már feltápászkodni sem tudott, kihívtuk az állatorvost, utoljára, a kegyelemdöfés megadására. Ez délelőtt volt, a doki délutánra ígérte érkezését. A család megásta Borisz nyugvóhelyét a ház mögött, a kertben. Őt magát hagytuk a teraszon, az árnyékban pihenni. Megjött az orvos négy óra felé. Elindultunk a terasz irányába. Odaérve csak a kutya hűlt helyét találtuk. Hol lehet? Hiszen járni sem tud. Kerestük a házban, elől az udvaron. Hiába. Végül hátra is elkanyarodtunk. Borisz a kiásott gödörben feküdt, mozdulatlanul. Tudta, hogy ez lesz az ő helye. Az injekcióra már nem volt szükség.

Az elpusztult kiskedvencért jellemzően Pocsai Lajosék mennek ki, vagy a gazda szállíthatja a helyszínre. A hamvasztás nagyjából másfél, két óráig tart. – A szolgáltatás mobil, így az ország egész területén igénybe vehető, a hamvasztó maximált kapacitása 90 kg. Minden hamvasztást megelőz egy kegyeleti szertartás, és ezt követően a hamvak a kiválasztott urnába kerülnek. Az eljárás 2-3 órát vesz igénybe, ahol a gazdák végig jelen lehetnek, és megvárhatják a hamvak urnába helyezését is – írják egyszerű, de a célnak megfelelően informatív honlapjukon.

Azt már beszélgetés közben tudjuk meg a dorozsmai „telephelyen", hogy papagáj, gekkó, vadászgörény és díszpatkány is volt már az elhamvasztott állatok között. A technológia érdekessége, hogy egy teknősbéka olyan sok energiát és időt igényel, mint egy jó 10 kilós kutya.

A számítógépes programmal működő, kellő hőmérsékletre felhevített kemencéből a levegőbe csak teljesen veszélytelen füstök és gázok kerülnek. A készülékek körülbelül 1000 Celsius-fokon, hasonló elven működnek, mint az embereknél alkalmazott hamvasztók. A 16 szoros szűrőnek köszönhető környezetbarát jellegre külön is felhívják a figyelmet Pocsaiék.

Urnából is többféle közül választhat a gazda. A kerámiából készült kegyeleti edények kínálatából ki-ki megtalálhatja a megfelelőt: van macskafej alakú, macskatestű, kutyacsonttal díszített, de egyszerű virágmotívumokkal készített kerámia is. A gazda a hamvasztást követően hazaviheti vagy el is temetheti az urnát.

Kisállathamvasztás Szegeden és környékén. (képgaléria)

Az árakat nagyban befolyásolja az a távolság, hogy milyen messzire kell gurulnia az autónak a kemencével a platóján; Mórahalomra vagy éppen Makóra. Nem csoda, ha egy nagyobb budapesti vállalkozó egyszer-egyszer bedolgozásra kéri Pocsaiékat. A dolog kölcsönös: ha Dorozsmára fut be egy hívás, megrendelés a főváros közeléből, akkor kár lenne 150 kilométer gurulni ezzel az autóval. Az irányár egyébként egy macskára nettó 25 ezer forint, természetesen számlával.

Korom Gábor kutyaoktató:
Fontos, hogy elköszönjek tőle
A különböző kultúrák más-más kapcsolatot építettek ki az elmúlással. A modern kultúrában az elmúlás pótolhatatlan fájdalom és veszteség. A kutyának e tekintetben sok tanítani valója van számunkra. A kutya ártatlan, szerethető lény, aki jóval rövidebb ideig él, mint mi. Fel kell hát készülnünk több kutyánk elvesztésére, és ez szembesít az elmúlással. Nekem van egy 12 éves német juhász kutyám, aki már csak árnyéka önmagának, pedig valamikor milyen délceg, szép termetű kutya volt! Nekem még most is fontos, hogy lássam benne az egykori nagyszerűséget, és el tudjak köszönni tőle.

A kerti temetésnek szabályai vannak


Az elpusztult állatot a tulajdonos a saját területén is eltemetheti, a feltételeket egy vidékfejlesztési minisztériumi rendelet szabályozza. A kertben figyelembe kell venni a talajvízszint magasságát, egészségügyi okokból ugyanis csak ott lehet állatot eltemetni, ahol a talajvíz legalább 1,5 méterrel van a felszín alatt. A rendelet azt is előírja, hogy a sírhely és a szomszédos ingatlan között legalább 1,5 méternek kell lennie, továbbá kimondja, hogy saját területen évente 100 kilogrammig lehet állatot eltemetni.

Ha nincs pénze hamvasztásra...


Ha a gazda nem szeretne a fenti lehetőséggel élni, vagy anyagilag nem engedheti meg magának sem a temetést, sem a hamvasztást, akkor a települési gyűjtőhelyen adhatja le a tetemet. Megtehető ez az Orpheus Állatvédő Egyesület által üzemeltetett állatvédelmi központ ebrendészeti szolgálatánál, amely helyileg Algyőn az Irmamajori úton, a Gyevi tanyán található. Hétköznapokon reggel héttől délután háromig vannak nyitva, telefonszámuk +36-20-3609846, interneten a www.ebangyal.hu címen érhetőek el.

Kiérkezés előtt telefonon egyeztetni kell az állatvédelmi központ munkatársaival. Kérésre elhullott állatokat a központ - a gazda költségére - háztól is elviszi. Szállításkor a tetem szűk környezete mellett kérhető a tágabb élettér (udvar, szoba, stb.) szakszerű fertőtlenítése is. A közterületen elpusztult - madarak, macskák, kutyák, egyéb - állatok tetemeit is ez a központ gyűjti és ártalmatlanítja. Rendszeres bejárásokat végeznek, de nem tudnak mindenhol ott lenni, ezért köszönettel veszik a lakossági hívásokat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!