A csapatszállító járműről a katonaviselt embernek nem feltétlenül a VW up! méretű autó jut eszébe, ettől függetlenül a kocsi csapatot szállított, mégpedig labdarúgót. Azért elővigyázatosságból három Messire hasonlító játékost választottam magam mellé, a Déli-Apró Tápé nagypályás (hetedosztályú) focicsapatából, amikor Tompára indultunk – ezúttal természetesen az alkatban, s nem a tudásban volt a több hasonlatosság. Úgy alakult, hogy a kocsiban ülők közül mindenki kezdett, s egyáltalán nem akadt elgémberedett végtagú játékos közöttünk.
Ez a autó nem feltétlenül száguldásra termett, de szépen vitte a 110-et is a Bajai úton, sokkal többel az aszfalt minősége, illetve a megemelkedett szabálysértési bírás miatt sem próbálkoztunk. A felfüggesztés, így telekocsival inkább a kényelmeshez, mint a sportoshoz tűnt közelebbinek, de rendben volt mind az egyenes futás, mint a kanyarstabilitás. A fékeket nem igazán kínoztuk, a kormány viszont jól reagált, s a tempósabb kanyarokban is könnyű volt íven tartani az autót.
A navigációs rendszer is nagyon rendben van, negyedikes lányom elsőre elboldogult vele, s a végső úti cél mellé még közbenső állomást is sikerült beszerkesztenie. Ráadásul a térképen patika CBA, kiskocsma éppen úgy ott van, mint ahogy a temető mellett elhaladva, mutatja a rendszer, hogy ez a parcella itt a szerbeké, a következő meg az evangélikusoké. És persze ráférnek még a benzinkutak is, néha már az az érzése a vezetőnek, hogy a kevesebb több lenne, mert ha minden gimnáziumot teljes névvel megtalálunk, akkor nem nagyon látszik az utcanév.
Szóval, hamarosan érkezik a villanyos VW up!, de van azért abban valami, hogy akad még tartalék a normál üzemanyagot fogyasztó, hagyományos motorokban is. Mert jó a zéró kibocsátás, még jobb, ha megújuló energiából termeljük a villamos áramot, de költséghatékonyságban ma még a hagyományos megoldás a nyerő, így is szépen csökkenthető a károsanyag-kibocsátás.
Korábban írtuk:
Kis alapterületen alkottak nagyot a VW formatervezői, így méltó utódja lehet az alacsony fogyasztásáról elhíresült Lupónak a Volkswagen up! Az autó hozzánk is megérkezett, egy gyors városi körön ki is próbálhattuk.
A miniautó 3540 hosszú, 1640 mm széles és 1480 mm magas, amivel 430 mm-rel rövidebb, 40 mm-rel keskenyebb és 20 mm-rel magasabb a háromajtós Polónál – érthető hát, hogy felfele nyújtózkodtak a tervezők. A négy felnőttnek helyet kínáló utastérben 251 liter marad a csomagoknak, ez a hátsó ülések előrehajtásával 951-re növelhető. A kategória egyik leghosszabb tengelytávolsága és a messze előre beépített motor együtt gondoskodnak a jó helykihasználásról.
A négy felnőtt tejesen komolyan értendő, 180 centis negyedmagammal simán elvállalnék egy Szeged-Győr sztrádamenetet, persze, ha nem sofőrként, akkor inkább csak egy budapestit. Ezzel együtt azért inkább városi autó az up!, kellően fürge, jól vezethető, minden a helyén van és kissé szigorú racionalitása ellenére is tudja kényeztetni vezetőjét és utasait. Most még csak 3 ajtóval kínálják, de készen van már az ötajtós változat is.
Soha sem vennék olyan autót, amelyik már új korában annyi olajat eszik mint ha huszonöt éves lenne.Ha a VW így
folytatja, csak az elvakult és hozzá nem értő emberek vesznek VW-t, azt is csak egyszer.
11.komlodi 2012.04.16. 16:36
jujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj....na ez így nem igaz---újan vettem és biza zabálja az olajat---szerviz brutál drága...naygkerben ugyanaz az olaj majdnem negyede---stb----úgy vettem meg az úJ autót-hogy 1 liter olajat adtak-hogy 10 ezer körül bele kell önteni....itt Szögedében----a fogyasztás sem volt egy csúcs----azért nem kéne fényezni---eladásnál már éppúgy nem tartja az árát ,mint bármelyik----EGY VOLT ÚJ VW AUTÓS TULAJ!!!---aki ismeri az igazságot.
Az uj Suzuki nagyon jo , joval kevesebb penzert.
A Nissan Micra uj tipusa meg a Suzukihoz kepest is fapados. Bar megy az 1,2 es motorral is 170-t konnyeden.
Ellenben a Volkswagen 1,6 s diesel motorja egy eromu a kicsi fogyasztas mellett.
Tehat benzinesben Suzukit ajanlom, amugy meg 1,6 dieselt
a wolfsburg mezén jól mutat, de még mindig nincs élet a fabián túl...
Van aki megteheti - van aki nem! Van akinek megéri - van akinek nem. Én sem venném meg, mert nekem picike, de szerintem aranyos kis kocsi. Attól, mert az emberek nagy része csóró, még nem rossz a kocsi. Fiattal összehasonlítani? ...vagy Daciaval? Váháháháháháháháháh....... Na hagyjuk már!
Nekem is VW autóm van és 4 év alatt (a kocsi 8 éves) nem kellett olajat után tölteni. mondjuk kétévente szervizbe viszem, ahol kicserélik benne. Ja, és nem kókányékhoz, hanem a saját szervizébe, mert ott mobilitásgaranciát is kapok hozzá :-P
tartom--konkurencia árai akár 30%-kal vagy többel olcsóbbbak!!!!!!!!!!!!!!
Perverzió törpeautóval járni, amikor ennyi pénzért, ekkora fogyasztással, már normálisat is vehetünk.
A kedvenc márkám, de ezért a pénzért inkább egy Dacia Duster, vagy egy Fabia. Szerintem ez nagyon nem éri meg az árát.
hopsz,,,,most láttam itt oldalt..nissan micra..2.5 misi.....JÓ ÁR??????????RÖHÖGNÖM KELL.....az olaj utántöltős népautónál.
Én még ilyen ronda műszerfalat nem láttam...
Ezt nem nőknek tervezték az tuti... kívülről még csak-csak elmegy, de a belseje...
Ez csak egy női megjegyzés volt, hogy maradjuk a racionalitás alapjain, elvégre nőknek szánták :D
hirdetés

