Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 3°C Még több cikk.

Ötös a BMW 3-as GT

A kétliteres 184 lóerős dízellel és a 8 sebességes automata váltóval próbáltuk ki a BMW 3-as sorozat Gran Turismo modelljét – az 5-ös széria is megirigyelheti fej- és lábterét vagy éppen az 520 literes csomagtartóját.
Úgy persze könnyű lepipálni az eddigi 3-asokat, hogy 110 milliméterrel nagyobb tengelytávra építették a GT-t, s az sem csoda, ha a helykínálat minden dimenzióban összevethető az 5-ös sorozat adottságaival. Apró észrevétel, hogy a kormányt nem sikerült úgy „magamra állítani", hogy a műszerfal alsó vagy felső részéből nem takart volna ki egy kicsit. Négy 190 centi magas ember nagyon vidáman és hosszabb távon is autózhat vele, és a csomagoknak is bőven marad hely.

A padló alatti rekeszt rejtő és láblendítéssel is nyitható csomagtartó 520 – támlahajtással 1600 – literes, 25-tel tágasabb a kombiénál, 40-nel a szedánénál. A kasztni jelentősen, 20 centivel hosszabb és 8-cal magasabb – úgy lett nagyobb a fejtér, hogy az ülőlapok is 6 centivel feljebb kerültek. A méretnövekedés 70 kilós pluszt hozott a normál 3-ashoz képest, az alap így 1,64 tonna.

Az avatott szem hangsúlyosabb BMW-veséket lát. Fotó: Kovács András (képgaléria)

A számos technikai finomság közül első az aktív hátsó légterelő, ez optimalizálja a sebesség növekedésével az autó hátsó része körüli légáramlatokat, javítja az úttartást és növeli a dinamizmust. Ez az „aktív szárny" a BMW története során először jelenik meg, 110 km/h felett, illetve gombnyomásra bármikor kiemelkedik és 35 százalékkal fokozza a leszorítóerőt. Nem mellékesen dizájnelem is, mint ahogy az első lökhárítóba vágott és a kerék mögött folytatódó légcsatorna, ami – a szépségen túl – a stabilitást is növeli. A szépséghez hozzátesz még a két nagyon hangsúlyos vese és a négy keret nélküli ablak is.

A pillanatnyi választék három benzines és három dízel – stop-startos és turbós, 6 fokozatú manuális vagy 8-as automata váltóval szerelt a 3-as Gran Turismo. A belépő dízel a 18d 143 lóerővel, 320 Nm-s nyomatékkal és 4,5 l/100 km-es fogyasztással, a benzines csúcs a 306 lovas és 400 Nm-es 35i. Ez utóbbi blokk 6 hengeres és 5,7 másodperces 100-as gyorsulást tud. Ehhez, valamint a másik két benzineshez, illetve a 320d-hez rendelhető az xDrive összkerékhajtás.


Az első szárnyas BMW a 3-as GT.  Fotó: Kovács András (képgaléria)

Az általunk próbált modellbe a „középső", a kétliteres 184 lóerős dízel tette a dolgát, nagyon kultúráltan összedolgozva a tökéletes hangolású és kapcsolású 8 sebességes ZF automata váltóval. Itt a 380 Nm-es maximális nyomaték 1750-es motorfordulattól kezdve áll a vezető rendelkezésére, az autó végsebessége 226 km/óra, százas gyorsulása pedig kereken 8 másodperc.

A menetdinamikában, hangolásban az ECO PRO, a Comfort, a Sport és a Sport+ közül választhat a vezető. A klímavezérlésre is odafigyelő legtakarékosabb állásban 1600-as fordulat mellett 110 km/h sebességnél 4,9 liter pillanatnyi fogyasztást mértünk a tempomat segítségével. A Sport fokozatban 110-es tempó mellett már 2000-et fordult a motor és 2-3 deciliterrel több üzemanyagot is fogyasztotta 3-as GT. A Sport+ állás engedi vadulni a vezetőt, hiszen ilyenkor már nem dolgozik a menetstabilizáló elektronika, vagyis minden a sofőrön múlik – használata megfontolandó.

Rendben van a 8 sebességes ZF automata váltó.  Fotó: Kovács András (képgaléria)

Az automata váltó tényleg telitalálat, urasan utazva sem „alszik el", és ha nyomunka egy kövér gázt, a nyolcadikból simán visszateszi 3-4 fokozatba, ezzel pillanatnyilag felülbírálva az általunk választott ECO PRO beállítást.

Az autó alapára a kisebbi dízellel valamivel 9,5 millió forint alatt van, az általunk próbált motorral bő 10,5 millió forint a belépőár. A tesztautón volt metálfény 278 ezer forintért, míg az automata váltóért 708, az első ülésfűtésekért 122, az Advantage felszereltségért 621, a Drive Comfort csomagért 367, míg a „javított kilátásért" 251 ezer forintot számláz a márkakereskedő. Így a bemutató-autó árcéduláján 13 millió 674 ezer forint állt.

Nem kevés, de ezzel a motorral és váltóval nagyon jó autó a 3-as GT és ha nem nyomjuk neki nagyon, a fogyasztása is kifejezetten barátságos. Persze akkor adódik a kérdés, miért BMW?

Belsőépítészet a BMW-nél. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Olvasóink írták

  • 5. geza 2013. július 15. 08:03
    „#4 Lehet, de itt elég sokat lehet alkudni :D miután "válság" van.
    Alapból 5-6 % és utána lehet még :D
    Amúgy itthon érdemesebb venni, mert pl talán egyedül itt a 5 év szervíz inklusive csomag, tőlünk nyugatabbra nincs is ilyen.”
  • 4. rózsakert 2013. július 13. 15:29
    „2. geza 2013.07.12. 10:58

    jaja-főleg itt Soprontól nyugatra a kocsik árai 10-30%-kal olcsóbbak.....a bömösök is.”
  • 3. lukrecia 2013. július 12. 23:03
    „Szerintem ebben az autoban semmi szep nics. Nekem nagyon nem jon kulso esztetikailag, de a belso igazan puriten es egyszeru. A Mecedes kenterbe veri jocskan. Ennek az autonak a 6 hengeres valtozata lehet egyedul a mentsvar. A Motorja talan jo. Ennyi penzert nem egy kommersz BmW t varna az ember”
  • 2. geza 2013. július 12. 10:58
    „#1 Szép nagyon, bár amennyi ennek a kezdő ára, annyiért egy fullos mazda 6 kombit kap az ember”
  • 1. kormoska 2013. július 12. 10:43
    „Ez az az írás aminek minden szava igaz-pedig nem rajongok annyira a német autókért-a 3-as bömös nagyon jól sikerült!
    Meg merem kockáztatni,hogy a GT sorozat a BMW elmúlt 20 évének leghasználhatóbb,és összességében legjobban eltalált koncepciója.
    Külső-belső csillagos ötös,csak az ára 3 alá.....:-(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eladják a szegedi Toyotát

A csúcsévben 600 új Toyotát értékesítő vállalkozás eladja a szegedi márkakereskedést, a Dorozsmai úti telephelyet –visszatérnek Vásárhelyre, de már teher nélkül. Tovább olvasom