Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Vezettük a BMW X6-ost

„Exkluzív lehetőséget biztosítunk, hogy az új BMW X6 modellt az elsők között – a hivatalos európai bemutató előtt – megismerje és vezesse." Természetesen elfogadtuk a Hungaroringre történő meghívást.
A rendezvény hivatalos megnevezése BMW Fascination Drive 2008 volt, ennek jegyében május 16-18 között félnapos programokon látta vendégül régi – és még inkább potenciális – ügyfeleit a bajor márka. Regisztrálásnál különböző színű nyakba akasztókat kapott a vendégsereg, ami bolondbiztos és nagyon hatékony megoldás volt a keveredés megakadályozására. A szürke csoport az innovációs park nevű programmal kezdett, ahol a tolatókamera használatával, a piros lámpánál leálló, majd a kuplung benyomásával újra induló motor takarékos megoldása után a defekttűrő gumiabroncs viselkedésével ismerkedtünk meg. A jobb hátsó kereket saját kezűleg engedtem le teljesen, s miután megkérdeztem az instruktort, milyen sebességet bír, azt a választ kaptam, hogy ami belefér. Annyit persze nem kapott a megerősített oldalfalú gumiabroncs a szlalompályán, de azért meg-megnyikkant. Baja azonban nem esett, hiszen óvatos tempóval akár ezer kilométer is autózható a defektes abronccsal, s normálból is több mint száz – szóval, amíg nem talál szervizt a vezető.

A második állomás két helyszínt jelentett, csúszós és száraz aszfaltot váltakozva, egyenesben, szlalom- és körpályán, hirtelen felbukkanó akadály kikerülése, illetve rántópados kitérés – mindkettő a jeges úton való biztonságos közlekedés alapfortélyait megismerendő. A cél kettős volt, egyrészt, hogy a BMW jó autó, másrészt – különösen a jégbordásra futást illusztráló rántópadnál –, hogy még nem tökéletes vezető az, aki annak gondolja magát, csak azért, mert biztonságos autó van alatta. Az első két állomáson körülbelül 6-8 különböző modellel lehetett abszolválni a feladatokat, ki melyik autóra volt kíváncsi.

Sorakozó: az új BMW X6-osok a Hungaroringen. Fotó: Kovács András (galéria)

A péntek délelőtt harmadik állomása az offroad pálya volt, siratófallal, dagonyával, farönkökkel kirakott „töltésoldallal", s természetesen X3 és X5 modellekkel. Itt már minden vezető mellé beült egy instruktor, s adta a tanácsot a sebességhez, a megközelítés szögéhez, hogy oda ne csapja valamelyikünk az autót. A kocsik jól vizsgáztak, azon viszont csodálkoznék, ha tíz BMW tulajdonos közül egynél több valaha is ilyen megpróbáltatásnak tenné ki döntő többségben aszfalton használt kocsiját. Ez is volt a szervezők célja, tudja meg a vendég, mit bírna az autója.

Negyedik programpont az onroad volt, a szervezők egy közepesen kanyargós felvezető szakasz után a sztrádára is vitték a társaságot, majd újra normál út és ismét autópálya következett. Elöl a felvezető autó, végén egy lezáró, Palánkai Gellérttel, közte 8, azaz nyolc új BMW X6. A zéró tolerancián néhányszor elbukott volna a konvoj, de hát nem nagyon lehetett ellenállni az új modellnek. Az egyik, 110-zel araszoló Lada-sofőr arca ugyancsak kikerekedett, amikor nem feltétlenül 20 kilométeres sebességkülönbséggel elszáguldott mellette egy addig még sosem látott BMW, majd követte még hét. Fő feladtunk az volt, hogy ne szakadjon szét a csapat, s ezt sikeresen, rendkívüli esemény nélkül abszolváltuk is. Igaz, eközben túl sok mindent nem tudtunk tesztelgetni, de így is élmény volt, hogy minden kézre állt, minden működött, már-már észrevétlenül segítve a vezetőt. És persze az autó nagyon ment.

Egy kerék a levegőben. Így is könnyen csukódott az ajtó. Fotó: Kovács András (galéria)

A Sports Activity Vehicle (SAV) után tehát az X6-ossal Magyarországra is megérkezett a BMW újabb innovatív koncepciója: a Sports Activity Coupé is. Ez a SAV-modellek dinamikáját és megjelenését a sportautók menetteljesítményével és a nagyméretű BMW kupék vonalaival ötvözi. Az xDrive intelligens öszkerékhajtás mellett újdonság a szériafelszereltséghez tartozó dinamikus szabályzású nyomatékelosztás (DPC). Ez a hajtónyomaték két hátsó kerék közötti változó, fokozatmentes elosztását teszi lehetővé, javítva a modell mozgékonyságát, stabilitását és vonóerejét. Szintén az X6 kínálatában jelenik meg először az új, 4,4 literes V8-as motor. A 400 lóerő és a 600 Nm maximális forgatónyomaték meggyőző – ennél erősebb motort még nem épített a bajor márka összkerékhajtású autóba. Nem is nagyon kellett, ezzel viszont 5,4 másodperc alatt katapultál százra az autó. (A konvojba mi a háromliteres turbódízel változattal mentünk, „le is nyomott" bennünket a szélső sávba néhány benzines.)

Gyorskör a versenypályán, alattunk az M3-as. Fotó: Kovács András (galéria)

Pályaplusz

Fakultatív programként be lehetett ülni néhány profi sofőr mellé, aki azután ment az amatőrökkel egy gyors kört a mogyoródi versenypályán. Én az M3-as BMW hátsó ülésére, egy Hans keresztnevű német sofőr mögé ültem. Egy még nálam is amatőrebb kolléga azt gondolta, hogy ő majd videózik, de nem-nagyon sikerült neki bekapcsolni a felvevőt. Hans előszeretettel használta ugyanis a rázókövet, s a kikapcsolt menetstabilizálónak köszönhetően csúsztatta is rendesen az autót minden kanyarba. Normális ember így nem üti-veri az autóját – mondtam volna, ha korábban egy EVO kilencessel nem vittek volna már néhány gyors kört ugyanezen a pályán, illetve nem próbáltam volna magam is ugyanezt. Amikor megjegyeztem, hogy az vadabbnak tűnt – igaz, meg is melegedett egy kicsit a fékolaj –, azt a választ kaptam, hogy a BMW komfortosabb, azért éreztem valamelyest szolidabbnak. Máskülönben az amatőr kollégának felajánlották, hogy mehet még egy kört a videóval, de azt mondta, annyira azért nem hiányzik az életéből.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét Szegeden a Mazda

Nyílt hétvégével is „beköszönt" Szegedre a Móczás Autóscentrum. A Dorozsmai úti szalon jól… Tovább olvasom