Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 4°C Még több cikk.

Elítélte a bíróság Orosháza volt polgármesterét

Folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétsége miatt egy év próbaidőre bocsátotta a Békés Megyei Bíróság Németh Bélát, Orosháza korábbi polgármesterét, az önkormányzat jelenlegi fideszes képviselőjét. Az ítélet jogerős - közölte az MSZP helyi elnöke sajtótájékoztatón kedden, Orosházán.
Fetser János elmondta: a volt polgármester, aki az előző ciklusban függetlenként, de az MDF és a Fidesz támogatottjaként irányította a várost, felelős kiadóként jegyzett egy helyi újságot, az Orosházi Krónikát. A lap 2008-ban azt állította, hogy egy játszótéri beruházásból a helyi szocialisták "hétmillió forintot lenyúltak". Az állítás miatt az MSZP bírósághoz fordult.

Németh Béla az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy törvényességi észrevételt tesz a Legfelsőbb Bíróságon. Hozzátette: nem volt tudomása arról, hogy mi jelenik meg a lapban, hiszen azt tőle függetlenül, mások szerkesztették.

A próbára bocsátás azt jelenti, hogy a bíróság a büntetés kiszabását feltételesen, majd meghatározott idő elteltével (próbaidó) véglegesen mellőzi.

Olvasóink írták

  • 2. deszkás 2010. november 24. 09:37
    „Hoppá ridikül.”
  • 1. dodó 2010. november 23. 16:09
    „Megérdemli! Hamis vád! Persze, hogy bukta! Legközelebb nézzen utána, mielőtt vádaskodik!
    Az MSZP nem nyúlt le hétmilliót! Csak hatmillió kilencszázkilencven-ezret!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szteroidokat és cigarettát találtak a határőrök

Teljesítményfokozó szteroidokat és zárjegy nélküli cigarettát találtak a határőrök egy teherautóban… Tovább olvasom