Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

A fényevő felmentését kéri az ügyész és a védő is

A "fényevőként" elhíresült édesapa felmentését kérte az emberölés kísérletének vádja alól az ügyész és a védő is a Fővárosi Bíróságon kedden.
Ugyanakkor az ügyész kérte azt is, hogy a bíróság rendelje el a vádlott kényszergyógykezelését, a védő pedig azt szeretné, ha védencét - úgymond - polgári körülmények között gyógykezelnék.

2007 májusában egy óbudai lakásban holtan találtak egy fiatalasszonyt, akinek a nem egészen 2 éves kislánya és élettársa is életveszélyes állapotban volt. Mint kiderült, a fiatal értelmiségi pár különös nézeteket vallott, azt hitték magukról és gyermekükről, hogy mindhárman szentek reinkarnációi. Hogy küldetésüket teljesíthessék, szigorú böjtbe fogtak, nem ettek szinte semmit, ezért híresült el a családfő a médiában "fényevőként".

A nyelveket beszélő, több diplomás vádlott egy időben egyetemen is tanított, sőt, még a NASA-tól is kapott állásajánlatot, de 2004-es indiai útja után a "tiszta életet" választotta, kétdiplomás élettársával együtt. Sugallatokat éltek át és "kivonultak a világból", végül a koplalás vezetett a tragédiához.

Kedden az ügyész arra tekintettel, hogy a szakértők szerint a vádlott kóros elmeállapotú, kérte, mentsék fel a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének vádja alól és rendeljék el kényszergyógykezelését. A védő, Kamarás Péter viszont azzal érvelt, hogy a történtek semmiképp nem minősíthetők különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének, szerinte az ügy a magyar kriminalisztika történetében páratlan, ezért nem alkalmazhatóak benne automatikusan a kényszergyógykezelés szabályai. A védő szerint védencét fel kell menteni, és nem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben, hanem, úgymond, a polgári életben kellene gyógyíttatni.

A tárgyalás március 9-én folytatódik, amikor a "fényevő" beszélhet az utolsó szó jogán, majd ítélet várható.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kína lezárta Tibetet a külföldi turisták előtt

Peking nem enged külföldi turistákat Tibetbe a sikertelen Kína ellenes tibeti felkelés ötvenedik… Tovább olvasom