Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

A hazugság nagymestere már megint lebukott?

Az MSZP szerint a Fidesz elnöke, "a hazugság nagymestere" már megint lebukott.
Nyakó István, a párt szóvivője ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt alelnöke pénteken az ATV-ben azt mondta, a Fidesz hátterében dolgozó emberek kérték meg arra, hogy írja alá azt a nyílt levelet, amelyben ismert közgazdászok felszólították az országgyűlési képviselőket: ne szavazzák meg a 2010-es költségvetési javaslatot.

"Orbán Viktor a múlt héten még a magyar diplomácia Kiszel Tündéjeként próbált a világ erős embereinek a közelébe férkőzni, de volt, ahol Dakota Tündinek egy fotó sem jött össze a nagy találkozóról" - fogalmazott Nyakó István.

Hozzátette: most pedig kiderült, hogy a Fidesz elnöke feladott egy hirdetést, amit néhány jobb sorsra érdemes közgazdász a nevére vett. Orbán Viktor bábszínháznak tekinti a politikát, ahol ő a bábos, mindenki más tőle függő báb, az emberek pedig gyerekként kezelt nézők.

"Pénteken az egyik báb leszakadt a damilról, és ezzel elárulta a bábost" - közölte.

Nyakó István szavai szerint Szapáry György elszólta magát, így most már beismerő vallomás van arról, hogy a hirdetés csak politikai trükk volt.

A szóvivő úgy látja, a Fidesz lelepleződése csak még jobban rávilágít az igazságra, miszerint a válságkezelő költségvetés jó és az ország érdekét szolgálja. Mint mondta, akárki is alakít kormányt jövőre, ennek köszönheti majd a megnövekedett mozgásterét.

Ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője november 28-án nyílt levélben szólította fel az országgyűlési képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetési javaslatot, "ne sodorják újabb veszélybe az országot".

A több országos napilapban megjelent, az Országgyűlésnek címzett nyílt levél szerint a Bajnai-kormány büdzséje "ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített trükkös költségvetések".

A 29 aláíró között volt Járai Zsigmond, aki az Orbán-kormány pénzügyminisztere, majd az MNB elnöke volt, Bod Péter Ákos, aki az Antall-kormány ipari minisztere, majd az MNB elnöke volt, Szapáry György, aki jelenleg a Fidesz nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerének kiépítésén dolgozik, Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke és Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének volt vezetője.

Az Országgyűlés november 30-án végül 201 igen, 179 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadta el a 2010-es költségvetést, amely 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol. A büdzsére egyetlen szocialista képviselő, Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester szavazott nemmel. Rajta kívül szintén nemmel voksolt négy szabad demokrata képviselő - Béki Gabriella, Gulyás József, Ikvai-Szabó Imre és Velkey Gábor -, 13 független képviselő, valamint a Fidesz-KDNP frakciószövetség összes jelen lévő tagja.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke november 30-ai sajtótájékoztatón kifejtette, az ellenzéknek "váratlan támogatói" is lettek ebben a kérdésben. Ezek között említette azt a nyílt levelet, amelyet ismert közgazdászok, írtak alá.

Olvasóink írták

  • 12. theseus 2010. január 27. 11:00
    „Most vettem észre, hogy tegnap egy olyan cikkhez szóltam hozzá, amelyik még tavalyi keltezésű, csak megint feltették a DMO-ra. Eredetileg ez még egy Mikulás-ajándék volt a szocialistáktól, de úgy látszik időről-időre előveszik. Ez most már így lesz egészen a választásokig, kedves DMO? Kampányolgatunk?”
  • 11. theseus 2010. január 26. 18:42
    „Vicces fiú ez a Nyakó Pisti. Tuti, hogy mindenki Gyurcsányra gondolt a cikk címe alapján, csak ő nem.”
  • 10. szocsoba 2010. január 06. 05:39
    „Mocsok mind a két oldal! <moderálva> minden politikust!!!”
  • 9. Léni 2009. december 08. 16:49
    „5. Ó Rómeó! Rosszul hitted! Ki igérget most is fűt-fát, pedig tudja, hogy szinte semmit nem fog
    tudni belőle betartani? Ez az ember Orbán Viktor. Akkor mi van? Ki hazudik szándékosan?
    Az az Orbán Viktor aki bevallása szerint soha nem hazudott, most hazudik.”
  • 8. aranka2 2009. december 07. 21:44
    „én például sem a dakotát, sem a kajmánt nem tudom. Dakotának Orbán virtuális közmondásait hallottam, de hogy ez valakikre vonatkozna?”
  • 7. dodó 2009. december 07. 21:09
    „4. hozzászólás achilleus

    Pontosabban:A zsidó szocionista gyűlöletkeltő simán lecigányozta Orbánt, mert neki szabad. Orbán Viktor a múlt héten még a magyar diplomácia Kiszel Tündéjeként próbált a világ erős embereinek a közelébe férkőzni, de volt, ahol Dakota Tündinek egy fotó sem jött össze a nagy találkozóról - fogalmazott Nyakó István, az MSZP ultracion szóvivője.
    Szóval kajmán Nyakó azt mondta Orbánról, hogy dakota. Azt mindenki tudja, kiket neveznek nálunk dakotának. Lassan azt is, hogy kik azok a kajmánok.”
  • 6. aranka2 2009. december 06. 21:46
    „A baj csak az, hogy ez a két, egymást szapuló banda (mszp-fidesz) csak a jobbikot erősíti folytonos és folyamatos "leleplezéseivel"”
  • 5. Power 2009. december 06. 20:37
    „Szerencsétlen Nyakó elvtárs választások előtt lejáratja az egész MSZP-ét. Le sem tagadhatná orbánfóbiáját!
    Az egész család a képviselőségből és a hazugságokból él? Nem szégyellték a feleségével együtt felvenni a költségtérítést és a szállásdíjat.
    http://www.politaktika.hu/hirek/nyako_elvtars_felti_a_nepkoztarsasgot”
  • 4. KolompárRómeó 2009. december 06. 20:08
    „Aszittem cím alapján, hogy Feriről szól a cikk.”
  • 3. achilleus 2009. december 06. 19:41
    „Azért ez nem semmi. "a magyar diplomácia Kiszel Tündéjeként" ... Mit vétett ez a szegény nő??
    Nyakó megengedhet ilyet magának Kiszel Tündével szemben? (Orbánra azt mond, amit akar, úgysem veszi senki komolyan, de Kiszel Tünde nem politikus, Nyakó viszont -bármekkora barom - azért az. Remélem Kiszel Tünde beszáll egy MSZP elleni perbe. Hajrá Tünde!!!!!”
  • 2. hecsedli 2009. december 06. 18:32
    „Kedves cikkíró ha nem vagyok indiszkrét a választásokra elkülönített pénzből erre a műre mennyit fizettek?”
  • 1. TrombiFrédi 2009. december 06. 17:25
    „Köszönjük Nyakó István, gondolom a minősítéskor önmaguk teljesítményéből indultak ki, és ahhoz viszonyítottak...?!Ha OV a nagymester, akkor a valótlan adatokat nemzetközi sajtóba közzétevők milyen titulust érdemelnének, esetleg Fletó kamuzásai, amik Öszödnél csúcsosodtak ki???
    Azt csodálom, hogy amikor Nyakó ezt megtette nem repedt meg a plafon, vagy az égbolt!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos gázolás Baracskánál

Elgázoltak egy férfit Baracskánál, az 54 éves áldozat az út közepén ült, s a gépkocsivezető már… Tovább olvasom