Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

A kormány elfogadta a kétéves hamisítás elleni stratégiát

Évente kétmilliárd forintos kárt okoznak a nemzetgazdaságnak a szellemi tulajdonjogot sértő bűncselekmények. Az elmúlt három év mindegyikében több mint 30 ezer ilyen eset vált ismertté.
Az elfogadott stratégia részleteiről Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" program kormánybiztosa számolt be kormányszóvivő tájékoztatón. Mint mondta: a stratégia alapvetően három pillérre - a szellemi tulajdonjogokkal összefüggő nemzeti statisztikai adatbázis létrehozásásra, az állampolgárok szemléletformálására és az eljáró hatóságok képzésére, valamint a jogszabályi környezet áttekintésére támaszkodik.

A stratégia tartalmaz egy intézkedési tervet, amely a három pillérnek megfelelően elosztva tartalmazza az elvégzendő feladatok listáját. Ezek közül Kondorosi Ferenc kiemelte a hamisítások elleni országos kampány szervezését, amire 20 millió forintot tudnak fordítani, az "eMage" szolgáltatás bevezetését, ami a hamisított termékek kiszűrését segíti majd, illetve a szellemi tulajdonjogok megsértésére vonatkozó tényállások, valamint a nyomozói gyakorlat áttekintését is megemlítette a kormánybiztos.

Újságírói kérdésre válaszolva színesfémkereskedelem visszaszorításával kapcsolatos intézkedésekről Kondorosi Ferenc azt mondta, hogy a törvénytervezet elkészült, melyben már a fémkereskedelem kifejezést használják, tehát egy széles definíciót alkotnak - fogalmazott. Engedélyköteles lesz a fémkereskedelmi tevékenység, széleskörű dokumentációt és 25 millió forintos biztosításadási kötelezettséget írnak elő, az ellenőrzési hatákört pedig a VPOP kapja. Ha a normaszöveggel kapcsolatos egyeztetések kedden lezárulnak, akkor szerdán, ha nem, akkor egy hét múlva kerül a tervezet kormány elé.

Budai Bernadett megerősítette azt a keddi lapinformációt, hogy a kormány a Szerencsejáték Zrt.-vel együtt nyereményakciót indít, amelyen azok vehetnek részt, akik egy-egy szolgáltatás igénybevétele után kiállított számlájuk számát küldik be. Ezzel szeretnék elérni, hogy minél többen kérjenek számlát. A játék január 1-én indul, és valószínű egy évig tart majd. A beküldött számlák sorszáma alapján tartják majd a sorsolásokat, havonta tíz nyertes kap egy-egymillió forintot - fejtette ki a kormányszóvivő.

Az október 23-i rendezvényekkel kapcsolatban Budai Bernadett elmondta, hogy az ünnepség megszervezésére kiírt közbeszerzési pályázatra két cég jelentkezett, és a Masztodon Kft. nyerte a pályázatot. Az október 23. és november 4. közötti ünnepségsorozat összköltsége 206 millió forint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitépték a széfet egy szombathelyi pénzváltóból

Egy autó segítségével kitépték a széfet egy szombathelyi pénzváltóból. A tolvajok mindössze 50 ezer… Tovább olvasom