Délmagyar logó

2018. 08. 15. szerda - Mária 20°C | 31°C Még több cikk.

A látás hónapja: ingyenes vizsgálat a megyében hat helyen

A látás hónapja kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres szemvizsgálatokon való részvételre. Csongrád megyében hat optikában is ingyenesek a szűrővizsgálatok októberben.
Az emberek legalább ötven százalékának lenne szüksége valamilyen látáskorrekcióra. Magyarországon pedig másfél millióan még sosem látogattak el szemorvoshoz, annak ellenére, hogy nem látnak jól. Ennek ellentmondani látszik a Gfk augusztusi egészségi állapotra vonatkozó felmérése, miszerint a magyar lakosság többsége látása romlásától fél a leginkább.

– Szemünk kivizsgálása már gyermekkorban elengedhetetlen – figyelmeztet dr. Kolozsvári Lajos, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szemészeti Klinikájának igazgatója. – A rejtett szemhibákat ugyanis csak az orvos derítheti ki. Negyvenéves kor alatt ötévente kellene szemészhez járnunk, negyven év felett pedig egy-két évente szükséges.

Vizsgálati helyek

Szeged
- Prágai Látszerészet, Bartók Béla tér 11.
- Ofotért Szeged, Tisza L. krt. 44.
- Ofotért Szeged, Kárász u. 16.
- Ofotért Szeged, Kelemen u. 8.
Szentes
- Ofotért Optika Kossuth Lajos tér 5.
Makó
- Road Bt. (Optika) Széchenyi tér 8.

A látás hónapja elnevezésű kampányt azért indították el, mert a magyar lakosság érdemtelenül keveset foglalkozik szeme egészségével. A kezdeményezés keretében ebben a hónapban az ország négyszáz optikájában – Csongrád megyében hat helyen – ingyenes szemvizsgálatra és szaktanácsadásra várják az érdeklődőket. Már csak azért is érdemes ellátogatni egy optikába, mert a vizsgálatok során nemcsak a szembetegségek vagy a látásromlás fedezhető fel, hanem a cukorbetegségre vagy akár a magas vérnyomásra utaló jelek is. Ezek ugyanis hatással vannak a szem állapotára.

A szegedi Prágai Látszerészet az egyik a programba bekapcsolódó optikák közül. Gyovai Zsuzsanna optometrista látszerész kérdésünkre elmondta: az idei akció kevésbé sikeres, mint a tavalyi. Sokan felkapják a fejüket az ingyenes vizsgálatokra, el is látogatnak az optikába, ha viszont a szemész korrekciót javasol, a szemüvegek árát már nem fizetik ki szívesen. A legolcsóbb szemüveg 6000 forintot kóstál – alapkerettel, meghatározott dioptriaszámmal, minőségi lencsével.

– A szemhibák jó része örökletes, életmódunkkal kerülhetnénk el, hogy megjelenjenek – hangsúlyozza dr. Kolozsvári Lajos.

Ez persze korántsem egyszerű. Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy sokan munkájuk közben egész nap a számítógép monitorja előtt ülnek. A képernyő sugárzásának káros hatásairól gyakran hallani. Az igazgató szerint ezek téves elméletek. – Monitorbetegség nem létezik. Az emberek egész egyszerűen elfáradnak a munkájukban. Ilyenkor hasznos felállni a helyünkről egy rövid időre, és pihentetni a szemünket, esetleg műkönnyet használni.

Az éleslátás hiánya esetében a látásjavítás mindenképpen szükséges. Nem csak egészségünk érdekében. Ha ugyanis jól látunk, komfortérzetünk is javul, mindez pedig a munkánkban elért teljesítményünkre is pozitív hatással lesz. A korrekció történhet szemüveggel vagy kontaktlencsével, de egyre többen fekszenek műtőasztalra is, hogy látásukat tökéletesítsék. Azt, hogy ki vállalhatja a lézeres szemkorrekciót, szakember dönti el.

– Mínusz tizenkét dioptriáig ugyanolyan biztonsággal vállalhatjuk, mint a kontaktlencsét – avat be a szemklinika igazgatója, aki a kontaktlencsét is ajánlja, de hozzáteszi: be kell tartani a viselési és a higiéniai szabályokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új eljárás a bőrrák ellen

A bőrrákban szenvedő betegeket hamarosan egy új eljárással kezelik, méghozzá egy újfajta… Tovább olvasom