Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A Nagy Testvér mindenre kíváncsi

A TV 2 új realityshow-jának – Big Brother – hétvégi szereplőválogatása után ötvenre szűkült a többezres jelentkezőszám. A rostán extrém feladatok elé állítják a résztvevőket, akiknek többek között vetkőzniük is kell.
A produkció szervezői titokként kezelik a jelentkezők személyét, mondván, egyelőre nem dőlt el, melyik tizenkét ember kerül a műsorba. Annyi azonban bizonyos – erősítették meg lapunk érdeklődésére –, hogy megyei résztvevője is van a szűk csoportnak. A vidékiek meglepően magas számban jelentkeztek, ők is, de az összes pályázó majd mindegyike ismeretlen. Egy kivétel akadt csupán: a jelentkezők között egykori popsztár is van, aki részvételét azzal magyarázta, szeretné megmérettetni magát egy ilyen szituációban is. Egyelőre ez elég okot adott a továbbjutáshoz, de ha a válogatóbizottság a legkisebb jelét látja annak, hogy a Big Brotheren keresztül akarja reklámozni magát az illető, biztosan kizárja a további fordulókból – állították. A vágyott hírnév mellett egyébként a pénz az, amely több mint ötezer embert jelentkezésre késztetett.

A jelöltek tizenötmillióért bármire készek

Van, aki lehetőséget sem kap

A Big Brother internetes fórumán a 199 hozzászóló nagy része arról „cseveg", hogy a jelentkezési lapra, illetve a behívókra hiába vár, márpedig a határidő 29-én lejár. Miskolci Viktória elmondta: a pályázók csaknem fele – kétezer-ötszázan – már az első rostán, vagyis az előzetes jelentkezéskor kihullik. Száz-százötven jelentkezőnél többet ugyanis nem tudnak meghallgatni, ez a hétvégén tartott, kétnapos válogatón is bebizonyosodott. Jövő héten ugyan újabb válogatás következik, de több ezren továbbra se várjanak meghívót.
Az eredeti holland verzió licence a következő: egy házban összezárnak tizenkét embert, akiket elszigetelnek a külvilágtól, őket viszont kamerák tucatjai segítségével milliók figyelik. Minden héten a közönség dönt arról, melyik résztvevőnek kell otthagynia a társaságot. Aki utoljára marad, az nyeri a fődíjat, a 15 millió forintot.
„ A válogatásokon ki kell szűrni azokat, akik ezt a feszültséget nem bírják" – mondta a produkció szerkesztőségi asszisztense. Miskolci Viktória hozzátette: minden várható szituációt nyilvánvalóan nem modellezhetnek előre, de mivel a mosdókban is kamerákat helyeznek el, ezért a jelentkezőknek már most meg kell szabadulniuk gátlásaiktól... és ruháiktól. A hétvégi válogatáson ezért kellett vetkőzni. Arra a kérdésre, hogy volt-e a jelentkezők között olyan, aki ekkor visszalépett, azt válaszolta: valószínűleg sokan döntöttek így. „Nem elriasztani akarjuk a próbálkozókat, de látnunk kell, hogy olyanok kerülnek szeptemberben kamera elé, akik végig tudják csinálni ezt a korántsem könnyű játékot" – állította Miskolci.

Vizsga pszichológus előtt

A jelentkezőknek IQ-tesztet is ki kell tölteniük, majd a pszichológus előtt kell „vizsgázniuk". A tervek szerint augusztus 5-én hirdetik ki a műsorba (kamerák elé) álló tizenkét embert, s az ugyanannyi tartalékos résztvevőt. A felvételek szeptembertől kezdődnek. Lehet kacsingatni.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kísérleti gyilkosság

Fiatal nő holttestére bukkannak egy kaliforniai kisváros melletti erdőben. Az ügyet a tapasztalt… Tovább olvasom