Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Aláírták a mozdonybeszerzési finanszírozást

Aláírták a MÁV-Trakció Zrt. 25 darab TRAXX mozdonyának beszerzését finanszírozó szerződést csütörtökön Budapesten.
A közbeszerzésen kiválasztott Európai Beruházási Bank 48 százalékban, a német KfW IPEX Bank 52 százalékban finanszírozza a 79,6 millió eurós, mintegy 21,5 milliárd forintos beszerzést.

A kedvező feltételekkel felvett hitel futamideje 15 év, az első tőketörlesztés 2013 júniusában esedékes.

A MÁV-Trakció tájékoztatása szerint a Bombardier cégtől vásárolt 25 TRAXX mozdonyból az első beérkezése a szerződés alapján 2011 első felében várható, de előszállítással elképzelhető a jövő év decemberi időpont is. Ezt követően két éven belül 2 darabos ütemezésben érkezik a többi mozdony.

Márkus Imre, a MÁV-Trakció vezérigazgatója az aláírást követően az MTI-nek elmondta, ha a finanszírozási előleg megérkezésétől - ami várhatóan 2010 január közepe - számított hét hónapon belül sikerül lehívni az újabb 25 darab TRAXX szállítására vonatkozó opciót, akkor a darabonkénti jelenlegi 3 millió 187 ezer 500 eurós vételárat le lehetne vinni mozdonyonként 200 ezer euróval. Aláírták a MÁV-Trakció Zrt. 25 darab TRAXX mozdonyának beszerzését finanszírozó szerződést csütörtökön Budapesten.

A közbeszerzésen kiválasztott Európai Beruházási Bank 48 százalékban, a német KfW IPEX Bank 52 százalékban finanszírozza a 79,6 millió eurós, mintegy 21,5 milliárd forintos beszerzést.

A kedvező feltételekkel felvett hitel futamideje 15 év, az első tőketörlesztés 2013 júniusában esedékes.

A MÁV-Trakció tájékoztatása szerint a Bombardier cégtől vásárolt 25 TRAXX mozdonyból az első beérkezése a szerződés alapján 2011 első felében várható, de előszállítással elképzelhető a jövő év decemberi időpont is. Ezt követően két éven belül 2 darabos ütemezésben érkezik a többi mozdony.

Márkus Imre, a MÁV-Trakció vezérigazgatója az aláírást követően az MTI-nek elmondta, ha a finanszírozási előleg megérkezésétől - ami várhatóan 2010 január közepe - számított hét hónapon belül sikerül lehívni az újabb 25 darab TRAXX szállítására vonatkozó opciót, akkor a darabonkénti jelenlegi 3 millió 187 ezer 500 eurós vételárat le lehetne vinni mozdonyonként 200 ezer euróval.

Az aláírás alkalmából Csepi Lajos, a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) közlekedési szakállamtitkára hangsúlyozta: a MÁV-Trakció olyan mozdonyparkot kap ezzel a beszerzéssel, amellyel hatékonyabbá teheti a működését, és minőségi, versenyképes szolgáltatást tud nyújtani.

Andrási Miklós, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az új mozdonyok forgalomba állítása stratégiai jelentőségű. Jelenleg a MÁV-Trakció mozdonyainak 35 év az átlagéletkora, és ezek üzemeltetési költségei nem felelnek meg a piac elvárásainak. A 25 új mozdony közlekedtetése során évente 1 milliárd forint költséget lehet megtakarítani a kedvezőbb energiafogyasztás és olcsóbb szervizelés révén a jelenlegiekkel szemben. Ebből a MÁV-Trakció képes lesz állami közreműködés nélkül visszafizetni a hitelt - mondta Andrási Miklós.

Peter Ammann, a Bombardier Transportation alelnöke elmondta, hogy a TRAXX mozdonyaik a legkeresettebb típusok közé tartok, jelenleg 1.450 darab fut Európa tíz országában.

A MÁV Zrt. 2007 szeptemberében írt ki közbeszerzést 25, majd opcionálisan további 25 új, korszerű, kétáram-rendszerű villamos mozdony beszerzésére. A tendert a Bombardier nyerte meg, a szállítási szerződés a felek 2008 novemberében írták alá.

Márkus Imre, a MÁV-Trakció vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az új mozdonyok beérkezésével lehetővé válik a V43-as típusú mára elöregedett járművek ütemezett cseréje. Az új járművektől jóval alacsonyabb fenntartási költségeket, és kisebb energiafogyasztást várnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztrájkbizottság alakult a Magyar Televízióban

Sztrájkbizottság alakult csütörtökön a Magyar Televízióban (MTV) - közölte a testület szóvivője.… Tovább olvasom