Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Árvízvédelmi felkészítés önkénteseknek

Különleges tanfolyamot tartottak pénteken este a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédők és vízügyi szakemberek Ásványrárón. Egy esetleges árvízi vészhelyzetre készítették fel önkénteseket.
A résztvevők maguk kérték az oktatást a két hatóságtól. A 2002-es nagy árvíz idején a Szigetközben több helyen is kritikus helyzet alakult ki, ezért a környékbeliek azóta komolyan veszik a folyó fenyegetését.

A tanfolyam kétszer négy órás elméleti és gyakorlati képzésből állt. Az elméleti oktatás a múlt héten, a gyakorlati pedig pénteken este volt a szigetközi településen.

A Duna mentén 2002-ben, mindössze néhány centiméternyi töltés tartotta az évszázad árvizét. Azóta az itt élők komolyan veszik a folyó erejét, ezért maguk kérték, hogy a vízügyesek és a katasztrófavédők készítsék fel őket a vészhelyzetre. Vízügyi oktatáson a résztvevők megtanulhatták például a legfontosabb árvízvédelmi fogásokat, például a buzgárlefogást, a nyúlgátépítést, a bordás megtámasztást és minden olyan beavatkozást, amihez kétkezi munka kell - mondta el a Független Hírügynökségnek Kertész József, az ÉDU KÖVIZIG Szigetközi Szakaszmérnökségének vezetője.

A katasztrófavédelmi oktatás részeként az önkénteseket elsajátíthatták, hogy mi a teendő egy esetleges kitelepítéskor, hogyan kell működtetni az ideiglenes befogadó állomásokat és hogyan kell szakszerűen segíteni a bajbajutott embereken. A megyei katasztrófavédelmi igazgató helyettes szerint valódi vészhelyzetben nagy szükség van az önkéntesekre. Funk József elmondta, hogy az önkéntesek nagyon sok segítséget tudnak adni számukra, ugyanis ők helyben vannak, ismerik a területet, a település adottságait és az embereket.

A képzést a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezte. Nagy volt az érdeklődés, 65-en jelentkeztek önkéntes tűzoltók, polgárőrök és helybeliek.

A program a jövő héten folytatódik. Akkor a leendő mentés irányítóknak kell egy feltételezett vészhelyzetet megoldaniuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Motoros és autós ütközött Kiskunfélegyházánál

Még küzdenek a mentősök a helyszínen az életéért annak a motorosnak, aki nem adott elsőbbséget egy… Tovább olvasom