Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Az EB 11 kérdéséből 9 a jegybankra vonatkozott

Az Európai Bizottság Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárásának tizenegy kérdéséből kilenc a nemzeti bankra vonatkozott.

Az Európai Bizottság Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárásának tizenegy kérdéséből kilenc a nemzeti bankra vonatkozott, és mivel a jegybanktörvény ügyében nem folytatódik az eljárás, azt mondhatni, hogy 90 százalékos az egyetértés a testülettel. Erről a kormányszóvivő beszélt csütörtök reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Arra a kérdésre, miért állítja a kormány, hogy 90 százalékos az egyetértés az Európai Bizottsággal, Giró-Szász András kifejtette: három kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság januárban Magyarország ellen, és ebből - mint azt szerdán bejelentették - "csak kettőt folytat, egyet, a jegybankkal kapcsolatosat, nem". A három eljáráson belül körülbelül tizenegy kérdést fogalmazott meg a bizottság, ebből kilenc a Magyar Nemzeti Bankkal függött össze, így alakult ki az említett arány - magyarázta.

Alapvetően azt lehet mondani, hogy a jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott bizottsági kérdésekre adott magyar válaszokat "valamilyen formában" elfogadta a testület - jelezte Giró-Szász András.

A szóvivő egyúttal légből kapottnak nevezte azokat a híreket, hogy a magyar kabinet a tárgyalások halogatására játszik, a kormány ugyanis - mint mondta - mindig a lehető leggyorsabban lép, és mindent megtesz, amit a nemzeti érdek megenged. Arra a kérdésre, hogy ezért született-e meg Orbán Viktor levele is az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökének, azt válaszolta: az elmúlt félév világossá tette, hogy minden olyan lépés fontos, amely Magyarországgal kapcsolatos történéseket tisztáz, mert nagyon sokszor félrevezetés, felszínes ismeret alapján fogalmazódtak meg politikusi vélemények az országról. A Népszabadság csütörtöki számában - a birtokába került levélre hivatkozva - azt írta: Orbán Viktor barátságos, udvarias hangú levélben hívta fel José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnökének figyelmét arra, hogy az uniós pénzügyminiszterek közelgő, március 13-i tanácskozásán a magyar álláspont ismeretében, azt respektálva hozzanak döntést a csaknem 150 milliárd forintos, az unió kohéziós alapjából folyósítandó források tervezett megvonása ügyében.

Giró-Szász András közölte azt is: az Európai Bizottság szóvivője - csakúgy, mint más vezető politikusok - rögzítette, hogy sem a túlzottdeficit-, sem a kötelezettségszegési eljárások nem állhatnak összefüggésben az IMF/EU-konzultációval.

Brüsszelben szerdán jelentették be, hogy két témában - az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára tekintetében - az Európai Bizottság folytatja Magyarország ellen a gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a központi bank függetlenségét illetően pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól. Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének sajtótájékoztatóján közölték: az első két témában áttérnek a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszára, amelynek során úgynevezett indoklással alátámasztott véleményt juttatnak el Budapestre. A harmadik kötelezettségszegési ügyben, a jegybanki függetlenség kérdésében ezt a következő eljárási szakaszt még nem léptetik életbe, hanem további tájékoztatást kérnek.

Erre reagálva Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Giró-Szász András közös közleményében azt írta: a kormány örömmel értesült arról, hogy az Európai Bizottság az általa kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat, így ezeket az ügyeket le lehet zárni.

Olvasóink írták

  • 2. újratöltve 2012. március 08. 12:17
    „1. igazságkereső 2012.03.08. 09:47 : Ha Barroso elnök úrnak a kezdéskor hupikék zoknit kell hordania, akkor végig azt kell! Ha Simornak a kezdéskor ( a fidesz jóvoltából a Járai fizetése miatt) volt egy X fizetése, akkor végi annyi kell hogy legyen ! Ez a bajuk a hozzád hasonló laikusoknak!”
  • 1. igazságkereső 2012. március 08. 09:47
    „A magyarországi jegybank belső életét kormányzati szinten szabályozó dolgokba történő EB beavatkozás olyan szintű, mintha mi akarnánk meghatározni az EB elnök úrnak -José Manul Barroso - azt, hogy reggelente milyen zoknit húzzon a lábára! Ennél sokkal fontosabb dolgai is lennének, hiszen bizonyára Ő is tudja, hogy több millió ember éhezik a fiskális spekuláció, a multikulturális simli következtében! Érdemes lenne bizony ezen is elgondolkodni az EU illetékeseinek, mielőtt "sikolyszomfóniás zenekaruk" kottáit dúdolná!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Semjén: a magyar pártnak meghatározó szerephez kell jutnia a pozsonyi politikában

Semjén Zsolt szerint kulcsfontosságú, hogy a szlovákiai választásokon az etnikai alapú magyar párt… Tovább olvasom