Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Az MSZP ötvennél több egyéni mandátumban bízik

A Népszabadság információi szerint egy, az MSZP-ben készített belső felmérés azt állítja: valamivel több mint ötven olyan egyéni körzet van, ahol reálisan mandátumhoz juthat a párt a tavaszi országgyűlési választáson.
A legtöbb esély a budapesti kerületekben van, de a főváros mellett Miskolc és Szeged is favoritnak számít - írja a lap keddi számában.

Az esélyes körzeteket "kiemelt körzetként" kezelik majd a kampányban, ami nem feltétlenül többletforrást, hanem személyre szabottabb kampánycsomagot jelent, és várhatóan azt, hogy a párt vezetői is többet mutatkoznak az adott kerületben, erősítve a jelöltet.

A lap információi szerint az ötven kiemelt körzetből a legtöbb fővárosi, de esélyesnek számít több csongrádi, borsodi és szabolcsi kerület is. A szocialisták bíznak Botka László szegedi polgármester egyéni győzelmében is, ahogyan egyéni mandátumot remélnek Káli Sándor miskolci polgármestertől, Lamperth Mónika elnökhelyettestől, Gúr Nándor Borsod megyei elnöktől és Ujhelyi Istvántól, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárától is.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. csonakos 2010. január 06. 14:38
    „Nem kell ahhoz semmi, elég ha elkezdik nyomni a zsokásos szöveget és akkor ébred a nép! Így volt ez már párszor, remélem most is ez jön be.
    Senki nem állította, hogy Gyurcsány hiba nélkül való! Ilyen ember eddig csak egy volt a világban Őt megfeszítették.”
  • 55. theseus 2010. január 06. 13:37
    „Ha olyan szuper a Gyurcsányod, akkor miért bukott meg? Még a ciklusát sem tudta kitölteni, akárcsak Medgyessy, akit meg ő puccsolt meg.
    Ha meg úgyis a szocikra szavazol, akkor mit izgat, hogy ki az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Inkább örülnél neki, hátha megint bejönnek ellene a szokásos szocialista hazugságok.”
  • 54. csonakos 2010. január 06. 12:45
    „53. theseus 2010.01.06. 10:57
    Azt hiszem tévedsz ebben! Gyurcsány soha nem volt olyan tipusu vezér mint Orbán! Orbán egyeduralma a párton belül is kiveri egyre több embernél a biztosítékot. Ezeket ki is zárja azonnal. Kézből irányít! Lásd jelöltállítás! Ilyet gyurcsány nem tudott volna tenni soha! Ha megfigyelted az elmult éveket az MSZP mindig új arcokkal indult. Itt labdába se rughatott aki két választást elbukott és ugye tudjuk egyet sem nyert meg!”
  • 53. theseus 2010. január 06. 10:57
    „"Az országra egy vezér típusú embert nem szabad ellenőrizetlenül rászabadítani. No, én abban bízok ezt a választók fölérik ésszel."

    Gyurcsányra gondolsz? Ő már eltakarodott, nem hiába voltak a sorozatos tüntetések ellene.”
  • 52. barkzso 2010. január 05. 20:41
    „"Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal..." és természetesen most is hazudnak.
    Milliárdos ballib banda takarodó!!”
  • 51. N.P. 2010. január 05. 19:51
    „lamatic 2010.01.05. 13:01

    " Egy kiskereskedésnek napi 100 ft. forgalom elég hogy 1 alkalmazottat és egy főnököt kitartson! Tehát az 50 kiskereskedelmi húsüzlet 50 alkalmazottal és 50 főnökkel! Az 100 munkahely a 25 tel ellentétben. A tescos csirkéről nem is beszélve szemben a valamelyest házi jellegű háziállat húsának minőségével!" --- ha ez így van, magyarázd már el nekem: miért nincs tele a város ilyen zseniálisan gazdálkodó, minőségi árút kínáló boltokkal???”
  • 50. csonakos 2010. január 05. 18:59
    „49. theseus 2010.01.05. 18:37
    Ha így nézzük a látszat azt mutatja igazad van! Ennek ellenére mivel igen kevesen mentek el szavazni ezek a számok nem a valós erőviszonyokat mutatják. Mint írtam nem csak a Fidesztől vett el szavazatokat a Jobbik! Majd meglátjuk tavaszra! Az országra egy vezér típusú embert nem szabad ellenőrizetlenül rászabadítani. No, én abban bízok ezt a választók fölérik ésszel.”
  • 49. theseus 2010. január 05. 18:37
    „"27. csonakos 2010.01.05. 11:33
    21. theseus 2010.01.05. 09:50
    Én nem vonnék le következtetéseket az EP választásokból mert félrevezető! Az emberek többségét nem érdekelte ez a választás és számomra ebből csak egy látszik, A FIDESZ veszített egy csomó támogatót akik a jobbikhoz álltak."

    Akkor rosszul látod, csónakos, mert a Fidesznek most 14 EP képviselője van a 2004-es 12 helyett, az MS2P-nek pedig csak 4, a korábbi 9 helyett. Tehát a Fidesz szavazókat nyert, mégpedig elég sokat, csak az MSZP veszített el egy csomó támogatót, több mint a felét.
    Így tehát neked kellene felébredned végre a téli álmodból, de áprilisban biztosan fel fogsz majd.”
  • 48. csonakos 2010. január 05. 17:49
    „45. achilleus.
    Lássunk egy pár tényt, hogy miként értékelik az országot és miért is tévedne Bajnai;
    2010-re Magyarország lesz a legesélyesebb az euró bevezetésére a kelet-európai blokk országai közül! (Bank of America)

    Magyarország a legerősebb pénzügyi egyensúllyal kerülhet ki a válságból. (Merill Lynch)

    A recesszió végére Magyarországé lehet a legerősebb költségvetés a világon. (Merill Lynch)

    Magyarországon már jövőre növekedés várható, két év múlva pedig a magyar gazdasági növekedés a leggyorsabbak között lesz a térségben. (Merill Lynch)

    Magyarország világelső lesz a költségvetési egyensúly helyreállításában. (Merill Lynch - 2009. október)

    Várhatóan Magyarországon lesz a leggyorsabb ipari növekedés a régióban. (Paribas - 2009. szeptember)

    Magyarországon lehet elsőként euró az erre váró régiós országok közül. (JP Morgan - 2009. szeptember)

    Negatívról stabilra javította Magyarországra érvényben tartott szuverén adóskockázati besorolásának kilátását a Standard & Poor´s, a kitartó konszolidációs erőfeszítések eredményeivel indokolva. (2009. október)

    Jelentősen javult a magyar gazdaság nemzetközi tőkepiaci környezete. (EBRD: Transition Report - 2009. november)

    A magyar bankrendszer stabil - a Royal Bank of Scotland elemzői legújabb jelentésükben az OTP-papírokat 4,000 forintos célárfolyam mellett vételre lőtték be. (2009. július)
    Amit a külföldi elemző veszélynek lát álljon itt az is;
    Valódi kockázatot jelent a Fidesz esetleges hatalomra jutása. (Moody´s)”
  • 47. Tapasztalt 2010. január 05. 17:42
    „achi. közgazdasági, makrogazdasági kérdésekben veled ellentétben én nem a magyar nemzet nevü irományból tájékozódom. Veled ellentétben semmi nem áll feljebb, én partnerként kezellek. Ismételgetheted, hogy bolsevik hazudozó vagyok! Régebben vállalkozóként jobboldali bérencnek, jobboldali elhajlónak is neveztek. Sosem voltam ortodox kommunista, de ujabban kezdem öket /a ti hatásotokra is/ tisztelni. Egyébként azért vitatkozom és kommunikálok veled, mert te tünsz itt a legértelmesebb jobbos hoozászólónak, és igyekszem nem figyelembe venni az otromba fideszes sértegetéseidet, tehát nincs harag. Hátha te is....”
  • 46. dodó 2010. január 05. 17:27
    „Hihetetlen! Ezek szerint ki tudnak állítani ötven olyan embert, akinek nincs/nem lesz valamilyen büntetőügye, vagy korrupciós botránya? nahát... Úgy látszik, még az újhelyipistát is félreismerjük?”
  • 45. achilleus 2010. január 05. 17:18
    „Egy aktuális elemzés: lényege Bajnai "téved", amikor azt állítja, hogy 2011-ben már minden rendben lesz:
    http://hungaryeconomywatch.blogspot.com/2009/12/hungarys-economic-correction-still.html
    csak a lényeg, lefordítva (az angol nyelvűó elemzés kb. 10 x hosszabb, számtalan ábrával, mint az itt olvasható átvétel: http://www.mno.hu/portal/686272
    Ebből idézve:Bajnai Gordon miniszterelnök egy 2009 októberében tartott londoni pénzügyi konferencián kijelentette: ,,Magyarország potenciális gazdasági növekedése két százalékkal kell, hogy meghaladja az EU növekedését, ezáltal biztosítva a felzárkózást." Ehhez csatlakozott a Magyar Nemzeti Bank, amely a 2010-ben várható stagnálás után 2011-re már 3,4 százalékos GDP-növekedést prognosztizál. Az IMF véleménye szerint pedig - amelyet 2008. november 4-én, a Magyarországnak nyújtott készenléti hitel aláírásakor tett közzé - ,,...amennyiben a közszférában tapasztalható kiigazítások az állami szektor szolvenciájának javulását hozzák magukkal, a folyamat a magánszektor és a fogyasztás növekedését eredményezi, miután a piaci szereplők az adók korábban számítottnál alacsonyabb mértékű növelésével számolnak". Hugh véleménye szerint a fenti állításokat nem támasztják alá sem hosszú távú folyamatok, sem egyéb statisztikai adatok. Részletezés a tanulmányokban!!!! És ami a lényeg: Állítja továbbá: ebből a gödörből csakis egy teljes körű adósságkonszolidáció útján van kiút. Hugh egyúttal logikusan világít rá a kormány, az MNB és az IMF ,,számmisztikájának" valós tartalmára. Közös és egyetlen céljuk az adósságszolgálat fenntartása. Bármi áron. Eközben a közvéleményt irreális ígéretekkel hitegetik.”
  • 44. achilleus 2010. január 05. 17:15
    „Erről van szó: (csak mert nem mno-s):
    http://ofi.hu/site/upload/2009/06/Jelentes2006-11_tarsgazd_01.png
    de ugyanaz, csak láthatóbb:
    http://www.mno.hu/upload/docfiles/0802/graf5.jpg”
  • 43. achilleus 2010. január 05. 17:12
    „39. hozzászólás Tapasztalt 2010.01.05. 15:53 /csakhogy nehogy elsikkadjon, mégegyszer!!!!/:
    "mert 2001-ben a GDP átfordult hanyatlóba." Akkor lássuk a témyeket: ez szebb: http://www.mno.hu/upload/docfiles/0802/graf5.jpg, de ez is ugyanaz. A bolsevik banda hazudik, mint a vízfolyás. Ha lebukik, még neki áll feljebb!!! A korlátoltság netovábbja.”
  • 42. achilleus 2010. január 05. 17:11
    „Tapasztalt, látom itt okoskodsz, még a múltkorihoz: Az ATV is számolt:
    http://atv.hu/belfold/20100105_6_heti_bernovekedes_szinte_az_egeszet_elviszik_az_adok
    A lényege meg ez: "A kormányszóvivő a napokban jelentette be, hogy egy átlagkereső magyar, aki 200 ezer forintot visz haza, éves szinten hatheti bérrel többet kap majd idén. Ez nettóban 15 705 forintot jelent.
    (...) A KSH honlapján található adatsorral végeztünk egy kis számolást. A számításoknál használt adatok megközelítő jellegűek, és nem számoltunk az általános inflációs romlással. (...) Mindent összevetve, az átlag, bruttó 192 ezer forintot kereső dolgozónak 2010-ben nagyjából 9941 forinttal nőnek a kiadásai az áfa-emelések következtében, míg ugyanezen dolgozó az adócsökkentés miatt 11 862 forinttal kap több fizetést havonta. Nagyjából tehát két ezer forint marad a dolgozó zsebében a 11 ezerből.""""""" - idézetek!
    39. hozzászólás Tapasztalt 2010.01.05. 15:53
    "mert 2001-ben a GDP átfordult hanyatlóba." Akkor lássuk a témyeket: ez szebb: http://www.mno.hu/upload/docfiles/0802/graf5.jpg, de ez is ugyanaz. A bolsevik banda hazudik, mint a vízfolyás. Ha lebukik, még neki áll feljebb!!! A korlátoltság netovábbja.”
  • 41. Örvájn 2010. január 05. 16:26
    „Ha világraszóló eredményeket produkáló szakember volt MSZP tarsolyában, 2002 évben milyen indokból nem kérték föl miniszteri munkára. Ha jól emlékszem még tanácsadónak sem invitálták. Szomorú, hogy egy ekkora tehetség nem kap lehetőséget, hiszen a Horn kormányban majdnem egy évig dolgozhatott Surányi Györggyel karöltve hazánk felvirágoztatásán, míg át nem adta a helyét Medgyesi Péternek.
    A sors furcsa fintora eredményeképp négy esztendő multán miniszterelnökként, nagy talentumú pénzügyminisztert keresve (kémlelődve) nem akadt meg a szeme tehetséges elődjén.”
  • 40. Tapasztalt 2010. január 05. 16:05
    „Sólyom a magánnyugdijjal egyidöben egy közoktatási rendszerrel kapcsolatos törvényt sem irt alá, hanem AB-ra küldte. Annak az lett volna a lényege, hogy az iskolaigazgatókat a tantestület válassza. Ne az önkormányzat nevezhessen ki olyat pl, akit a tantestület egyáltalán nem támogat. /Szegeden ilyen az elmult években nem történt, de másutt igen/ Hát ezen törvény Sólyom általi sanyaru sorsáról is irhatna a DM!”
  • 39. Tapasztalt 2010. január 05. 15:53
    „Birodalmi, kérdezz meg néhány más makroközgazdászt is, ha kétségbe vonod a Bokros csomag több évig ható növekedést gerjesztö hatását. A fidesz ezzel gazdálkodhatott, de rosszul, mert 2001-ben a GDP átfordult hanyatlóba.”
  • 38. Birodalmi 2010. január 05. 15:28
    „csonakos, ezt te sem hiszed, nem vagyok orbánpárti, nem is rájuk szavazok majd, de az tény!, h. az eu előtt mintaállamnak neveztek, szted megyesi miből osztogatott, még az állam kasszát is nem tudom, hány mill. plusszal adták át. el kéne felejteni a bokros csomagozást, mert ha tanultad volna, vagy beszélgettetek volna közgáz hozzáértővel megdöbbennél, h. semmi hatása nem volt lényegében, talán csak az, h. az olajszőkítés vége lett, mert megemelte a többi olaj árát.”
  • 37. csonakos 2010. január 05. 15:16
    „35. Örvájn 2010.01.05. 13:22
    Bizony a tények azok makacs dolgok! Orbánék már leszálló ágban adták át a kormányzást! Az a kis eredmény ami volt a Bokros csomagnak volt köszönhető! Mikor emelkedésben volt az ország akkor sem tettek semmit a nép jobb létéért! Bizony a tények ...”
56 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

New Yorkba készül a Győri Balett

New York-i vendégjátékkal kezdi az új évet a Győri Balett. A társulat a kelet-európai kommunizmus… Tovább olvasom