Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Az új kezdet napja - Fidesz-nagygyűlés a fővárosban

A második Orbán-kormány megalakulását ünneplendő nagygyűlésre hívta híveit a Fidesz és a KDNP Budapestre, a Kossuth térre. Kövesse online percről percre!

16:19 Véget ért a naggyűlés, a Kossuth tér szép lassan kiürül.

16:13 - Az egymásért felelősséget vállaló magyarok mellettünk lesznek - mondta Orbán, aki hozzátette, "azért jöttünk ma össze, hogy megerősítsük szövetségünket!" "Az elkövetkező négy évben is harcolni fogok, veletek, értetek, a hazámért, Magyarországért! Hajrá magyarország, hajrá magyarok!" - zárta beszédét Orbán Viktor. Majd újra Ferenczi György és a Rackajam lépett színpadra. Közben beborult a főváros felett, egyre jobban feltámad a szél.

16:10 "Nem falakat kell emelnünk, mert azt az elmúlt 8 év emelt bőven. Falakat emeltek idősek és fiatalok, városiak és falusaik közé. Falakat emeltek az emberek köré is!" - sorolta Orbán Viktor.

16:06 - Megmutattuk a világnak, hogy magyarország erős, és élni akar! - mondta a kettős állampolgárság megszavazás kapcsán a miniszterelnök. Szerinte a magyarok nyugodt, békés fejlődést akarnak. "Ehhez szilárd gránittalapzatra van szüksége az országnak!"

Orbán Viktor miniszterelnök beszél a Parlament épülete előtt a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlésén, miután az Országgyűlés elfogadta a kormányprogramot, és az új Orbán-kabinet letette hivatali esküt. MTI
Orbán Viktor miniszterelnök beszél a Parlament épülete előtt a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlésén.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

16:03 - Legnagyobb tehetségünk az élethez van! - mondta Orbán, majd sorolta az ehhez kapcsolódó példákat.

15:57 - Nem hagyjuk a hazánkat, mert Magyarország mi vagyunk! Magyarországot szeretni annyit tesz, mint szeretni önmagunkat! - mondta a minszterelnök.

15:52 - A szívem hozott ide! - kezdte beszédét a miniszterelnök. - Egy vagyok azok közül, akik minidg hittek abban, hogy mi, magyarok végérvényesen képesek vagyunk szakítani a kommunista múlttal és annak örökségével.

15:50 A Fidesz-KDNP politikusai együtt sorakoznak föl a Parlament lépcsőjén. Majd Orbán Viktor miniszterelnök lép a szónoki mikrofonhoz.

15:48 "Még lehet egy picit örülni, pihenni, de hétfőtől bele kell feküdni a munkába!" - zárta mondandóját Debrecen polgármestere.

15:43 "Magyarország szereti Budapestet, és szeretnénk rá büszkék lenni!" - hangsúlyozta Kósa, majd hozzátette: ma szégyenkezünk a főváros miatt.

Többtízezres tömeg hallgatja a kormánypárt szónokait. Fotó: MTI/Mohai Balázs
Többtízezres tömeg hallgatja a kormánypárt szónokait. Fotó: MTI/Mohai Balázs

15:40 "Kedves magyarok, veletek együtt szeretnénk jól kormányozni! Számunkra ez a kötelesség, ez a legjobb kampány!" - mondta Kósa, aki szerint az elmúlt nyolc év kormányzása nem erről szólt. Majd azt kérdezte: van-e még valami, amin múlik az ország sikere? Meg is válaszolja a kérdését. Van: a gyurcsányizmus, a demszkyzmus és a hagyóizmus. "Látjuk, a főváros utolsó fészke annak a gondolkodásmódnak, a mentalitásnak, amit szeretnénk múlttá tenni" - jegyezte meg Kósa.

15:37 Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz ügyvezető alelnöke szól most a jelenlévőkhöz. Kósa az angolokat idézi, akik szerint a kampány a miniszterelnök eskütételével kezdődik.

Résztvevők a Parlament épülete előtt a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlésén, miután az Országgyűlés elfogadta a kormányprogramot, és az új Orbán-kabinet letette hivatali esküt. Fotó: MTI/Mohai Balázs
Résztvevők a Parlament épülete előtt a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlésén, miután az Országgyűlés elfogadta a kormányprogramot, és az új Orbán-kabinet letette hivatali esküt. Fotó: MTI/Mohai Balázs

15:36 Erkel Ferenc Bánk bán című operájának Hazám, hazám! áriáját hallgathatta meg a Kossuth téri tömeg.

15:33 - Van fölöttünk egy örök szellemi védőpajzs! Megdöntöttük a nemzetellenes gyurcsányizmust! Folytatjuk Szent István királyunk országépítő nagy művét! - zárta beszédét Semjén.

15:30 - Nem a meghátrálás emberei vagyunk! - mondta Semjén, majd az egri csatát állította történelmi párhuzamba a mával. Azzal a hittel, ami az egri vár védőinek volt, ma is sokmindent meg lehet valósítani. - Fel kell építeni hazánkat a romokból! - tette hozzá a KDNP elnöke.

15:25 - A gyurcsányizmus a történelem szemétdombjára került! - szította a tömeget Semjén, amely hangos fújolással vevő is volt erre.

15:23 - Nincs első- és másodosztályú állampolgár! - kiabálta a miniszterelnök-helyettes a mikrofonba. - Elvárjuk, hogy a határainkon kívül élő magyaroknak legyen magyar állampolgársága!

Fidesz-szimpatizánsok a Kossuth téren. Fotó: MTI/Mohai Balázs
Fidesz-szimpatizánsok a Kossuth téren. Fotó: MTI/Mohai Balázs

15:20 Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a következő szónok. Szerinte már a kormányalakítás előtt megteremtették a magyar nemzet közjogi értelemben vett egyesülését. "Szép volt, fiúk!" - hangzik a válasz a tömegből.

15:17 Varga Miklós, Palcsó Tamás, Balázs Fecó közösen énekel a Kossuth téri tömegnek. A hivatalos megnyitó előtt egyébként Ferenczi György és a Rackajam szórakoztatta a közönséget.

15:15 Az Országgyűlés elnöke táblaolvasát tartott: a településneveket olvasta föl, s megkérte a résztvevőket, érezzék jól magukat.

15:10 A műsorvezető köszönti Schmitt Pált, az Országgyűlés elnökét, aki, mint mondta a nemzet terén, intéz beszédet a megjelenteket. "Végleg visszafoglaltuk a Kossuth teret. Vajon ki másé lehetne ez a tér?" - mondta Schmitt.

15:08 Az Ahogyan szavaztál című verset hallgatja a tömeg, amely a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ihlette meg Dánielfi Zsolt költőt. A siketeknek és nagyothallóknak jelelik is a verset.

15:06 A Himnusz meghallgatásával, eléneklésével kezdődik a nagygyűlés a Kossuth téren. A tömegben a megszokott zászlók, "településjelző táblák" láthatók mindenhol.

A Fidesz szombat délutánra ünnepi nagygyűlést hirdetett a Kossuth térre. A nagygyűlésen beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is.

A nagygyűlés miatt a rendőrség 13.30 órától 19.00 óráig lezárta a Kossuth Lajos teret, a Vértanúk terét, az Alkotmány utcát, a Széchenyi felső rakpart Kossuth tér és Balaton utca közötti szakaszát, valamint a Balassi Bálint utcát a Kossuth Lajos tér és a Balaton utca között.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. szilléri 2010. május 30. 07:01
    „Romeltakarítás a FIDESZ feladata !
    Statisztika:
    1. aktív lakosság : 4.2 millió az összlakosság , foglalkoztatási ráta 55 % ( 15-74 éves állampolgárok halmaza)
    inaktív 3,2 millió

    2. Foglalkoztatott 3,7 millió,
    munkanélküli ráta = 498 000 (!) 11,8 %

    Ezeket a számokat szerintem némi ,,tisztességes" politikával nem nagy kihívás javítani !”
  • 32. spiler 2010. május 30. 05:57
    „lózungok sokasága amit hallottunk volt aki áhitattal halgatta na majd az fog legnagyobbat csalódni,DE AZ ORSZÁG ÉRDEKÉBEN DRUKKOLOK NEKIK,MERT MÁR ALJASSÁG AMIT EZ A TOLVAJ BANDA CSINÁLT,végkielégitést is kapnak,tönkretették az országot elloptak amit lehet.BAJNAI BIZONY KIVEZETTE AZ ÁLLAMCSÖDBŐL AZ ORSZÁGOT EZT VIKI CSAPÁTÁNAK IS ELKELL ISMERNI.sjna de én már nem vagyok bizakodó ez is csak egy banda a sok közül ,külömbség.hogy fiatalok több idő marad lopásra.................de MAJD A TETTEK MINÖSITENEK,,EZÜSZ HAJÓ,KAJA IBRAHIM....van már gyakorlat és mult is”
  • 31. cickányzat 2010. május 30. 02:09
    „Vártunk rád hosszú évek óta. Ezt külön megkönnyeztem. Hát most alászállt, nesztek.”
  • 30. cickányzat 2010. május 30. 01:17
    „Hatalmas rizsahegyet hordtak össze a Kossuth térre, ez az új kezdet ???”
  • 29. jozko 2010. május 30. 00:21
    „31-mizujs-: Ezt Te mondtad. Még hazudni sem kellett. Ügyes PR fogás volt a Fidesz részéről. Az Mszp gyakorlatilag eltaszította magától a választókat, a Fidesz és a Jobbik egy kicsit rájátszott a cslódásra. Ez a húzás -ahogy mondani szoktam- sokba nem került, kb. annyit is ér. Nincs szó komoly meggyőzésről és meggyőződésről. Az embereket-bár szeretem őket, egy vagyok közülük- nem nagyon lehet mentegetni: úgy valahogy számoltak, hogy amit nem tett meg az egyik párt, hát majd megteszi a másik. Sokan talán még most sem fogják fel: N e k ü n k kell kimásznunk a gödörből, egy mást segítveés nem letaposva...Számonkérni ígéretnek hangzó homályos ajánlatok at lehet, de sehova nem vezet ...”
  • 28. barkzso 2010. május 29. 22:22
    „Néhány szerencsétlen pofára esett gyurcsányista még köpköd kicsit...”
  • 27. Mizujs 2010. május 29. 20:37
    „jozko!!
    "De aki ígért-finoman szólva nagyvonalú volt, aki meg elhitte: balek. Valójában az emberek ezt, vagy ilyesmit akartak hallani."

    Gyakorlatilag azt mondtad, hogy a fidesz eleve hazudott.”
  • 26. jozko 2010. május 29. 20:32
    „27-: 934....: A lényegben egyetértünk. De aki ígért-finoman szólva nagyvonalú volt, aki meg elhitte: balek. Valójában az emberek ezt, vagy ilyesmit akartak hallani. Ráadásul olyanoktól, akik nem hiteltelenítették el magukat úgy, mint az Mszp. Mert ők például öles betűkkel hirdethették volna a leghangzatosabb ígérteket is, a kutya sem hitt volna nekik. Inkább erőből, kincstári optimizmussal kampányoltak, létesítmények átadási ünnepségeivel, öntömjénezéssel....naná, munkáskáder nem ideges....A Fidesz most azért van bajban , mert ő egy személyben kell megmondja, mi a jó, neki kell levezényelni a végrehajtást és viselni a felelősséget....konstruktív, ésszerűen kritizáló ellenzék nélkül.”
  • 25. Power 2010. május 29. 20:26
    „Gratulálok és sok sikert kívánok az Orbán-kormánynak az ország talpra állításához!”
  • 24. achilleus 2010. május 29. 20:21
    „Medgyessy első féléve így nézett ki:
    http://www.gondola.hu/cikkek/13230”
  • 23. jozko 2010. május 29. 20:09
    „21-: mizujs-: Az időpont becsléssel kár bajlódni. De szinte biztosan azok foglák kiabálni, akik csodavárással, óbégatással gondolnak megoldani gazdasági, kisebbségi, nemzetiségi problémákat! Csak a nevet változtatják meg, a szemléletüket nem...a konyhapénzt sem bíznám rájuk!”
  • 22. xene@freemail.hu 2010. május 29. 20:04
    „Én is kíváncsi leszek, hogy vajon 4 éve múlva meg lesz-e még ez a sok Viki-rajongó....

    Ennek a Fidesz-győzelemnek volt legalább egy előnye is..
    Kövér Laci végre levágatta normálisan a haját!!!”
  • 21. asztenoszsz 2010. május 29. 20:03
    „Kár óbégatni, ez van, így döntött a többség. Ez a demokrácia. Végre eltűnt a süllyesztőben a rabló banda, esélyünk van a felemelkedésre.”
  • 20. Mizujs 2010. május 29. 19:54
    „Szerintetek mennyit kell várni az "Orbán takarodj!"-ra?

    Október 23. vagy kihúzza a jövő év március 15-ig?”
  • 19. szilléri 2010. május 29. 19:43
    „8 évig Kuss ! Libsi-balcsik !”
  • 18. achilleus 2010. május 29. 19:32
    „18. hozzászólás varosi 2010.05.29. 19:07
    Nem kell erőltetni, durván meg végképp nem. Ha maguktól nem jönnek rá, hogy "mi a teendő" - Leninnel szólva - akkor csak maguknak ártanak. Itt egy izzig-vérig balos írás a Népszabadságból, de a sok, jól ismert, csúsztatás mellett vannak/LENNÉNEK benne megfontolandó gondolatok: http://beta.nol.hu/specialis/rss_valogatas/orban_nem_tevedhet__mert_ha_teved__megbukik Innentől végig idézet:

    "(...) A baloldal számára ez most a csend ideje. (...) A baloldali-liberálisnak el kellene fogadnia a csend legfőbb ajándékát, hogy most alkalma nyílik nem másokkal szemben, külső kényszerek nyomán, hanem önmagában meghatároznia önmagát. Tisztálkodhat. Nyolcévnyi kormányzás után elvesztette a lehetőséget, hogy saját érték­elvei mentén építsen új Magyarországot. De nem is terheli a kormányzás, higgadtan gondolkodhat. Meditálhat a ,,dolog" legkeserűbb szeletén, hogy miközben szellemi szövetségese, a politikai liberalizmus eltűnt a palettáról, a szocialista párt olvad elfelé, s mind kevésbé fedi le a balliberális gondolatot. Hogy a baloldali-liberális világnézetű polgárok nem kis tábora mind kevésbé gondolja, hiszi el azt, hogy ez a párt ki tudja mondani, amit ő akarna kimondani. Igaza van, ha hiátust észlel: a szocialista pártnak ma fogalma sincs, hogyan kellene megszólalnia, és mit kellene mondania. Az MSZP az utóbbi nyolc évben felőrlődött. Nem csak a Fidesz gátlástalan ellenzéki rombolása miatt. Nem csak a világgazdasági válság vagy az elhibázott gazdaságpolitika, a gyenge kormányzás miatt. Saját magát bomlasztotta fel.(...)"”
  • 17. varosi 2010. május 29. 19:07
    „Varadipal! Még jó hogy a te fajta szocik nem csőlátóakk. 40 majd 3*4évig szívtaátok a magyarok vérét. Ami meg még rosszabb, hogy agymosást csináltatok, kiölve a nemzeti öntudatot és számos más polgári értéket. De te és a ti fajtátok ezt úgysem értitek. Szerencsére erre 4 évig most semmi szükség sincs. Kövesd fletód iránymutatását...el lehet innen menni.”
  • 16. jozko 2010. május 29. 18:59
    „Ha semjén Zsolt ilyen komolyan veszi a "hivatalát", lesz még vele elég gondja a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak. A személye irányába megnyilvánuló rajongás nem bűn...lehet, hogy kicsit része a koreográfiának...sokba nem kerül, többet nem is ér. Ami viszont minősíti a Miniszterelnök Urat: az egész ország előtti tekintélye múlik azon, hogy ne csak a dícsérő, hanem a kritizáló hangokat is hallja meg! A mocskolódásokkal nem érdemes foglalkozni, az csak a mocskolódót minősíti! Szeretném erősen hinni, hogy Orbán Viktor nagy formátomú politikus kíván és tud lenni, vagyona már van, és túltesz magát a kicsinyes kísértéseken. Ha ez nem sikerül, jaj neki-és jaj nekünk. Mert ha "trójai falóként" próbálnak besomfordálni mögötte vagy vele a hatalomba azok, akik szemből nem vállalják a megmérettetést, az régen rossz! Bízzunk abban , hogy nem így lesz!”
  • 15. medvejanos 2010. május 29. 18:50
    „9. ataqam 2010.05.29. 17:22

    sok szép árpádsávos zászlot is látni,dm miért nem azokat fotozza?

    Nekem semmi bajom az Árpád-sávos zászlóval, de még se az a nemzeti zászlónk :) Szóval lehet, hogy lehetett volna azt is fotózni, de azért számomra az első a piros fehér zöld:)”
  • 14. asztenoszsz 2010. május 29. 18:35
    „Kár óbégatni, ez van, így döntött a többség. Ez a demokrácia. Végre eltűnt a süllyesztőben a rabló banda, esélyünk van a felemelkedésre.”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: a kormányprogram tartalma üres, a kerete hamis

Az MSZP szerint a kormányprogram tartalma üres, a kerete pedig hamis. Tovább olvasom