Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Azonnali egyeztetést kezdeményez Kóka a hitelválság miatt

Tárgyalásra hívja Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a parlamenti pártok, és az Országgyűlés illetékes szakbizottságainak vezetőit, valamint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank képviselőit, hogy közösen keressenek megoldást arra, hogyan segítsék át Magyarországot a pénzügyi válságon.
A liberális politikus azt mondta: kezdeményezik, hogy már pénteken üljenek egy asztalhoz a felek és közösen igyekezzenek minimalizálni a pénzügyi válság országot érő hatását.

Kóka János szerint az azonnali cselekvésre az elmúlt napokban a világban és magyar a pénzpiacon történt események miatt van szükség. Példaként a Magyar Állampapírok és a tőzsde mozgását és a forintárfolyam alakulását említette.

A kormány és a parlamenti pártok legfontosabb dolga, hogy megvédje a vállalkozások és a háztartások gazdasági biztonságát és segítse át Magyarországot a pénzügyi válságon - mondta Kóka János. Az egykori gazdasági miniszter szerint a válság független a magyar gazdaság és pénzügyi piac állapotától és erősségétől. Most minden politikai pártnak félre kell tenni az egyéni érdekeket és politikai küzdelmeket és közösen összefogva kell cselekedniük - fogalmazott.

Javasoljuk, hogy még a mai napon üljenek egy asztalhoz a frakciók és parlamenti bizottságok vezetői, valamint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank képviselői - fogalmazott a politikus. Kóka János hozzátette, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács is sokat tud segíteni mértékletességgel és azzal, ha tisztán értik az ország jelenlegi helyzetét.

Olvasóink írták

  • 11. rde 2008. október 16. 19:38
    „Hívjuk össze a kupak tanácsot és legyenek ott az alábbi személyek.
    Okoska, Ügyifogyi, Tőrpilla, Tőrpapa, és a többi kis tőrpék hogy megbeszéljük mi legyen . Mivel hófehérke mérgezett almát evett és megholt meg kell beszélnünk a további teendőt."Kupaktanács"”
  • 10. brave 2008. október 11. 21:04
    „az a fej a képen önmagáért beszél!üres kamra kulcsát sem bíznám rá!”
  • 9. tisztahiszti 2008. október 10. 19:35
    „Kóka Orbán és társai visszafogják adni a jogtalanul felvettVIP pénzeket az országgyüllési képviselők pediglen minden költségüket lenyomozható számmlákkal fogják eztán igazolni. A vészhelyzetre való tekintettel havi 5 milló feletti pénzüket az államkasszába utalják”
  • 8. LukSzusz 2008. október 10. 15:32
    „Kóka,Gyurcsány,Csányi,Bajnai,és még soroshatnám ezt a rengeteg rablót,hozzátok vissza amit elloptatok,és a gazdaság rögtön helyre billen.”
  • 7. kilos 2008. október 10. 14:46
    „Nem most kellene megmutatni! Eddig kellett volna! Már késő, ez nagyon elqrtátok!”
  • 6. nutuddki 2008. október 10. 12:50
    „Orbit mond valamit.”
  • 5. ekerö 2008. október 10. 12:37
    „Most nem kene politizalni,nem kene zsidozni ,most nem kene anyazni (!)most megmutathatjak a politikusok akarnak-e tenni igazan valamit! Ebbol az esetböl kiderul pontosan a politikai elit tenni akarasa!”
  • 4. Csak_nyugi 2008. október 10. 10:42
    „Ilyenkor nagy baj igazán, ha egy politikus hiteltelenné vált!

    És persze Kóka János megint csak az igazság egy vékonyka szeletét bontja ki. Mert az igaz ugyan, hogy a válság a magyar gazdaság és pénzpiac állapotától függetlenül alakult ki, de az már egyáltalán nem igaz, hogy Magyarország mozgástere mindezektől független lenne!

    Bármennyire szeretné is Kóka János, nem fogjuk elfelejteni, hogy a gazdaság mostani állapotáért személyes pannon pumázó őkókasága mellett a Strabag Demokraták Szövetséges is felelős az elvesztegetett évek és a lenyúlt pénzek, pl. a korrupció miatt elköltött sztráda milliárdok okán! Bár az SZDSZ-es politikusok a nagyobb szájúak, de rossz pozícióért a nagyobbik kormánypárt felelőssége sem kisebb, sőt, nagyobb! És persze a másfél évig és azóta is csak hazudozó, trükköző Gyurcsány Ferencé is ez a felelősség! Vagy talán nem lenne könnyebb a válságot kezelni, ha már az EU-övezethez tartoznánk???”
  • 3. orbit 2008. október 10. 10:39
    „Veszélyben a zsidó bankok pénze. Aha! Most már értem! Az extra profitot elérő pénzintézetek a bárki számára elérhető hiteleikkel "kicsontozták" ugyan az embereket, csak közben a saját pénzsóvár csapdájukba estek! Na és mi a megoldás? A bankoknak eladósodott adófizetők pénzéből mentsék meg a hitelező pénzintézeteket! A hóhér kezéből kiesik a pallos és az elítélt nyújtja oda neki, hogy tessék parancsolni!”
  • 2. trainman 2008. október 10. 10:37
    „Már nem irigyel minket egész Európa?Meghalt a Pannon Puma?Már nem Dübörög a Gazdaság?Kóka már bizonyított GKM miniszterként,nem hiszem,hogy ő lenne a megmentőnk.”
  • 1. edus36 2008. október 10. 10:29
    „Na ez a Kóka fiú még majd megváltozik!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felkötötte magát a rendőrségen

Felakasztotta magát saját nadrágszíjára a lenti rendőrkapitányság egyik helyiségében egy 16 éves tormaföldei fiatalember. A rendőrség részleteket nem árul el. Tovább olvasom