Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Bajnai: azonnali megszorítások jönnek

Bajnai Gordon nem megy el a az MSZP vasárnapi rendkívüli kongresszusára, ha a többség szombatig nem szignózza a politikai nyilatkozatot.
Megszűntetnék 2010-től a közszférában a 13. havi fizetést, felgyorsítanák a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését, nem fizetnék ki idén a 13. havi nyugdíj második felét, 2 évre befagyasztanák a családi pótlékot a jelenlegi szinten, idén július elsejétől felfüggesztenék a lakástámogatásokat, köztük a szocpolt, valamint már ettől az évtől csökkentenék a gáz- és távhőár-kompenzációt - egyebek mellett ilyen tervek szerepelnek abban a politikai nyilatkozatban, amelyet a kormányfő-jelölt az MSZP és az SZDSZ parlamenti frakcióinak ad át aláírásra. A dokumentum csütörtökön délelőtt került a Független Hírügynökség birtokába.

Bajnai Gordon egyik feltétele az a kormányfői jelölés elfogadásához, hogy a nyilatkozatot a két frakció többsége aláírja, és tartsa magát ahhoz. A Független Hírügynökség úgy tudja: Bajnai Gordon nem megy el a az MSZP vasárnapi rendkívüli kongresszusára, ha a többség szombatig nem szignózza a nyilatkozatot.

A dokumentum jogi szempontból nem kötelező érvényű, politikai jelentősége van. A kormányfő-jelölt másik feltétele a nyilatkozat mellett az, hogy ő választhassa ki az embereket a válságkezelésben fontos miniszteri tisztségekre és egyéb személyi posztokra. Bajnai Gordon már hétfőn leszögezte: "addig és csak addig" vállalja a miniszterelnökséget, amíg programja mögött parlamenti többség lesz. A politikus ugyanakkor tisztában van azzal, hogy mindkét pártnál vannak olyan képviselők, akik nem támogatják őt.

A három oldalas politikai nyilatkozat címe: "A válságkezelés költségvetési feltételei". Már az elején leszögezik benne, hogy a dokumentum nem a formálódó válságkezelő kormány teljes programját foglalja össze, csak azokat az intézkedéseket, amelyekről minél hamarabb dönteni kell vagy kormánydöntést igénylenek, "fájdalmasak, lemondást" jelentenek.

Ugyancsak rögzítik a nyilatkozatban, hogy a világgazdasági válság miatt azonnali és határozott cselekvésre van szükség itthon, mert idén a korábban jelzett 3 és fél százaléknál is nagyobb lehet a visszaesés mértéke, több százezer munkahely kerülhet veszélybe. Kiadás- és adócsökkentésre van szükség, segíteni kell a vállalkozásokat valamint élénkíteni a gazdaságot, elsősorban beruházások segítségével - mindezt úgy, hogy konvergenciaprogramot tartani tudják.

A dokumentumban pontokba szedve felsorolják, melyek azok az intézkedések az állami szférában, a nyugdíjrendszerben és a szociális rendszerben, amelyekről még a parlament tavaszi ülésszakában, gyors társadalmi egyeztetés után dönteni kell az első félévben.

A közszférában 2 évre befagyasztanák a fizetéseket, valamint felülvizsgálnák az idei második félévre tervezett kereset-kiegészítéseket. 2010-től a tervek szerint megszüntetnék a közszférában a 13. havi fizetést, ehelyett "általános ösztönző kiegészítést" vezetnének be, amelyet a hiánycél teljesüléséhez és a GDP elvárt növekedéséhez kötnének. Csökkentenék az önkormányzati támogatásokat a hatékonyság növelésével párhuzamosan, de részletek erről nincsenek a nyilatkozatban.

Felgyorsítanák a nyugdíjkorhatár 65 évre történő emelését a lehető legkorábbi időponttól, évente fél évvel nőne a korhatár. A 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót 2010. január 1-re ütemeznék át, és idén már nem fizetnék ki a 13. havi nyugdíj második felét. 2010-től megszüntetnék a 13. havi nyugdíjt, helyette nyugdíj-pótlék lenne, amelynek kifizetését a hiánycél teljesüléséhez és a GDP növekedéséhez kötnék. Változna a nyugdíj-indexálás is: a járandóság reálértékét megőriznék, ezen felül viszont szintén az államháztartási hiányt és a GDP-t vennék figyelembe az esetleges korrekciónál.

A szociális rendszerben 60 százalékra csökkentenék a táppénz általános mértékét, a családi pótlékot 2 évre befagyasztanák a jelenlegi szinten, 23-ról 20 évre csökkentenék a családi pótlék jogosultsági korhatárát. 2009. július 1-jétől felfüggesztenék a lakástámogatásokat, így a szociálpolitikai kedvezményt és az állami kamattámogatást. A gáz- és távhőár-kompenzáció mértékét már idén csökkentenék, 2010-től pedig fokozatosan megszüntetnék, de az energiahatékonysági támogatásokat fenntartanák.

Szerepel még a tervek között a közösségi közlekedéshez kapcsolódó támogatások csökkentése, a közmédia támogatásának mérséklése, valamint az agráriumnak juttatott, az uniós forrásokat kiegészítő hazai társtámogatások csökkentése.

A terveket még lehet pontosítani, finomítani, de a kiadáscsökkentés mértéke nem lehet kisebb az elképzeltnél - derül ki a nyilatkozatból, amelyben az is benne van: aláírói vállalják, hogy a fenti intézkedéseket az Országgyűlésben történő szavazás során támogatják.

Úgy tudni, a szocialistáknál Lendvai Ildikó frakcióvezető gyűjti az aláírt nyilatkozatokat.

Olvasóink írták

203 hozzászólás
  • 203. BabócsaiEugénia 2009. április 07. 22:43
    „Hol vannak ilyenkor Obama merénylői? Nem tudják, hogy célt tévesztettek?!”
  • 202. garbon 2009. április 04. 08:38
    „Megérett a kötélre ez a csavargó szemét ember.”
  • 201. hazám 2009. április 03. 23:32
    „Őket! Őket! Hurokra!”
  • 200. Popipárna 2009. április 03. 19:07
    „Ez honnan van? Times?”
  • 199. Power 2009. április 03. 18:55
    „"The Socialists, who rule as a minority, need the Free Democrats´ support to elect a government because all other parliamentary parties, as well as President Laszlo Solyom, have urged them to dissolve parliament and call for early elections."”
  • 198. Popipárna 2009. április 03. 18:50
    „Nem értem még mire vár a nép? Bár ami késik nem múlik.
    Fel lesznek ezek húzva.
    Kérdés: Holnap pl mit csinálsz? :D”
  • 197. Popipárna 2009. április 03. 18:49
    „193. hozzászólás Power 2009.04.03. 12:26
    Márpedig nincs.
    Miért szted ki az ideális jelenleg?
    Ami van az ténylegesen csak a kisebbik rossz, de ők is úgy viselkednek sokszor mint az oviban.
    Milyen dolog az, hogy kivonulok a közgyűlésről? És ez csak egy dolog, sajnos. Nekik is nagyon el kellene gondolkodni.....
    Én kisöpörném a faszba egytől egyig...
    Te azért juttatsz valakit a szavazatoddal a székbe , hogy utánna gyereket játszhasson vagy azért, hogy felelős döntésekkel elősegítse a jobb élhetőbb országot?”
  • 196. Power 2009. április 03. 14:10
    „Lendvai Ildikó és Gyurcsány lennének az elsők, akik bujtogatónak neveznék Orbánt!
    Pedig már Ujhelyi is megmondta, hogy nincs tovább az MSZP-nek...dögöljön meg a más tehene is.”
  • 195. comet 2009. április 03. 13:14
    „193- páran vagyunk azért még hasonló gondolatokkal, de a lényegben egyetértünk, hogy bízzuk a választópolgárokra, mert már önmagában ez is előrelépés, és bízzunk benne hogy Fletó csapata eltűnik a porobdról.
    Orbán csapata remélhetőleg jobb lesz Gyurcsányénál, de az ideálistól azért messze van. És az előrehozott választásokért szájtépésen kívül még mindig semmit sem tesz, sőt nem ajánlja fideszeseknek a hétvégi tüntetéseken való részvételt sem. Várja gondolom a sültgalambot.”
  • 194. waterbear 2009. április 03. 12:54
    „Na akkor próbáljuk meg ...megint... RENDSZERVÁLTÁS!!”
  • 193. Power 2009. április 03. 12:26
    „192: "szerintem most nincs ideális jelölt és kormány párt"
    Comet! De csak szerinted! Bízzuk ezt a választópolgárokra!”
  • 192. comet 2009. április 03. 12:19
    „183- cselac- szerintem most nincs ideális jelölt és kormány párt, mert a politikai elit szétzilált mindent az elmúlt húsz évben sőt a nemzetet megpróbálták elszakítani múltjától is, te hát kapszkodó sincs nagyon.
    Amit tenni lehet és kell, pozitív irányba elmozdulni, aza a demokrácia helyreállításának irányába. Az elörehozott választás kikényszerítése ennek elngedhetetlen feltétele, és utána a törvénytelenségeket elkövetőket felelősségre kell vonni. Orbán Fidesze tűnik a kevésbé rossznak, Kósa Fidesze még jobb lenne, és az ideális egy tiszta párt megjelenése lenne, ami megfelelő szakértelemmel és elkötelezettséggel rendelkezne.
    Ezután lehetne ujra építeni a társadalmat, az erkölcsiség megerősítésével, a hazudozás és csalással való érvényesülés büntetésével (ne érje meg lopni). A társadalmi erősödéssel párhuzamosan indulhatna a gazdaság újjáépítése, a munkavállalók erősítésével, vállaltok racionalizálásával,magyar arány erősítésével.Itt kulcsszerepe lenne a kereskedelemnek a gazdaság szervező funkciója miatt, és bankszektornak a forrás bitosítás oldaláról.
    Aki ez irányba indul a magamrészéről rá szavazok.”
  • 191. Power 2009. április 03. 11:46
    „"ők miért nem húzzák meg a gyatyasszíjat?"
    Ne gatyaszíjat húzogassák, húzzanak el a francba! A miniszterelnök lemondott, vigye az ügyeket a kormányváltásig és számoljanak el, de mindenek előtt adják vissza a választóknak a döntés jogát:LEGYENEK ELŐREHOZOTT PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK!!!
    A cseh-kormány benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknél és Csehországban előrehozott választások lesznek.
    Amíg sárba tiporják a választók jogait, addig nem lesz rend és nem lesz gazdasági fejlődés.”
  • 190. promto 2009. április 03. 11:30
    „És a cigányokkal mi lesz?Nekik továbbra is jár minden megkötés nélkül?Pofáznak állandóan azért mert én cigány vagyok, meddig kell ezt még hallgatni?Hogy lehet az hogy a 18 éves cigánygyerek az már rokkantnyugdijas?A rokkantositó orvosokat meddig türje a nép.Azok meg felveszik a nagy mutyis pénzeket a cigányoktól/érdekes arra van pénzük/Vizsgálják már felül a cigányság hány százaléka rokkant ?szemben a magyarok vagy más kisebbséget arányositva.Nem nonszensz dolog ez?Bajnai úr remélem ezt is felülvizsgálja majd?Persze Ő nagyon tudja hogy mennyi pénzből lehet megélni ,mert már próbálta a minimálbérből való megélést meg persze Gyurcsány úr is tudja.Kérdezem én, ők mennyivel esznek többett vagy nekik mennyivel kell hogy melegebb legyen a lakásuk?Vagy ők melegek ?és nem kell nekik fűteni a lakásukat? Vagy legyünk mindannyian cigányok vagy buzik,vagy lépjünk be az SZDSZ-be ahol megint egy bizonyos vallás a kötelező?Ezzel is kellene foglalkozni.A liberális párt egyébbként azért csinálja a cigánykérdést mert ezzel eltereli a figyelmet az saját pártja tagjainak vallásáról/elnézést aki nem az/.Erre hogy nem jött már rá az ország?A gazdasági válságot sem a hétköznapi ember hozta létre mesterségesen ,hanem a világ pénzemberei azok pedig az emlitett párt vallási közösségéhez tartoznak.Ezek pedig nem katolikusok,muzulmánok és egyéb vallásúak.”
  • 189. sziszka1 2009. április 03. 11:25
    „egyetértek takival! ők miért nem húzzák meg a gyatyasszíjat?”
  • 188. taki 2009. április 03. 11:00
    „SEHOL NINCS AZONNALI HATÁROZAT A KÉPVISELŐI JUTTATÁSOK MEGVONÁSÁRÓL, KISEBB PARLAMENTRŐL, A SZÁMLA NÉLKÜLI MUTYIZÁSRÓL STB. STB....”
  • 187. szamika 2009. április 03. 10:51
    „csutka,akármelyikre szavazol-szavazunk,egyik kutya másik eb.
    vissza kellene menni abba az időbe,mikor mátyás király volt az élen.
    Igaz a mondás:Meghalt Mátyás király,oda az igazság!
    --és ez már réges-régen így van.,sajnos!”
  • 186. csutka 2009. április 03. 10:38
    „Amelyik Országgyűlési képviselő aláírja ezt a csomagot arra soha többé ne szavazzon senki.”
  • 185. sós 2009. április 03. 10:20
    „Vasárnap meg a nép részéről jönnek a megszorítások,de ha elég gyorsan eltakarodik ez a nyomorba döntő, saját zsebbe mazsolázgató politikai "elit"talán nem fog nekik annyira fájni.Nagyon sok olyan szakember várja a felkérést akik nem megszorításokon törnék a fejüket,-bár ezekre is szükség van- hanem a belső gazdasági motorokat pörgetnék fel.Az igazságosság teljesen etünt fogalom.Míg vannak olyan családok,akik tipikus, mai fogalommal szólva "túlélők"addig más családok azon töprengenek Ibiza vagy Tájföld.Tudom a teherviselésük sem egyforma az embereknek,de ha nem férnek oda a lehetőségekhez,nem is tudnak a munka oldaláról sem odatenni semmit.A társadalom így sajnos szétszakad elégedett és elégedettlen részre.Már a rómaiak is tudták,OSZD MEG ÉS URALKODJ.Ezt kellett volna tenni kedves baloldal.Hajrá Jobbik!”
  • 184. szamika 2009. április 03. 10:05
    „mért van az,hogy mindig mi szívunk,kisemberek? ŐK megint rajtunk akarnak élni,kisembereken, csak szívják a vérünket és lopják a pénzünket.mit akarnak még? őket mikor szorongatják,úgy mi minket?ÉN szívesen megszorongatnám a nyakát! nekik mikor vennék el a bérüket,vagy a luxus autót,így könnyű,pár ezer millióból megélni,és az a veszély se fenyegeti igazán ,hogyha másnap felkell mit ad a gyereknek enni,vagy egyáltalán van-e még mit adni?! ,mert mi odajutunk.erről az egyik mese jut eszembe: Koldus és királyfi----mi vagyunk a koldusok, ők a királyfik.”
203 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forgalomkorlátozás demonstráció miatt Győrben

Forgalomkorlátozásra és esetlegesen torlódásra kell számítaniuk az autósoknak pénteken Győrben egy előre bejelentett demonstráció miatt. Tovább olvasom