Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Bajnai: jelentős béremelést kell kapniuk a pedagógusoknak

A volt kormányfő szerint szükség van tervezhető, kiszámítható, biztos megélhetést biztosító pedagógus-életpályamodellre, karriertervezésre.
Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) szövetség vezetője - miután tárgyalt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetőivel hétfőn, Budapesten - bejelentette, hogy jövőre jelentős, az inflációt legalább 15 százalékkal meghaladó béremelést szeretnének elérni a pedagógusoknak.

A volt kormányfő szerint szükség van tervezhető, kiszámítható, biztos megélhetést biztosító pedagógus-életpályamodellre, karriertervezésre.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: a jövővel az árvíz idején is foglalkozni kell. Magyarország jövője pedig az oktatáson fog múlni - mondta, hozzátéve, hogy az ország szempontjából az oktatás nem költségvetési, hanem nemzetstratégiai kérdés. Ezért készítették el a magyar oktatásról az elmúlt 20 év legátfogóbb "röntgenképét", amelyet egy fehér könyv formájában nemrég be is mutattak.

Az oktatási szakértők által összeállított anyagot ezekben a napokban küldik szét az ország csaknem ötezer oktatási intézményvezetőjének, véleményezésre. Ennek keretében kezdeményeztek a szektor szakmai és érdekvédelmi szervezeteinél konzultációt, amelynek első állomása a mostani egyeztetés a PDSZ vezetőivel.

A hétfői tárgyalás témái közül Bajnai Gordon hangsúlyosan szólt a pedagóguskar létrehozásáról, amelyet hibának nevezetett. Álláspontja szerint a kártékony centralizáció helyett az érdekképviseletek megerősítésére, a pedagógusok önállóságának, megbecsülésének növelésére van szükség, ideértve anyagi megbecsülésüket.

Bajnai Gordon 2014 után jelentős bérrendezést tartana szükségesnek, hiszen a pedagógusok átlagbére csak az 57 százaléka a magyarországi diplomások átlagbérének. A cél, hogy legalább a lengyelországi szintet elérjék, ami az infláció felett 15 százalékos béremelést jelentene - tette hozzá.

Az Együtt-PM a Pedagógusok Szakszervezetéhez is eljuttatja javaslatait, és kezdeményezik az egyeztetést, mint minden szakmai és érdek-képviseleti szervezettel - tette hozzá Bajnai Gordon.

Mendrey László, a PDSZ elnöke az egyezetés után elmondta, hagyományaikhoz hűen, minden demokratikus párttal egyeztetést folytatnak oktatási programjaikról, elképzeléseikről. Az Együtt-PM az első ebben a sorban, és a többi pártot is meg fogják keresni - tette hozzá.

Mint mondta, a megbeszélésen szóba került a pedagógusképzés problémája, valamint a pedagógusok pályán tartásának kérdése is.

A PDSZ célja, hogy elvárásaik megjelenjenek a demokratikus pártok programjában, amelyre megítélése szerint az Együtt-PM nyitott volt. Folyamatos együttműködés lesz, de ez nem jelent elköteleződést, egyetlen párt mögé sem fognak beállni - mondta Mendrey László.

Olvasóink írták

  • 3. kontrapista 2013. június 11. 07:10
    „1.Qllancs
    Akinek " 2 db egyetemi diploma " -val rendelkezik, és 87 000.-nettóval megelégszik , hát.....”
  • 2. babar 2013. június 10. 21:59
    „Igaza van Bajnainak! Emelni kell a pedagógusok fizetését! Sajna még sok mindenki másét is!”
  • 1. Qllancs 2013. június 10. 21:06
    „5 éve NEM emeltek 1 ft SE ! sőt nincs már " böske utalvány " se , a szuperbruttó miatt is mínusz : 10 000.- / hó.
    9 éves gyakorlat..2 db egyetemi diploma : ma 87 000.- nettót ér !
    SZÉGYEN !!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiugrott a vonatból és meghalt egy 22 éves férfi

A balatonfüredi fiatalember ismeretlen okból ugrott ki vasárnap egy mozgó vonatból Szentgál és… Tovább olvasom