Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Balatoni nyár: emelkedő árak a strandokon

A balatoni strandok egy része idén újdonságokkal - többi között sportpályával, új játszótérrel - fogadja a vendégeket, a fizetős strandokon a belépőjegek ára részben emelkedik, az áfaemelés után pedig a büféárak növekedésére lehet számítani.
Miközben a kedvező időjárás és felmelegedett víz miatt már sokan fürdenek a Balatonban, a strandok egy része még csak készül a nyitásra. A fizetős strandok többségéért csak a pénztárnyitáskor, pünkösd után kell fizetni, egy részüknél a tavalyinál magasabb árat - mondta Győrffy Árpád, a Balatoni Turisztikai Szolgálat által működtetett Balatontipp szerkesztője szombaton.

Balatonalmádiban a város nagystrandján tavalyhoz képest 18 százalékkal emelték, így 450 forint a felnőtt belépők ára. Újdonságként árnyékolókat szereltek fel a káptalanfüredi városrész strandján is a játszótereken.

Balatonfüreden az új árakról az idén is csak a főszezon előtt döntenek. Zánkán változatlan belépőárakkal - a felnőtt 400-, a gyerek 200 forintba kerül - és ingyenes parkolási lehetőséggel várják a strandolókat. A főszezonban a gyerekek részére kézműves foglalkozásokat szerveznek.

Keszthelyen a Városi strandon a gyerekbelépő nem változik, a felnőttek jegyét 12,5 százalékkal, 900 forintra emelték, amivel utolérték az eddig legdrágábbnak számító siófoki strandbelépő-árakat. Ezért az összegért sok olyan ingyenes szolgáltatást biztosítanak - például fürdőmedence, napozóágyak használata - ami máshol többnyire nincs, vagy fizetni kell érte. Keszthely másik két strandján (a Helikonon és a Libáson) hasonló arányú emeléssel, 550 forint lesz a felnőtt belépő ára.

Balatonszárszón és Balatonföldváron 2009-ben is ingyenesek a strandok.

A strandok büféárai többségükben eddig nem változtak a tavalyi árakhoz képest, de az áfaemelés bevezetése után mindenütt némi áremelkedésre lehet számítani - közölte Győrffy Árpád.

Olvasóink írták

  • 15. katcsi 2009. május 27. 15:17
    „ez szánalmas foka hogy kerül oda?”
  • 14. persona 2009. május 25. 20:11
    „én minden évben a Balatonon nyaralok, de nem láttam jelentős drágulást.”
  • 13. Logaritmus 2009. május 25. 11:11
    „10. hozzászólás lacipapa68: lehet, hogy a kereslet mégsem csökken annyira...?”
  • 12. IVY 2009. május 25. 09:54
    „IRÁNY A TISZAPART!!!!!!!!!!”
  • 11. 620829 2009. május 25. 08:45
    „wellneshetvege .hu-----olcsó és mégids sok csillagos megoldások--ahol nem kell félni a lehúzásoktól!......inkább egy picit drágábban de biztonságosan !”
  • 10. lacipapa68 2009. május 24. 21:53
    „Dögöljek meg,ha értem,mi folyik ebben az országban.Akármerre nézek /pl. multik,bevásárlóközpontok,benzinkutak/,mindenütt csak azt látom,hogy tavaly ősz óta mindenütt árat emeltek.Nem úgy működik a gazdaság,hogy ha van kereslet,emelek,ha nincs kereslet,akkor árat csökkentek?Különben meg aki ilyenkor árat emel,az dögöljön bele a mohóságába!”
  • 9. Amati 2009. május 24. 19:47
    „Dugás közben zörögnének a csontjai, mint egy szertári csontváznak...”
  • 8. Eagleeye 2009. május 24. 19:25
    „Szerintem egy ilyen nyitott hölgynek minden egészséges férfi "beköszönne".
    Jó bőrben van a csaj.”
  • 7. antikos 2009. május 24. 19:19
    „Flexi egyetértünk:)”
  • 6. flexsnake 2009. május 24. 17:17
    „nektek zsírasszony való, valami gusztustalan debella. A nő legyen vékony.”
  • 5. spiler 2009. május 24. 17:07
    „horvátok 20-30%-kal csökkentették az árakat ,üdülési csekket sem kaptuk még meg..........szerinttetek hovamegyek nyaralni politikusok?”
  • 4. Amati 2009. május 24. 16:58
    „Szextalicska...

    Aki pedig nem szereti a gizdákat (mint én) annak:
    http://zsircsajok.blog.hu/”
  • 3. achilleus 2009. május 24. 14:19
    „2. hozzászólás sima 2009.05.24. 12:29
    Vagy a kegyelemdöfést...”
  • 2. sima 2009. május 24. 12:29
    „1. Alultáplált fóka ! Elég sajnálatra méltó , ahogy a szikkadt fenekét a víz felé szegezi , arra számítva , hátha valaki megadja neki a napi betevőt.”
  • 1. achilleus 2009. május 24. 10:36
    „Szörnyű ez a kép: 80-as évekbeli frizurával kimászik a mólóra egy egyensúlyát vesztett szőke fóka, hogy megkeresse a kontaktlencséjét.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtalálták a Balatonon eltűnt férfi holttestét

Megtalálták a vízimentők annak a férfinak a holttestét, aki szombat este borult a vízbe Siófok… Tovább olvasom