Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Bántalmaztak egy önkormányzati képviselőt

Bántalmazták Siklós egyik független önkormányzati képviselőjét csütörtök délelőtt a településen; Szalai Ottó szerint politikai indíttatásból támadt rá a két ismeretlen férfi.
A képviselő az MTI-nek elmondta: a biciklijét tolta, a lakásától nem messze támadt rá két 25 év körüli, "kigyúrt" férfi. Egyikük leszólította azzal, hogy beszélni akar vele, majd a falhoz vágták, ütni és rugdosni kezdték. Mint hozzátette, a szeme fölött jól látható duzzanatok keletkeztek, ütések nyomai látszanak a kezén és a vállán is.

A Fideszből kizárt, ma már független önkormányzati és megyei közgyűlési képviselő tájékoztatása szerint egy idős asszony a szemtanúja volt az esetnek. A politikus Pécsett látleletet vetetett fel, s a rendőrséghez fordult.

Szalai Ottó azt mondta, szerinte politikai indíttatású támadás történt. "Nincsenek ellenségeim, de az aktív ellenzéket képviselem a helyi politikában" - közölte a képviselő, aki az ügyek közül példaként említette a siklósi fürdőberuházást, amely véleménye szerint akár csődbe is viheti a baranyai várost.

A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

A politikust ez év januárjában zárták ki a Fideszből, amikor a párt feloszlatta siklósi csoportját. A döntést az országos választmány hozta meg, mert úgy találta, hogy a csoport elmúlt években folytatott tevékenysége több ponton ellentétes volt a párt alapszabályával.

Olvasóink írták

  • 5. nanemaaa 2010. június 25. 08:29
    „Ez lehetett a fidesz kizárási ceremóniájának záróaktusa?
    Ha helyi szinten így működik, akkor egy országgyűlési képviselőt, ha kizárnának, akkor fel is akasztanák?”
  • 4. Léni 2010. június 24. 18:01
    „Ja kérem: Aki nem lép egyszerre.............!!!!!”
  • 3. Bunghole99 2010. június 24. 17:22
    „biztos két jó fej fideszes volt.”
  • 2. szilléri 2010. június 24. 16:42
    „Á ! Fenét !
    Egy év múlva Szegednek nem lesz Fürdője !”
  • 1. nyomdasz63 2010. június 24. 16:18
    „Nem szép dolog !
    --Ennyi erővel a "mieink" nagy részét péppé lehetne verni !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Részeg motoros dőlt el az úttesten

"Malomvölgy, buli? Hukk" - mindössze ennyit mondott egy részeg férfi a rendőröknek, aki elesett… Tovább olvasom