Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Becsületsértés miatt elítélték Novák Elődöt

Becsületsértés vétsége miatt egy év próbára bocsátotta Novák Elődöt, a Jobbik jelenlegi országgyűlési képviselőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden - közölte a bíróság a Fővárosi Bíróság honlapján.
A közlemény szerint az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott fellebbezett. "A feljelentő polgári jogi igényét a bíróság egyéb törvényes útra utasította, mivel a kártérítés jogalapjának, illetve összegszerűségének bizonyítása a büntetőeljárás aránytalan elhúzódásával járt volna" - tartalmazza a bírósági közlemény.

Novák Előd egy a gyülekezési jog tárgyában született közigazgatási határozat felülvizsgálatát kérte, amelyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2008. április 7-én tárgyalt. A tárgyaláson a felperesként jelenlévő Novák Előd az alperes Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről megjelent és a tömegdemonstráció során parancsnoki feladatot ellátó rendőrt a tanúvallomása után többször "ávósnak", illetve "hazugnak" nevezte.

Ennek nyomán indult eljárás Novák ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2009. január 6-án, tárgyaláson kívül hozott végzésében Novák Elődöt becsületsértés vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta. Novák Előd tárgyalás megtartását kérte.

Olvasóink írták

  • 2. oszi1 2011. április 27. 16:11
    „Szabad véleménynyilvánítás...hol?Mert Mo.-on nem.”
  • 1. bánki 2011. április 26. 22:23
    „Mi a becsületsértés ?

    Nem is értem!

    A jogászok szarakodnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Módosítaná a polgárőrségről szóló törvényt az MSZP

Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy járuljon hozzá a polgárőrségről szóló törvény módosításához,… Tovább olvasom