Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Bírák nyugdíjazása: Az OBH elnöke nem fordul Áderhez

Handó Tünde azt mondta, neki a jogszabályokból kell kiindulnia, és "ha valamit szeretnénk ebben az ügyben, ahhoz a jogszabályokat kell módosítani".
Az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke a bírák nyugdíjazása ügyében nem fordul a köztársasági elnökhöz. Handó Tünde a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent interjújában azt mondta, neki a jogszabályokból kell kiindulnia, és "ha valamit szeretnénk ebben az ügyben, ahhoz a jogszabályokat kell módosítani".

A héten megjelent sajtóhírek szerint nyugdíjazott bírák Áder Jánoshoz fordulhatnak, kérve, hogy az államfő vonja vissza az idén nyugdíjazott bírák felmentéséről meghozott korábbi köztársasági elnöki határozatokat. Schmitt Pál államfőként március 29-én 194 felmentő határozatot írt alá, Áder János pedig július 6-án mintegy negyven hasonló dokumentumot látott el kézjegyével.

Handó Tünde a Magyar Narancsnak nyilatkozva azt mondta, sajnálatosnak tartja, ha "nagy tekintélyű bírók olyan kezdeményezésekkel élnek, ami jogi nonszensz. Én óva inteném ezeket a kollégákat attól, hogy ilyen akciókba kezdjenek, mert csak a saját szakmai tekintélyüket ássák alá".

Az OBH elnöke úgy fogalmazott: ha a kormány a hivatal véleményét kéri, a "nagyon összetett érdekekre figyelemmel", vagyis nemcsak a 230 érintett bíró, hanem 2700 bíró és a mintegy 11 ezer alkalmazott sorsára és a bírósági szervezet megbízható működésére tekintettel teszi meg a javaslatait. Hangsúlyozta, a valódi megoldás az lenne, ha valamennyi bírónak garantálhatnák az egzisztenciális biztonságot.

Arra a felvetésre, hogy az Alkotmánybíróság döntése nyomán azok a bírók, akiknek idén már megszűnt, illetve megszűnik a szolgálati jogviszonya, vélhetőleg megnyerik azokat a munkaügyi pereket, amelyeket kinevezésük visszaszerzésére indítanak, Handó Tünde úgy válaszolt, azt, hogy mi következik a bírósági ítéletekből, majd akkor kell eldönteni, amikor ezek az ítéletek megszületnek.

"Az, hogy valaki visszanyerje a státuszát, a jogszabályokból nem olvasható ki" - mutatott rá. Arra is kitért, hogy a jelenlegi jogi helyzet szerint az államfő ismételten kinevezi a bírót, ha a szolgálati jogviszony jogellenes megszűnését a bíróság megállapítja.

Handó Tünde kijelentette, felelősséget érez minden felmentett és nyugdíjazott bíró iránt, és az elmúlt hónapokban is azon igyekezett, hogy lehetőséget adjanak nekik arra, tapasztalatukat és tudásukat a bírói szervezeten belül hasznosíthassák, noha bíróként már nem tevékenykedhetnek.

Ezért indítottak egy tanfolyamot, ahol mediációs képzettséget szerezhettek, emellett olyan munkacsoportok tevékenyednek a bírói hivatalhoz kapcsolódva, amelyekben sok nyugállományba helyezett vagy oda kerülő bíró dolgozik - mondta. Hozzátette: a gyermekbarát igazságszolgáltatásról indítandó projekt vezetésére is egy nyugdíjazott bírót kértek fel.

Az OBH elnöke arról is beszélt, tévhit, hogy az idős bírák helyére fiatalok kerülnek. Akik az elmúlt időben bírói kinevezést kaptak, nem a törvényszéki szintre vagy a Kúriára kerültek - mondta. Úgy vélte, nem feltétlenül igaz az sem, hogy egy idősebb bíró tárgyi tudása nagyobb, mint egy fiatalé.

A most távozó bírák komoly tudására és élettapasztalatára mindazonáltal szükség van - hangoztatta. Megjegyezte: nem bánná, ha újabb kinevezésekkel visszakerülhetnének - nem feltétlenül azokra a helyekre, ahonnét távoztak, hanem oda, ahol tudásukkal és tapasztalatukkal segíthetnék az ügyhátralék ledolgozásában a bíróságokat.

Olvasóink írták

  • 4. Lutetia 2012. július 27. 08:31
    „3. igazságkereső, a bírósági szervezet működésének lehet, hogy szüksége van javításra, de nem történhet életkori alapon. Ékes bizonyíték erre az általad idézett, bankokkal kapcsolatos ítélet is, amelyet szemlátomást nem olyan bíró hozott, akit - több száz társával együtt - Orbánék egy hirtelen húzással eltávolítottak a bírói karból. A bírósági szervezet megbízható működésének egyik alapvető módja éppen az lenne, hogy a Parlament Fidesz-KDNP-s többsége ne hozzon a bírókkal kapcsolatban alkotmányellenes törvényt (mely alkotmányt egyébként ugyanez a kör alkotta meg).”
  • 3. igazságkereső 2012. július 26. 17:54
    „"...a bírósági szervezet megbízható működésére..." na ez egy jó gondolat, mert a T. Kúria a napokban hagyta jóvá a magyarországi bankok indexálási trükkjeit,pedig több neves jogász és közgazdász állapította meg, hogy a "devizahitelek" hírből sem látták a svájci frankot, a bankok által devizahitelnek nevezett hitelek jó magyar forinthitelek voltak! Most azt kellene eldönteni végre -és ezért adok igazat Dr Handó Tünde OBH elnöknek,hogy megbízható működésre van szüksége a bírósági szervezetnek, legyen az akár a T.Kúria is!! -,hogy miért hozott homlokegyenest más határozatot a Kúria, amikor szakértő közgazdászok és jogászok más szakmai véleményen vannak! Jelen esetben így valóban elkülönül az igazságszolgáltatás a jogszolgáltatástól, most a Kúria az utóbbit gyakorolta!Csak egy hiba van ebben: nevezetesen az, hogy kilencmillió ember hitét ingatta meg,mert úgy látszik valamiféle érdekszövetség mellett születnek meg döntések, melyek ugyan akkor emberek tíz-és százezreit teszi tönkre! Kedves Handó Tünde OBH elnökasszony!Kérem segítsen kitisztítani végre a jog meglehetősen gazos útvesztőjét! Köszönjük!”
  • 2. Együgyű 2012. július 26. 16:24
    „,,Bírák nyugdíjazása: Az OBH elnöke nem fordul Áderhez"
    Ugye a közszférában a 62. évtől a nyugdíjazást be kell vezetni kötelezően a takarékosság és a fiatalok új munkahely teremtése miatt? Ez az új munkahely teremtési cél dicséretes akár fizikai vagy szellemi munkáról szól. A Magyarok rosszul érintett tehetősebb rétegei az ilyen intézkedések ellen mindig is lázadozni fognak. Ezt követően a megjósolt tragédia nem következik be. Ugye az állam fizeti az országházi képviselőket is tehát őket is köz alkalmazza. Az országházban üldögélőkre és a minisztériumokra is vonatkozik a drákói szigor? Esetleg nem szellemi és fizikai munkások ezen, személyek? Elnézést tudom már az országgyűlési képviselőktől hallottam, hogy Ők magukat politikusoknak tartják. Tehát ők a 4 évig érinthetetlen kivételezettek! Pedig a tisztelt házból és minisztériumokból is elküldhetnék 62. év felettieket. Mindenkit megkérnék, hogy ne válaszoljon a kérdéseimre!
    Más véleménye mindenkinek lehet a demokrácia jegyében.
    OFF.”
  • 1. pirosmedence 2012. július 26. 15:45
    „Mit várunk Handótól: természetesen százas nyelvcsapást, hiszen OV neje a barátnő! Mellesleg a miniszterelnök elég egyértelműen fogalmazott, amikor az alkotmánybíróság visszadobta az ügyet: kifogásolni lehet, de a RENDSZER MARAD! Passz! Ezek után szerintem a kör bezárult, kész, a bírák 62 évesen sipirc a.....oda! Azért érdekes, hogy hány országgyűlési képviselő, államtitkár, magas rangú kormányhivatalnok és egyéb vezető van, aki bőven betöltötte már a 62. évét: például a amerikai nagykövet meg Lázár János utóda, Almási úr, aki már 68! Ez nem baj, ott nem számít a kor!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószer-termesztő házaspárt fogtak el

A házaspárnál csaknem negyven kannabiszpalántát találtak a XVIII. kerületben szerdán. Tovább olvasom