Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Cozma-ügy: Veszprémben lesz a bírósági tárgyalás

Nem zárják ki a Cozma-ügy tárgyalásából a veszprémi városi és a megyei bíróságot; a Győri Ítélőtábla jogerős határozatban tagadta meg a két bíróság kizárását az ügyből - tájékoztatta a táblabíróság büntető kollégiumának vezetője pénteken az MTI-t.
Nagy Zoltán elmondta: a vádlottak védői közül két budapesti ügyvéd nyújtott be kérelmet arra vonatkozóan, hogy a csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények ügyében - a pernek 25 vádlottja van -, első fokon ne a Veszprémi Városi Bíróság, másodfokon pedig ne a Veszprém Megyei Bíróság járjon el.

Az ügyvédek a beadványukban elfogultságra hivatkoztak, ugyanis szerintük a Veszprém Megyei Bíróság elnöke a Marian Cozma-gyilkosságról készült, Szíven szúrt ország című filmben úgy nyilatkozott, hogy az előre vetítette a várható büntetési tételeket. Hivatkoztak az ügyvédek arra is, hogy Veszprémben olyan hangulat és légkör alakult ki a tragédiát követően, amely majd befolyással lehet a bírákra.

Nagy Zoltán ismertetése szerint az iratokat áttanulmányozva, illetve megismerve a veszprémi, büntetőügyekkel foglalkozó bírák nyilatkozatát, az ítélőtábla úgy döntött: elutasítja a védői kérelmet, mert elfogulatlannak tekinthetők a veszprémi városi és megyei büntetőbírák. Hangsúlyozta: a veszprémi városi és megye büntetőbírák valamennyien írásban nyilatkoztak arról, hogy az ügyben teljesen elfogulatlanul, tárgyilagosan tudnák a bírósági eljárást lefolytatni, és ítéletet hozni.

Nagy Zoltán fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a Cozma-ügyre vonatkozóan kizárólag a csoportosan elkövetett garázdasággal összefüggésben érkezett elfogultságra hivatkozó beadvány az ítélőtáblához. A hét vádlottas emberölési ügyben ilyen kérelmet egyáltalán nem nyújtottak be - szögezte le.

Fejes Péter, Veszprém megye főügyésze korábbi sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a Cozma-ügyben az emberölés bűntettétől elkülönítették a csoportosan elkövetett és a köznyugalmat súlyosan megzavaró garázdaság bűntettét; az emberölést tehát - hét vádlottal - első fokon a Veszprém Megyei Bíróság tárgyalja majd, a 25 vádlottas garázdaság bűntettében viszont a Veszprém Városi Bíróság jár el első fokon.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. Segítségére siető csapattársait - Zarko Sesumot, a szerb, Ivan Pesicet, a horvát kézilabda válogatott tagját - életveszélyesen megsebesítették, mindkettőjükön műtétet kellett elvégezni.

Olvasóink írták

  • 3. szilléri 2010. május 15. 20:31
    „Nem tárgyalunk ! Lővünk ! (idézet 1956 december Münich Ferenc genya elvtártól)
    Hát legalább egyszer jó cél érdekéba használhatnánk a terrort. Sajnos a ,,fajvédők" v.színüleg kidumálják a bíróságot.”
  • 2. deszkás 2010. május 15. 11:40
    „Ügyvédurak! Valami jobb ötlet nincs?”
  • 1. rozator 2010. május 15. 11:34
    „Talán tartsák Enyingen vagy Olaszliszkán!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vona gárdamellényben tett esküt, Bajnai feljelenti

Megalakult az új összetételű Országgyűlés. A délután 1 órakor kezdődő eseményről a delmagyar.hu percről-perce tudósít! Tovább olvasom