Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Csökkent a politikusok tekinélye

Az idén a kormánypárti politikusok népszerűségi indexe 5-6 ponttal csökkent, az ellenzéki pártok vezetői közül az SZDSZ és az MDF vezőtőié esett többet, miközben a Fideszből Orbán Viktor és Kövér László megítélése viszonylag kiegyensúlyozott maradt - írta a Népszabadság a Szonda Ipsos piackutató felmérése alapján.
A lap szerdai számában ismertetett listán a cikk megfogalmazása szerint minden változatlan.

A listát Sólyom László köztársasági elnök vezeti 47 ponttal, majd Orbán Viktor, a Fidesz elnöke következik 45 ponttal, s őket követi a dobogón a 38 pontos Szili Katalin volt házelnök.

A pártok megnevezett miniszterelnök-jelöltjei egyaránt a középmezőnyben szerepelnek a rokonszenvet mutató listán: Bokros Lajos (MDF), Mesterházy Attila (MSZP) és Vona Gábor (Jobbik) is 30 pontot tudhat magáénak, közülük a novemberi adatokhoz képest Mesterházy Attil 2 ponttal, Vona Gábor 1 ponttal javított, míg Bokros Lajos megítélése változatlan.

A lista utolsó harmadának elején áll Bajnai Gordon miniszterelnök, aki 27 pontos rokonszenv-indexet tudhat magáénak, s ez az érték ugyanannyi, mint egy hónapja is volt.

Olvasóink írták

  • 9. Mizujs 2009. december 23. 23:14
    „Egyszer az életben szeretnék egy olyan emberrel találkozni, aki szerint Sólyom László a legnépszerűbb politikus.”
  • 8. igazságkereső 2009. december 23. 14:00
    „"Csökkent a politikusok tekintélye" írja a lap a vezércikkében! Ezen egyáltalán nem is kell csodálkozni,hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján mi alakosság nem sok segítséget kapott politikusainktól! Sajnálatosan azt kellett megállapítani, hogy inkább saját pozíciójuk megtartásával voltak elfoglalva,mintsem, hogy valamilyen segítséget nyújtottak volna az embereknek.Többnyire az állítólagos hamisított CD-vel voltak elfoglalva,mely vagy igaz, vagy nem, de az embereket ért nagy arányú megélhetési nehézség a legkevésbé sem foglalkoztatta Őket.Ezek után nem kell és nem is illik csodálkozniuk azon, hogy csökkent a népszerűségük.Most már csak az a kérdés maradt, hogy egyáltalán akarnak-.e és tudnak -e segíteni az általuk előidézett, rendkívül nehéz helyzetbe hozott családok pénzügyi gondjain segíteni, mert a látszat sajnos nem ebbe az irányba tendál!
    Ezek után még mindig van min csodálkozniuk?!”
  • 7. dodó 2009. december 23. 12:05
    „Ha egy névleges államfőt 47 % népszerűnek tart, 53 % utál, az nem népszerű, hanem utált ember és úgynevezett politikus.”
  • 6. varadipal 2009. december 23. 11:22
    „A politikusi tekintély mérőszáma is át tud menni negatívba? Egyes bűnözőknek még van tekintélyük./igaz, meghatározott körökben/.”
  • 5. nemecsekerno_007 2009. december 23. 11:17
    „2. KamuNeni

    ...és ki fene választotta ezeket? ...és ki a fene tesz valamit a demokratikusnak csak nagy jóindulattal nevezhetô magyar választási rendszer ellen? ... és mér´ nem tiltakozunk a pártfinanszírozása átláthattatlansága ellen?
    Azé´ mer´ nekünk elég ha megvan az ami nekünk kell. Kocsi, plazma tv hitelbôl, tandíjmentes oktatás a gyereknek aztán úgyis kimegy külföldre. Úgyhogy ne szóljunk egy k*rva szót se, amíg nem vagyunk hajlandóak áldozatokat hozni azért, hogy az országnak is jobb legyen.
    Ne legyünk álszentek, bár abban vagyunk a legjobbak :(”
  • 4. Tapasztalt 2009. december 23. 10:57
    „kamunéni, te sem leszel már Mikulás........De legalább megtanulhatnál magyarul irni!”
  • 3. pinkfloyd60 2009. december 23. 10:55
    „Magyar politikusoknál mocskosabb,szavahihetetlenebb,korupt, népség nincs a világon!!! Mindegyik a saját zsebének tömésével van elfoglalva,párt állástol függetlenül!!! A rendszerváltásnál a volt szocialista országok közzül az elsők között voltunk,mára az utolsok között ez mindent elmond!!! Mára a választás is lealacsonyodott arra a szintre,hogy kire ne szavazzunk!!!!”
  • 2. KamuNeni 2009. december 23. 09:31
    „Az igazsag az hogy a magyar politikusoknak soha ne is volt tekintelye! Az egyik leg alavalobb fajta ami a politikaban valaha is letezett es letezik. Mind kirugna azonnali hatallyal es boirtonbe tennem tobb mint felet gondolkodas nelkul mint ahogy ok is gondolkodas nelkul; cselekszenek ezaltal tonkre tettek az egesz orszagot hosszu hosszu idokre. Gyalazatos patkany nepseg a magyar politikus. Nem is szbadna azt a szot hasznalni hogy politikus mert olyan szo nincs is csak a magyar nyelvben es azt jelenti hogy -lusta semmit tevo-.”
  • 1. taki 2009. december 23. 07:41
    „Ami nincs, az nem tud csökkenni sem!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az M3-ason a 13-as kilométernél

Baleset történt szerda reggel az M3-as autópálya Budapestre bevezető szakaszán, a forgalmat ezért az… Tovább olvasom