Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

DK: ˝egyhetes gyorstalpalón˝ végzett bírók ítélkezhetnek

A Magyar Bíróképző Akadémia (MBA) honlapján megjelent továbbképzésről kérdezi Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
A független képviselő - aki csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette kérdéseit - elmondta, hogy az MBA honlapján egyhetes, bírói ítélkezésre felkészítő tanfolyamot hirdettek meg 2012 júliusára büntető ügyszakban a 2012. január 1-je után kinevezett, korábbi bírósági gyakorlattal nem rendelkező bíráknak, illetve ugyanilyen képzést a polgári ügyekben eljáró új bíráknak.

Molnár Csaba kifejtette, hogy mivel a tanfolyamokat tapasztalat nélküli bíráknak, nem pedig a bírósági szervezetben dolgozó, bírói kinevezésükre váró bírósági titkároknak szervezik, világos, hogy kívülről érkező, "bírói gyorstalpalón végzett" jogászokat akarnak az új alaptörvény korhatárra vonatkozó rendelkezései miatt nyugdíjba vonuló bírák székébe ültetni.
A politikus elmondta: attól tartanak, hogy a jövőben "fideszes ügyvédek" ítélkeznek majd a tapasztalt bírók helyett. Ezzel kapcsolatban a többi között azt a kérdést tette fel a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, elfogadhatónak tartja-e, hogy emberek sorsáról, személyes szabadságáról és vagyonáról "egyhetes gyorstalpalók kiképzett bírák döntsenek".

Kitért arra is, hogy a bírósági szervezetrendszer változásával - amelyről várhatóan jövő héten dönt a parlament - a bírók kinevezésére a jövőben az Országos Bírósági Hivatal parlament által választott elnöke tehetne javaslatot a köztársasági elnöknek.

Eszerint egyébként bíróvá olyan, a harmincadik életévét betöltött, passzív választójoggal rendelkező magyar állampolgárok nevezhetők ki, akik jogi végzettséggel rendelkeznek, jogi szakvizsgát tették, és legalább egy évig bírósági titkárként, alügyészként, ügyvédként, közjegyzőként, jogtanácsosként, vagy kormánytisztviselőként, illetve köztisztviselőként központi közigazgatási szervnél közigazgatási, illetve jogi szakvizsgához kötött munkakörben dolgoztak. Szintén kinevezhető bíróvá, aki korábban alkotmánybíróként, bíróként, katonai bíróként, ügyészként működött, nemzetközi szervezetnél vagy az Európai Unió valamely szervénél ítélkezett, vagy az igazságszolgáltatással összefüggő tevékenységet folytatott.

A parlament októberben a Fidesz javaslatára úgy döntött, hogy az új alaptörvény korhatárra vonatkozó rendelkezése miatt jövőre nyugdíjba vonuló bírók pótlása érdekében gyorsabb pályáztatást tesz lehetővé a bírói előmenetelben. A 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvény szerint a bírák szolgálati jogviszonya - az eddigi 70. életév helyett - a 62-ről fokozatosan 65 évre emelkedő általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. Ha a bíró a felső korhatárt 2012. január 1-je előtt tölti be, a felmentési idejének kezdő időpontja 2012. január 1., a bírói tisztsége pedig 2012. június 30-ával szűnik meg. Ha a bíró a korhatárt 2012. január 1. és 2012. december 31. között tölti be, a felmentési idejének kezdő időpontja 2012. július 1., a bírói tisztsége pedig 2012. december 31-ével szűnik meg. Így jövőre összesen 274 bíró vonul nyugállományba, közülük június 30-ával 228, míg december 31-ével 46 bírónak szűnik meg a szolgálati viszonya.

A törvénymódosítás szerint az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság, valamint a megyei bíróságok elnökeinek ez év október 31-ig kellett meghatározniuk, hogy az álláshelyek betöltésére az ítélőtáblán mely ügyszakban, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok illetékességi területéhez tartozó kerületi, illetve városi bíróságokon milyen ügyszakban kell pályázatot kiírni. A pályázat kiírásának határideje november 15. volt, pályázni december 15-ig lehet.

A pályázókat a bírói tanács 2012. január 31-ig hallgatja meg, az elnök a pályázati rangsort, a pályázatokat és javaslatát február 10-ig küldi meg a pályázat elbírálójának.

Olvasóink írták

  • 2. babar 2011. november 27. 11:05
    „Meg az egyhetes DK pártképzésen részt vettek is milyen okosakat mondanak!!
    Hangoskodni kell, hogy felfigyeljenek rád!”
  • 1. dondongó 2011. november 24. 13:45
    „Mi ebben a rendkívüli? Volt már ilyen az ötvenes években is Rákosi Apánk alatt. Végre van egy kis történeti kontinuitás. Érvényesülhet a népi jogérzék. Javasolnám az egyhetes orvosi átképzéseket is, a vizsgafeladat: agyműtét végrehajtása a döntéshozókon.:-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rogán: az óvatos növekedés éve lesz 2012

A növekedési, az árfolyam-, és a kamatkockázat kezelésére kell koncentrálni jövőre - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Tovább olvasom