Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Egy feladatra két szerződést kötött a BKV

Egy feladatra két céggel is szerződést kötött a BKV, az Eketaliga Bt.-nek és az Orlai és társa Kft.-nek is az Alstom metrókocsik beszerzésével kapcsolatos formatervezési, ergonómia és színtervezési munkák szakértői felügyelete volt a feladata - derül ki a csütörtökön az MTI birtokába került dokumentumokból.
A BKV korábban közleményben tudatta, hogy Kocsis István vezérigazgató két cég szerződésével kapcsolatban ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mivel bűncselekmény gyanúja merült fel.

A BKV belső ellenőrzése által készített összefoglalóból kiderül, hogy mindkét céggel azonos tárgyban, azonos feltételekkel kötött szerződést a DBR Metró Projekt Igazgatóság két ugyanazon alkalmazottja, s a kifizetett összeg is ugyanannyi, 975 ezer forint volt. A szerződéseket 2006. október 2-án írták alá.

A szakértő feladata mindkét cégnél az volt, hogy részt vegyenek a DBR és az Alstom kocsitervezéssel kapcsolatos tárgyalásain, tartsák a kapcsolatot a gyártó dizájn és styling részlegével, valamint szaktanácsadást végezzenek szakértői véleményezés formájában.

Az elvégzett feladatról szóló beszámoló, így a számla mellé becsatolt dizájn-vázlatok is mindkét esetben ugyanazok voltak. A teljesítésigazolást mindkét cég esetében ugyanazon a napon, 2006. november 27-én adták ki.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta: még felügyelőbizottsági tagként kezdeményezte a szerződések felülvizsgálatát, de a bizottság akkor leszavazta ezen indítványát.

Elmondása szerint feleslegesen költöttek erre pénzt, mivel nyílt szavazáson lehetett voksolni a formatervre, később viszont ugyanerre pályázatot is kiírtak, végül a formaterv ugyanolyan lett, mint az isztambuli metróké - közölte.

Az Alstom az MTI megkeresésére azt közölte: nincs közük a két szerződéshez, mivel azokat a DBR kötötte.

A BKV belső ellenőrzése szerint megkérdőjelezhető a párhuzamos szerződéskötés szükségessége, a duplikált és mindenben megegyező teljesítési dokumentáció alapján nem állapítható meg pontosan, melyik cég végezte el a munkát.

Olvasóink írták

  • 4. Vörcsi 2010. június 24. 19:33
    „Mindig tudtam, hogy az emberi fantázia végtelen!”
  • 3. pandababa 2010. június 24. 17:09
    „csatlakozom a 2es hozzászólóhoz..
    Ezek mindent kitalálnak...Már megint mit summantanak el??? :-(”
  • 2. deszkás 2010. június 24. 16:14
    „Buszra, fizetésre persze nincs pénz de ott van a KÖZÖS majd abból! Mennyi kell? Van még, ami hiányzik majd az adófizetők "kiegészitik".”
  • 1. KolompárRómeó 2010. június 24. 15:42
    „Mekkora véletlenek vannak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volt barátnőjét rabolta ki egy férfi Szirákon

Elfogták azt a férfit, aki volt barátnőjét a nyílt utcán megverte és kirabolta Szirákon - közölte a… Tovább olvasom