Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Egy kambodzsai szobor hozta a legtöbbet

Egy kambodzsai kőszoborért adták a legtöbbet, 220 ezer forintot a Zelnik-gyűjteményből szombaton rendezett kelet-ázsiai műtárgy aukción. Bár az árverésre kínált darabok több mint fele nem kelt el, Zelnik István szerint ez nem meglepő, hiszen ennek a témának kicsi a gyűjtői köre Magyarországon.
A Belvedere Galériában rendezett aukción a gyönyörűen megformált, 11-12. századi női torzó 150 ezer forintról indulva jutott el 220 ezerig. Szintén jelentős növekedést ért el az ásatási leletként előkerült, egy évszázaddal régebbi, vietnami bronz víztartó edény, amelynek 95 ezerről 150 ezerre sikerült "felküzdenie" magát.

Egy elsüllyedt, kínai kereskedelmi hajó rakományából származó, 18. századi teáskannáért is megadták a 100 ezer forintot, a további vásárlások azonban a 8-10-50 ezer forintos kínálatból kerültek ki, leginkább kikiáltási áron.

Zelnik István az MTI kérdésére elmondta: ennek ellenére sikeresnek tartja az aukciót, hiszen Magyarországon ennek a témának kicsi a gyűjtői köre, a külföldiek pedig még nem fedezték fel, hogy itt milyen olcsón lehet autentikus kelet-ázsiai műtárgyakat szerezni.

Hozzátette: a jelen válogatás nem reprezentálta a Zelnik-gyűjteményt, hiszen abban tizenhatezer műtárgyat tartanak nyilván. Az aukción eleve nagyon alacsony árakat szabtak, miközben a 118 tétel nyolc-tíz nemzetközi léptékű, múzeumi darabot is tartalmazott.

Az egykori diplomata, üzletember negyvenéves gyűjtőmunkával hozta létre kollekcióját, amelyből ősszel múzeumot nyit, tudományos intézményi háttérrel. A délkelet-ázsiai kutatás és a témával foglalkozó fiatal szakembereket segítő Zelnik-ösztöndíj fedezésére évente három aukciót tervez a gyűjtő és a Belvedere Galéria.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ifjabb Kohán István lép fel hétfőn a ˝trónörökösökkel˝

A klasszikus zeneművészet új nemzedékét bemutató, Trónörökösök a színen elnevezésű sorozatban Berkes… Tovább olvasom