Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Egyensúlyszerepre készül Schmitt Pál, mint köztársasági elnök

Köztársasági elnökként a jelenlegi és a majd megszülető alkotmány alapján kell az egyensúlyszerepét betöltenem a parlamenti pártok, a magyar társadalom, a nemzet különböző csoportjai között - fogalmazott az új köztársasági elnök pénteken, a hivatalba lépése alkalmából a Sándor-palota udvarában rendezett ünnepségen.
A legsikeresebb magyar politikusnak nevezte pohárköszöntőjében Orbán Viktor miniszterelnök az új államfőt, a Sándor-palota udvarán tartott hivatalba lépési ünnepség utáni fogadáson pénteken - olvasható a kormányfő honlapján.

A honlapra felkerült tudósítás szerint a kormányfő arról beszélt: a teljes tisztelet azért is kijár Schmitt Pálnak, mert ő valójában minden magyar embert képvisel, "ő az +első polgár+, aki megtestesít mindent, ami jó bennünk és azt is, ami esendő".

Köszöntőjében Orbán Viktor azt kívánta Schmitt Pálnak, hogy kellő méltósággal képviselje a magyarok erősségeit és esendőségét. Mint mondta, az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor Schmitt Pált köztársasági elnökké választotta, hiszen az új elnököt hazaszeretet, mások tisztelete, egyenes beszéd, józan ész és csapatszellem jellemzi.

A miniszterelnök kifejtette, Schmitt Pál - aki reményei szerint megmarad "Schmitt Pali" is - egy fantasztikus karrier csúcsára ért, hiszen sportolóként kétszer is a világ tetejére vitte Magyarországot, politikusként pedig a legsikeresebbnek tekinthető nemzetközi színtéren: az Európai Parlamentnek ő volt az első és mindaddig egyetlen magyar alelnöke - olvasható a www.orbanviktor.hu oldalon.

Schmitt Pál egyensúly szerepre készül

"Egyensúly, mint mondottam és nem ellensúly az a szerep, amit be kívánok tölteni" - fogalmazott a közel negyed órás beszédében.

Hozzátette: minden erejével azon lesz, hogy a lehető legszélesebb körű nemzeti egyetértésen nyugvó, a nép akaratát tükröző törvényei és alaptörvénye legyen az országnak. Hangsúlyozta: közhivatalánál fogva, kellő mértéktartással, aktív részese kíván lenni az alkotmányozás folyamatának.

Mint mondta, a világ számos, történelmére büszke ország alaptörvényére jellemző az állam gyökereinek, dicső múltjának deklarálása, és a nemzet alapvető értékeinek felmutatása.

Ezért javasolni fogja, hogy az alaptörvény előszava tartalmazza a kereszténységre történő utalást és a Szent Koronát, mely, szavai szerint, a magyarság európaiságának és európai értéktartalmának jelképe.

Schmitt Pál hivatalba lépési ünnepsége. Fotó: MTI

Hozzátette: egy széleskörű egyetértésen nyugvó alkotmány, a törvények törvénye lehetőséget nyújt a társadalmi megbékélésre, erkölcsi alapértékeink újragondolására.

Schmitt Pál szerint az elnöki feladathoz az alkotmány szövege ad körvonalakat azzal, hogy meghatározza a legfontosabbakat: a nemzet egységének kifejezését és a demokratikus rend feletti őrködést.

Úgy fogalmazott: Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László korábbi államfők munkája, egyéniségük, céljaik és stílusuk mind külön-külön és együtt csiszolta az elnökséget olyan intézménnyé, melyre a magyarok még ma, a bizalmatlanság, a csalódások korában is mély tisztelettel tekintenek. Köszönet illeti őket, hiszen, mint fogalmazott Schmitt Pál, ők az elnöki szerepből méltóságot formáltak.

E feladatra ugyanis törvény nem, csak az ember képes - jelentette ki.

Kiemelte: bízik abban, hogy a következő öt év újabb fontos színnel, újabb értékkel gazdagítja az elnökséget. Hozzátette: megnyugtató alapot ad számára, hogy felkérése e feladatra olyan széleskörű felhatalmazásból született, amely húsz esztendős demokráciánkban egyedülálló.

Egyensúly feladatra készül az új köztársasági elnök. Fotó: MTI

Schmitt Pál új köztársasági elnök közölte, nem programot hirdet, hanem segítő kezet kíván nyújtani minden magyarnak. Hozzátette: minden igyekezetével azon lesz, hogy megóvja és gazdagítsa magyar anyanyelvet. Kiemelte azt is: aki az anyanyelvet nem ismeri és szereti, az igazán más nyelveket, kultúrákat és népeket sem tud majd megérteni, nehezebben tudja a világban a helyét megtalálni.

Közölte: mint olimpiai bajnok megvív azért, hogy a sport is az alkotmány szövegének része legyen. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzet egészségét kockáztatjuk azzal, hogy csak minden tízedik magyar ember sportol többé-kevésbé rendszeresen.

Az új államfő elnöki vállalásai között lesz az is, hogy az életen át tartó tanulás ügyét, a tudásalapú, versenyképes magyar nemzetet szolgálja, segítse az oktatást, a tudományos életet, kiálljon a pedagógus életpálya erkölcsi és anyagi megbecsültsége mellett - közölte. Elmondta, hogy gyakran látogat majd egyetemeket, vidéki iskolákat, kapcsolatot kíván teremteni az elnöki hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia és a különböző szellemi műhelyek között.

"Elnöki küldetésem bárhová szólít is a világban, mindenhol szeretnék az ott élő magyarokkal találkozni" - jelentette ki, majd hozzátette: biztatni fogja őket, hogy a lelki kötödésen túl éljenek a kettős állampolgárság várva-várt lehetőségével.

Schmitt Pál szerint fájó valóság, hogy még mindig sokan vannak, akik szerint a nemzeti érzelmek nem vállalhatók, különösen, ha nem úgy mennek a dolgok, mint azt szeretnénk.

Úgy fogalmazott: "el fogjuk érni közösen, hogy mindannyiunk számára felemelő érzés lesz magyarnak lenni".

Az új köztársasági elnök beszédének végén megköszönte felesége és családja támogatását.

Pénteken délelőtt a Himnusz dallamaival kezdődött meg Schmitt Pál köztársasági elnöki hivatalba lépési ünnepsége; a ceremónia helyszíne - a viharos időjárásra való tekintettel - a Szent György térről átkerült a Sándor-palota belső udvarába.

Az ünnepség körülbelül 200 meghívott vendége, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök, Kövér László házelnök a Sándor-palota belső udvarában kísérte figyelemmel a ceremóniát.

Az ünnepségre meghívást kaptak a miniszterek, az államtitkárok, a diplomáciai testület tagjai, a történelmi egyházak képviselői, a határon túli magyar szervezetek vezetői, valamint az összes volt köztársasági elnök.

Sólyom László volt köztársasági elnök nem ment el az eseményre, ahogy az MSZP és az LMP is jelezte, hogy nem vesznek részt az ünnepségen, mert közlésük szerint későn kaptak rá meghívást.

A hivatalba lépési ünnepségen egy debreceni kislány vezetésével elénekelték a Himnuszt, ezután Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere köszöntötte a vendégeket. A Csillagszemű Gyermektáncegyüttes előadása után Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek Bartók Béla művét adták elő. Mécs Károly színművész verset mondott, Miklósa Erika előadóművész pedig elénekelte A csitári hegyek alatt című dalt a meghívottaknak.

Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét június 29-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés. A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt.

Korábban írtuk

A Himnusz dallamával kezdődött Schmitt Pál köztársasági elnöki hivatalba lépési ünnepsége pénteken délelőtt; a ceremónia helyszíne - a viharos időjárásra való tekintettel - a Szent György térről átkerült a Sándor-palota belső udvarába.

Az ünnepség körülbelül 200 meghívott vendége, köztük Orbán Viktor miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök, Kövér László házelnök a Sándor-palota belső udvarában kísérheti figyelemmel a ceremóniát.

A ceremóniára meghívást kaptak a miniszterek, az államtitkárok, a diplomáciai testület tagjai, a történelmi egyházak képviselői, a határon túli magyar szervezetek vezetői, valamint az összes volt köztársasági elnök.

Sólyom László volt köztársasági elnök nem ment el az eseményre, ahogy az MSZP és az LMP is jelezte, hogy nem vesznek részt az ünnepségen, mert közlésük szerint későn kaptak rá meghívást.

A hivatalba lépési ceremónia - melyet a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a HírTV élőben közvetít - a Himnusz eléneklésével kezdődött, amit egy debreceni kislány adott elő. Ezután Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere köszöntötte a vendégeket.

Olvasóink írták

77 hozzászólás
  • 77. Samy 2010. augusztus 07. 10:27
    „"A honlapra felkerült tudósítás szerint a kormányfő arról beszélt: a teljes tisztelet azért is kijár Schmitt Pálnak, mert ő valójában minden magyar embert képvisel, "ő az +első polgár+, aki megtestesít mindent, ami jó bennünk és azt is, ami esendő"."

    Ezt azért kikérem magamnak, az én nevemben senki ne nyilatkozzon...és ne mosson össze egy minden rendszert gátlástalanul..önérdekből kiszolgáló emberrel...Bólogató Pál...Kádártól ---> Viktorig...

    Ez a 2/3-os egyensúlyozás a részéről...remélem kapott egyrendes tollat amelyik nem pirul el ha aláír...mindent amit elé tesznek...majd szeptember után figyeljetek....úgy kell nekünk”
  • 76. Nahát! 2010. augusztus 07. 09:07
    „A kis elkékült dulifuli törpikék jót duzzogtak a megnyerő és biztonságot sugárzó új államelnökön.

    A csúcsot az MSZP-törpike állította be:
    "a beiktatási ünnep költségei magasak, miközben árvízkárosultak vannak".

    Csak az adott napon az országban többszáz kulturális rendezvény volt állami és önkormányzati támogatással!

    És Schitt Pál is sokat adott és gyűjtetett a károsultaknak.”
  • 75. achilleus 2010. augusztus 06. 17:37
    „Micsoda, "csak" 200 meghívott, és még az MSZP hőbörög pazarlásról, amikor nekik egy "vacak" kihelyezett kormányülés cirka 300 "mezei"+ 80 VIP-vendég összecsődítését és etetését jelentette, nem is beszélve a menüről. Persze nagyon régen volt, akkor még a forint is többet ért:

    2003-11-04 10:25 - Söjtöri lakoma - A rózsadombi Mágnáskertből szállították az ételkülönlegességeket a kormányülésre. A söjtöri kormányülést követő ebédet a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a rózsadombi Mágnáskert Étteremből szállíttatta a zalai településre. A több millió forint közpénzt felemésztő kiruccanást a kormányszóvivő úgy magyarázta: a söjtöriek nem lettek volna képesek ennyi embernek főzni. Az október 18-án a Zala megyei Söjtör településen megtartott kormányülés után mintegy háromszáz főt látott vendégül ebédre a MeH. Az exkluzív menüt a hivatal a rózsadombi Mágnáskert Étteremből szállíttatta a f?várostól mintegy kétszáz kilométerre lévő helyszínre. Gál J. Zoltán kormányszóvivő mindezt azzal magyarázta: Söjtörön nincs olyan étterem, ahol ennyi ember részére fizhettek volna. A kormányhivatal mintegy nyolcvan fő VIP-vendég részére rendelt különleges ételsort, amelyben mandulás angolna, fogasfilé és harcsa szerepelt. Az igen drága hely hírében álló étterem főfogásként gombalevest és borjúsültet szervírozott a kiemelt vendégsereg részére. A desszertek kedvelői sem csalódtak: a sütemények, valamint a felszolgált borok minősége sem maradt el az ételekétől. A Blikk információi szerint az eseményen 300 főt ebédeltettek meg mintegy 2,4 millió forintos költséggel, de a VIP-vendégekre fordított összeget a MeH illetékese nem árulta el a lap munkatársának."”
  • 74. qrumpli 2010. augusztus 06. 17:21
    „Nem tom mé kell nyafogni!
    Győzött a fidesz éljen viktor király!
    (kenyéren és vizen)
    Hát nem ezt akartátok tisztelt 2/3 ad?
    Le kell válltani a népet ,ha sokat pofázik!
    Kuss legyen!!!!”
  • 73. Léni 2010. augusztus 06. 17:10
    „A BÓLOGATÓ BAJNOK!”
  • 72. achilleus 2010. augusztus 06. 16:57
    „71. hozzászólás N.P. 2010.08.06. 16:36
    "Balogh természetesen nem független, sima pártkatona - pontosan olyan mint Schmitt!"

    Nem ezt mondtam én is? ---- Ha /nem/így tettek volna, megalapozottabb lenne a fanyalgás,
    az értelmezésnek megfelelően: 14. hozzászólás achilleus 2010.08.06. 10:40”
  • 71. N.P. 2010. augusztus 06. 16:36
    „achilleus
    Pontosan tudod, hogy egy Glatz kaliberű ember (különösen az ő korában) nem vállalhatja fel a biztos zakót, nem csinálhat vásári majmot magából. Balogh természetesen nem független, sima pártkatona - pontosan olyan mint Schmitt!”
  • 70. theseus 2010. augusztus 06. 16:23
    „A baloldal régi fegyvere, hogy diktatúrával riogat a politikai ellenfelei kapcsán.
    Diktatúra és egypártrendszer utoljára akkor volt, amikor azon még - többek között - Lendvai főcenzorasszony munkálkodott főállásban. Akkor mindenesetre nem voltak ilyen nyilvános fórumok, mint ez is.
    Ha Losonczi elvtársról (az elnöki tanács elnöke a 80-as években) bárki ellenvéleményt fogalmazott meg anno, gyorsan a hűvösön találta magát.”
  • 69. achilleus 2010. augusztus 06. 16:22
    „67. hozzászólás N.P. 2010.08.06. 15:54
    Kedves N.P. Állítottam én olyat? Sajnos most sem sikerült megfejtened, hogy miért írtam, amit írtam. Pedig TÖBB megfejtés is közelítené a kifejezni akart szándékot, ez az egy lehetőség még csak meg sem fordult a fejemben. - És tudod, nem is erőltetem.”
  • 68. theseus 2010. augusztus 06. 16:08
    „17. tisch 2010.08.06. 10:45

    Akkor add meg a többi párt százalékos adatát is, a te matematikád szerint. Aztán azt is, hogy szerinted melyik párt jelöltjének kellene most az elnöknek lenni.”
  • 67. N.P. 2010. augusztus 06. 15:54
    „achilleus
    "Miért is nem jelölt az MSZP egy Glatz Ferenc kaliberű és ismertségű államfőt?
    ---- Ha így tettek volna, megalapozottabb lenne a fanyalgás," - ez nagyon tetszett!!!! Még te sem gondolhatod komolyan, hogy a Fidesz bárkit megszavazott volna a saját jelöltjén kívül!!!!!”
  • 66. Én2 2010. augusztus 06. 15:51
    „A ceremónián- jókat ettek, ittak örülnek az életnek, nem jut eszükbe a vegődő emberiség.Sólyom jól tette hogy nem ment el, hiszen Orbán becsapta.Vígan élnek ez a lényeg, mások meg kukáznak.”
  • 65. Lakos 2010. augusztus 06. 15:45
    „Akkor most visszakéri a "függetlenségét" a fidesztől?”
  • 64. achilleus 2010. augusztus 06. 15:14
    „Egy igen alapos, 2 x 2 részes összeállítás olvasható a Leköszönt államfő és a két párt, azok vezetőivel való viszonyáról, érdemes elolvasni:
    http://www.origo.hu/itthon/20100803-solyom-laszlo-elnoksege-a-viszony-gyurcsany-ferenc-miniszterelnokkel.html
    http://www.origo.hu/itthon/20100803-solyom-laszlo-elnoksege-a-viszony-orban-viktor-fideszelnokkel.html”
  • 63. unknown 2010. augusztus 06. 15:12
    „Nagy vagy 61. Tapasztalt, amikor így írsz: "... De ez az alak ezt soha nem fogja megtenni...." Rád is férne amúgy felülről egy kis "ellensúly", hogy megértsd: Alkotmányos berendezkedésünkben egy gyenge kezű köztársasági elnökünk van, akinek csak észrevétele, javaslata lehet a tényleges hatalommal felruházott Parlamenttel, kormánnyal ellentétben. Immár 1989 óta ez az alkotmányos rend Magyarországon. Nem lehet ellensúly.”
  • 62. Moolnaar 2010. augusztus 06. 15:11
    „61.
    Egyensulyozni a bohócok szoktak a cirkuszban... például... egy köztársasági elnöknek egy gerinces, karakterisztikus személyiségnek kellene lenne, nem pedig egy szélkakasnak!”
  • 61. Tapasztalt 2010. augusztus 06. 14:55
    „nem egyensúlyoznia kéne, azt ilyen nagy többségnél nem lehet, hanem ellensúlyt kéne képeznie a demokratikus értékek védelmében a túlhatalommal szemben! De ez az alak ezt soha nem fogja megtenni. Ö már Kádár alatt is jól egyensúlyozgatott magának, csak akkor még nem a Szent Koronára hivatkozgatott.....”
  • 60. szatyi 2010. augusztus 06. 13:58
    „55. hozzászólás achilleus 2010.08.06. 13:45

    Kedves szatyi! Ezt a csontot már lerágtuk.
    itt: 25. hozzászólás achilleus 2010.08.06. 11:09 és itt
    30. hozzászólás achilleus 2010.08.06. 11:35

    Kedves "achilleus". Ezt értsem úgy, hogy Te lettél a moderátor, vagy csak az egó nagyobb a kelleténél?”
  • 59. Ebgondolat 2010. augusztus 06. 13:57
    „41. hozzászólás gróf 2010.08.06. 12:14
    Kedves gróf!
    A választási eredményekből kiindulva a fideszre 2,7 milliónak szavaztak az ország 27%-a. 33.3% lenne a 2/3!! Az mszp-re 990 ezren ez 9,9% a jobbikra 855 ezren! Ez 8,5%. Ergó a fideszt az ország 27%-a az mszp-t 9,9%-a a jobbikot 8,55%-a támogat(j)ta! Tehát az igazán nagy többség tesz az egészre, elege van az állandó hazugságból, saját pecsenye sütögetéséből és azt is tudja, egyik kutya, másik eb, vagy ha így jobban tetszik, egyik 19 a másik pedig 20....”
  • 58. gróf 2010. augusztus 06. 13:55
    „56. hozzászólás frakk 2010.08.06. 13:50

    De a szilva drága, merazmszp szétverte a mezőgazdaságot!

    :D ;)”
77 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaly nőtt az adóhatósághoz benyújtott fizetési kérelmek száma és összege is

Tavaly többen, és főként nagyobb összegre kértek fizetési kedvezményt az adóhatóságtól, mint az… Tovább olvasom