Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Előzetesben a hajdúnánási álrendőr zsarolók

Rendőrnek adta ki magát két férfi Hajdúnánáson, így próbáltak megzsarolni egy helyi lakost; az álrendőröket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
A 42 éves férfiak a gyanú szerint április végén Hajdúnánás külterületén megütöttek egy helybeli férfit, rendőrnek mondták magukat, kipakoltatták zsebeit, de végül nem vették el az értékeit - mondta Vezendi Jánosné.

A férfiak másnap délelőtt újra megkeresték áldozatukat, s közölték vele, hogy 30 ezer forint bírságot kell fizetnie. Később ezt az összeget 10 ezer forintra módosították. A férfi nem tudta kifizetni a kért összeget, ekkor veréssel fenyegették, majd arany gyűrűjét kellett átadnia zálogba. Azt is közölték vele: visszakapja a gyűrűt, ha délben egy megadott helyre elviszi a pénzt - ismertette az eset részleteit a szóvivő.

A sértett bejelentést tett a rendőrségen, így a megadott találkozóhelyen már rendőrök várták az álrendőr zsarolókat.

A gyanúsítottakat a hajdúnánási rendőrkapitányság őrizetbe vette, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte. Mindketten ismertek a hatóság előtt, egyikük tizennégy, társa tizenegy alkalommal volt büntetve - mondta a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 3. Falcao 2010. május 05. 21:11
    „Ezek rendőrök?Még az általános iskola is magas nekik.”
  • 2. dodó 2010. május 05. 17:32
    „Cigóink messze földön híresek kiemelkedő szellemi képességükről és szelíd természetükről.”
  • 1. KolompárRómeó 2010. május 05. 15:56
    „Csak az integrálódáshoz kellett volna egy kis indulás.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megsérült egy férfi és egy gyerek a budapesti balesetben

Egy idős férfi súlyosan, egy kisgyermek pedig könnyebben megsérült, amikor összeütközött két… Tovább olvasom