Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Elrendelték Bajnai Gordon ideiglenes védelmét

Draskovics Tibor rendészeti miniszter elrendelte a kormányfő-jelölt Bajnai Gordon - úgynevezett - ideiglenes védelmét. Bajnai Gordont a Közátrsasági Őrezred védi majd. Biztosítják a politikus mozgását, programjait, és a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a lakását is.
Bajnai Gordon kormányfő-jelölti támogatását vasárnap este jelentette be az MSZP frakciója, késő éjjel pedig az SZDSZ is támogatásáról biztosította. Gyurcsány Ferenc hétfőn délelőtt már azt mondta, hogy Bajnai Gordon jelenlegi gazdasági miniszter lesz Magyarország új miniszterelnöke.

A kormányfő-jelöltnek hasonló védelem jár majd, mint a miniszterelnöknek - mondta el a Független Hírügynökségnek Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője. Hozzátette: amennyiben Gyurcsány Ferenc távozik posztjáról, a törvény értelmében még egy évig jár neki úgynevezett utóbiztosítás. Ez hasonló védelmet jelent, mint a kormányfői posztja idején.

Amíg pedig a parlament nem választ új kormányfőt, a jelenlegi miniszterelnök, vagyis Gyurcsány Ferenc az eddig megszokott védelmet kapja - mondta a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 12. 9-es 2009. március 31. 17:10
    „Flexi!
    Remélem a mutterodat is vitted,mert őbelé is belevág az atom....
    Utoljára írtam Neked,meg fajtársaidnak-okz63,ktm-egyszerűen méltatlanok vagytok az emberi szóra.
    De azért,ha időgépbe ülve utazhatnék,volna egy-két ember(?),akinek a fejét öszzeroppantanám egy nagy fogóval,midőn kidugta a fejét a szülőcsatornából!
    És ez nem a Schindler,hanem a 9-es listája!”
  • 11. flexsnake 2009. március 30. 23:58
    „10. félreolvastál. Ez nem fenyegetés volt, ez a válasz. Magyarnak érzi? :D őt vagy magát? Én meg kínainak érzem oszt? :D
    NEm tetszik, nem olvasod. Vagy költözz. Én már elköltöztem, mehet az atom :D”
  • 10. 9-es 2009. március 30. 21:30
    „3-as!Flexi!
    Ne fenyegess senkit sem,csk azért,mert magyarnak érzi magát!
    Ha nem tetszik,tudod,repülő,Bécs(Wien)-Phenjang!
    Vidd okz-t is,meg az összes komcsit!
    Csá!”
  • 9. LukSzusz 2009. március 30. 16:43
    „Liba hadsereg védi,ez már a röhej szindrómát is túllövi.Egy ilyen tol-és vajkereskedő kell az ország élére.Sajnálom a Pestieket,biztos folytatódnak a balhék,akiket földönfutóvá tett ez a sunyiróka.”
  • 8. Boytronic 2009. március 30. 15:28
    „Máris?????...még be sem iktatták heló!!!Milessz később,droidokat küld maga helyett a nép közé!!!Hát ez röhejes,szórjátok csak a lóvét mindent fizetünk,egyszer mindenért fizetünk!!!”
  • 7. trixi11 2009. március 30. 14:07
    „Na ez már nálam "vicc" kategória! :DDDDDD”
  • 6. Lencsi80 2009. március 30. 13:58
    „Na, erre volt jó. Dupla pénzt kidobni a szemetek védelmére. Ez Gyurcsány programja, csak más a gyerek neve.”
  • 5. waterbear 2009. március 30. 13:14
    „Vajon mitől kellene félteni az ország jótevőjét, aki kiutat tud mutatni ebből az őskáoszból????
    Vagy nem erre készül? Mert akkor értem hogy miért kell védeni...”
  • 4. Horton 2009. március 30. 12:25
    „Mi a " büdös " franctól féltik.....és kitől????”
  • 3. flexsnake 2009. március 30. 12:18
    „2. amitől minden gárdásnak nemsokára ;)”
  • 2. dodó 2009. március 30. 12:11
    „Érthetetlen!
    Mitől kell tartania egy ilyen népszerű, becsületes, igazi "magyar" (állampolgárságú) embernek?”
  • 1. sima 2009. március 30. 11:45
    „"Elrendelték Bajnai Gordon ideiglenes védelmét"

    Már azt hittem előzetes letartóztatását rendelték el... :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Részeg férfi akarta elgázolni az igazoltató rendőröket

A 34 éves férfi ellen ittas vezetés, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt… Tovább olvasom