Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Értékes festményeket kértek el egy fantom kiállításhoz

Egri József és egy Bortnyik Sándor festményeket vitt el két nő szerdán egy esztergomi férfitől azzal, hogy egy kiállításon helyezik el azokat.
A férfi házába azzal kopogtattak be, hogy az ablakból látták meg a festményeket. A férfi maga adta oda a képeket, később elment megjelölt kiállításra, ott azonban nem találta a festményeket. Miután rájött, hogy meglopták, feljelentést tett a rendőrségen - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Egyelőre szakértő vizsgálja, mennyit érnek a műalkotások.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal adatbázisa szerint legutóbb február 14-én loptak el értékes műtárgyat - Goór Imre képeket, Kecskemétről. A Hivatal adatbázisában jelenleg 1582 lopott műtárgy szerepel. A legrégebbi lopás 1971-ben történt, akkor a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárból vittek el két, az 1400-as évek második feléből származó, védett oklevelet. A rendőrséggel és a Vám- és Pénzügyőrséggel együttműködve a Műtárgyfelügyeleti Iroda is foglalkozik az eltűnt műtárgyakkal.

Bár nyomozati hatáskörük nincs, a nyilvánossággal és a kereskedők értesítésével egy-egy ellopott tárgy esetén sokat tehetnek a lopott műtárgyak kereskedelme ellen. A Műtárgyfelügyeleti Iroda egyik munkatása a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az 1582 tételt tartalmazó lista korántsem teljes. A hatóságokkal és a műkereskedőkkel együttműködve folyamatosan bővül. A szakember szerint a nyilvánosság sokat használt a műtárgy kereskedelemnek, ma már változás tapasztalható, annyiban hogy a gyanús előéletű tárgyak nem nagyon kerülnek a kereskedőházakhoz, vagy ha igen, a kereskedők értesítik a hatóságokat. Kiszámíthatatlan, hogy az ellopott, vagy eltűnt tárgyak megkerülnek- e, erről pontos adatok sincsenek. Gyakran előfordul például, hogy lopott fém tárgyak, harangok színesfém kereskedőktől kerülnek elő, de darabokban.

A listán sok olyan tárgy is van, amit nem biztos hogy elloptak, csak nem találják például az adott múzeum raktárában. Az Esztergomból ellopott Egri József: Balatont ábrázoló képe és Bortnyik Sándor: Olvasó című festménye még nincs az ellopott műkincsek listáján.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pénzügyőrség visszamenőleg is ellenőrzi a vámkezeléseket

Az uniós csatlakozás előtti időszakra visszamenőleg is ellenőrzi 2008-ban a Vám- és Pénzügyőrség,… Tovább olvasom