Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Európai elfogatóparancs Farkas Péter ellen

Amennyiben hivatalos információt kapnak arról, hogy a volt sportoló már elhagyta Európát, akkor megteszik a szükséges lépéseket.
Európai elfogatóparancsot adott ki hétfőn Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A bíróság a rendőrségtől kapott adatok alapján adta ki a körözést és amennyiben hivatalos információt kapnak arról, hogy a volt sportoló már elhagyta Európát, akkor megteszik a szükséges lépéseket - olvasható a Fővárosi Bíróság közleményében.

Farkas Péter és öccse, Farkas Károly egy hete szökött meg ítélethirdetés közben a Pesti Központi Kerületi Bíróságról. A bíróság mindkettőjük ellen elfogató parancsot adott ki és elrendelte előzetes letartóztatásukat is. Farkas Károlyt egy nappal később fogták el, Vecsésen, bátyja azonban mostanáig nem került elő és a rendőrség információi szerint külföldön tartózkodik.

A szökés ellenére az első fokú, nem jogerős ítéletet is kihirdették, amely szerint folytatólagosan elkövetett kábítószerrel való visszaélés bűnsegédeként Farkas Péter 5 év fegyházat és 1 millió forintos pénzbüntetést kapott. Az olimpiai bajnok testvérét társtettesként 7 év fegyházra és ugyancsak 1 millió forint pénzbüntetésre ítélték, egy harmadik vádlottat pedig szintén társtettesként 6 év fegyházra ítélték. A bíróság egyébként Farkas-fivérek távozását tevőleges fellebbezésnek vette és nem tekinti bűncselekménynek.

Az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet szerzett birkózó és két társa kábítószer-ügyét 2007 júniusában kezdték újra tárgyalni, ennek végén született a hétfői ítélet. Az ítélet indoklásakor a bíróság hangsúlyozta, hogy a vádban szereplő bűncselekmények büntetési tétele 5-től 10 évig terjed. A bíró indoklása szerint Farkas Péter negyedszer került összeütközésbe a törvénnyel, így semmi sem indokolja, hogy a törvényi minimumnál, öt évnél kevesebbet kapjon. A bíróság egyébként elrendelte, hogy hajtsák végre azt a 2002-ben született ítéletet is, amelyben 1 év börtönt kapott Farkas Péter.

2004 októberében a Farkas család XVII. kerületi házánál több ezer tő vadkendert találtak. A kábítószerrel való visszaélés gyanújával három embert fogtak el: a Farkas-fivéreket és egy segítőjüket. Mindhárman 16 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban. 2006 júniusában a bíróság az olimpiai bajnok testvérét és vádlott-társát 2-2 évi börtönre ítélte, Farkas Pétert akkor felmentették a vád alól.

Olvasóink írták

  • 1. rde 2008. november 10. 19:25
    „Európai elfogató parancs távol keleti országra nem érvényes.
    Ilyen parancs kiadásának nem volt értelme és nem fog eredményt hozni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól van a szívátültetésen átesett kislány

Jól van Mirjam, az a két és fél éves kislány, aki november 1-én kapott új szívet a Gottsegen György… Tovább olvasom