Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Fegyveres rablás Miskolcon - két nap alatt a második

Kisboltot akart kirabolni egy férfi szerda délután Miskolcon. A támadó pénzt követelt, amit nem kapott meg, ezután bántalmazta az üzlet eladóját. Miskolcon két nap alatt ez már a második hasonló eset.
A támadó csuklyával a fején, egy fegyverrel a kezében követelte a kisbolt bevételét, de az eladó nem akarta átadni neki. Ezért bántalmazta az asszonyt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezután kivette a néhány tízezer forintnyi bevételt a kasszából és gyalog menekült. A kisbolt eladója jó személyleírást adott a rablóról - mondta el Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Két nap alatt már másodszor próbálták hasonló módszerrel rabolni Miskolcon. Kedden egy maszkos férfi próbált kirabolni egy üzletet egyik kezében valamilyen fegyverrel, másik kezében pedig egy téglával.

A férfi egy téglával megütötte a főutcán található üzlet egyik alkalmazottját, és a pénztárostól a bevételt kérte. A megütött eladó könnyebben megsérült. A dolgozóknak sikerült megnyomniuk a riasztót, ezért a rabló elmenekült. Semmit nem vitt magával. A rendőrség egyelőre nem találja a férfit. A Borsod megyei rendőrfőkapitány 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

Egyelőre semmilyen nyom nem utal rá, hogy összefüggés lenne a két eset között.

Olvasóink írták

  • 3. maradando 2009. május 28. 01:30
    „Az elkövető fehér volt épitkezésről jőtt,tégla volt nála! Nem mosta le meszet meg a maltert a pofájáról.A fegyvernek látszó tárgy pedig egy "fángli"volt.”
  • 2. dodó 2009. május 27. 21:06
    „"Miskolcon az erőszakos bűncselekményeket kizárólag cigányok követik el!" (a Borsod-m-i főkapitány emlékezetes "rászistá" nyilatkozata)”
  • 1. flexsnake 2009. május 27. 21:06
    „NEm lehet hogy gárdista volt? Megélhetésileg bűnözött.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisiklott vonat, tűz, halottak, szivárgó veszélyes anyag

Kisiklott és kigyulladt vonattal, szivárgó veszélyes anyag elhárításával, emberek megmentésével… Tovább olvasom