Délmagyar logó

2018. 10. 15. hétfő - Teréz 8°C | 22°C Még több cikk.

Félidőben a kötelezőkampány

Két hét telt el azóta, hogy az autósok kegyeiért versengő biztosítók közzétették a kötelező biztosítás jövő évi tarifáit.

 Az ügyfeleknek november végéig kell meggondolniuk, hogy maradnak-e jelenlegi biztosítójuknál, vagy váltanak. Hogy áll a verseny a félidőben? – kérdeztük Dombi Lászlót, az Allianz Hungária területi igazgatóját.

KÖSSE MEG A KISALFÖLD ONLINE-ON KERESZTÜL BIZTOSÍTÁSÁT >>

Nagyon komoly érdeklődést tapasztalunk az ügyfelek részéről. A kampány első felében megyei szinten ezres nagyságrendben kerestek fel bennünket fiókjainkban, 12.000 hívást fogadott a központi telefonos ügyfélszolgálatunk, és heti 50.000 ezer ügyfél indított díjszámítást a honlapunkon. A régióban eddig közel kétszer annyi új ügyfél pártolt hozzánk, mint tavaly ilyenkor.

Az ügyfelek aktivitása nem véletlen, a fokozott érdeklődés az Allianz meglepően jó ajánlatának szól. 2007-re meghirdetett áraink a piaci átlag alatt vannak, s ehhez olyan szolgáltatást párosítunk, amely messze átlagon felüli. Csak egy példát kiragadva: havi 10 forintért vállaljuk, hogy kötelezős ügyfelünknek rendezzük és kifizetjük azt a gépjárműkárát is, amelyet vétlen félként szenved el egy másutt biztosított autótól. Kártalanítjuk őt bármelyik biztosító helyett, és utólag számolunk el a károkozó biztosítójával. És folytathatnám a 12-féle díjkedvezményünk és az ingyenes szolgáltatásaink sorát. Nehezen vitatható, hogy a legjobb ár-érték arányt mi képviseljük a piacon. S hogy ezt a régi ügyfeleink többsége is így látja, abból gondoljuk, hogy az első két hétben 30%-kal kevesebb szerződést töröltünk, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Nyerteseket és veszteseket hirdetni azonban még korai volna, a hajrá még hátravan. Azt tanácsolom minden hezitáló autósnak, hogy a pontos tarifákról tájékozódjon az adott biztosító honlapján, telefonon vagy személyesen, és nézze meg alaposan, hogy melyik biztosító mit kínál a pénzéért.

(Kisalföld Public Relation)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pszi végeredmény

1. Tovább olvasom