Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Feljelenti a BKV volt igazgatóját Bruck Gábor

Jogi lépést tesz rágalmazásért Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője, mert szerinte a jelenleg házi őrizetben lévő Antal hamisan állította egy interjúban, hogy Demszky Gábor nyomására még több megbízást kaptak.
Bruck Gábor vasárnap az MTI-nek kijelentette: egy élő szerződése van a BKV-val, amely a 4-es metró kommunikációjával kapcsolatos, ezt egy Brüsszel által is jóváhagyott közbeszerzésen nyerte el, jóval Antal Attila megbízatása előtt. A Magyar Nemzet szombaton közölt interjút Antal Attilával. Ebben Antall azt mondta, hogy a főpolgármester kérésére bővítették ki a PR-cég szerződését, így több megbízáshoz juttatva azt.

Bruck Gábor úgy reagált, hogy egyetlen szerződést sem kötött a BKV-val Antal Attila vezérigazgatósága alatt. Tíz év alatt egyetlen kisebb szerződést kötöttek, de azt később. Ez egyszeri, kisösszegű és már lejárt szerződés, amely teljesült.

A kommunikációs szakember megjegyezte azt is, hogy Demszky Gábornak a 90-es években, 12 évvel ezelőtt volt a kampányfőnöke. "2000 óta lényegében nem dolgozom fővárosi cégeknek, és szándékosan" - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 1. maci52 2010. március 14. 18:03
    „Büdösödik a sok lopott villa,nyaraló,luxuskocsi,házak,lakások.
    Jó elődeikhez híven kenjétek egymásra a fekáliát elvtársak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz több tízezer emberre számít hétfőn

A Fidesz arra számít, hogy több tízezer ember vesz részt hétfői fővárosi rendezvényén. Tovább olvasom