Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Feloszlatták az MDF gödöllôi szervezetét

Az MDF Országos Választmányának Elnöksége a párt gödöllői szervezetének feloszlatásáról hozott határozatot - tájékoztatott Fábián Zsolt, a feloszlatott szervezet elnöke kedden.
Közölte: a szervezet tagjai a múlt héten kapták meg a feloszlatásról az értesítést egy levélben, amely, mint mondta, nem az eredeti határozat, hanem egy másolati példány volt. A határozat alján a november 24-ei dátum szerepel - tette hozzá.

Fábián Zsolt szerint az intézkedés feloszlatás jogszabályellenes volt, mert, mint kiemelte, a feloszlatás folyamatában az utolsó döntési jogkör az országos választmányé.

Nem szerepel a feloszlatási határozatban, hogy miért oszlatták fel a szervezetet, és az sem, hogy hol és hogyan lehet a döntés ellen jogorvoslattal élni - mondta Fábián Zsolt. Kiemelte, hogy a feloszlatási határozat mellé kaptak egy levelet, melyben az szerepel: a szervezet nem vett részt a tőle elvárható módon az európai parlamenti választás alatt a kampányban, és nem vett részt az MDF politikájának népszerűsítésében.

Ehhez képest Gödöllőn 7,48 százalékot ért el az MDF az európai parlamenti választásokon, szemben az országos 5,31-es átlaggal - jelentette ki, hozzátéve: ez az eljárás arra emlékezteti, mint amikor a lakitelkieket "vágták ki" a pártból.

Az MTI kérdésére közölte: gondolkodnak azon, hogy milyen jogorvoslattal élhetnek a feloszlatott gödöllői szervezet tagjai.

Az MTI múlt hét szerdán írta meg, hogy az MDF Országos Választmányának Elnöksége a párt öt budapesti alapszervezetének feloszlatásáról hozott határozatot. A döntés a budapesti szervezetek körében nagy felháborodást váltott ki, és az eset miatt az MDF Budapesti Választmányának rendkívüli ülését is összehívták. A rendkívüli ülés után Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Lévai Zoltán, a fővárosi választmány elnöke azt közölte: újjáalakul a budapesti választmány egyetértésével az MDF öt fővárosi kerületi szervezete.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elgázolt két gyalogost egy rendőrautó

Elgázolt Budapesten két gyalogost egy rendőrautó, miután összeütközött egy másik személygépkocsival… Tovább olvasom