Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

Feltörték a fóti polgármester számítógépét

Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester szerdán azt közölte: feltörték az elektronikus postafiókját, így nem ő írta azokat a "minősíthetetlen" leveleket, amelyek a világhálóra is felkerültek.
Mádly Zsolt közleménye szerint "heves támadás" indult ellene, ami "érthető, hiszen december elején lesz a tervek szerint az első fokú bírósági tárgyalás, amelyen polgármesteri alkalmasságomról ítélkeznek".

Mint írta: a levelek nem tőle származnak, "valakik" visszaéltek a nevével és a levélcímével. A számítógépet szakértők vizsgálják - tette hozzá.

A Népszava kedden írt arról, hogy Fót fideszes polgármesterét a múlt héten rabosították egy korábbi afférja miatt. A napilap szerint Mádly Zsolt beletolatott egy parkoló taxiba, majd el akart hajtani a helyszínről, ám az esetet egy fotós megörökítette. A napilap úgy tudja: a polgármesternek egy fóti bizalmasa azt javasolta, fogadjon ügyvédet, ám Mádly Zsolt ezt annyira zokon vette, hogy "minősíthetetlen levelezésbe" kezdett az illetővel. A lap idézett internetes fórumokra felkerült levelekből, amelyekben a polgármester cigányozik, becsmérli a fótiakat, és trágár kifejezésekkel illeti egykori bizalmasát.

A fóti képviselő-testület sorozatos törvénysértések gyanúja miatt indított fegyelmi vizsgálatot Mádly Zsolt polgármester ellen, és július 24-étől a vizsgálat lezárultáig felfüggesztette őt a munkavégzés alól. Ezzel párhuzamosan keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz, kérve Mádly polgármesteri tisztségének megszüntetését. Fót polgármestere mindkét esetben fellebbezett. Egy szeptember 22-i bírósági döntés érvénytelenítette a fegyelmi tanács felfüggesztő határozatát, ám három nap múlva a polgármesteri tisztségből való eltávolítást kérő beadványról szóló másik döntés megerősítette a felfüggesztés tényét. Ezután újabb fellebbezés következett, és a jogerős ítélet megszületéséig Mádly Zsolt nem láthatja el hivatali teendőit.

Olvasóink írták

  • 2. flexsnake 2009. december 03. 16:39
    „1. a postafióknak vajmi kevés köze van az operációs rendszerhez :) freemailes fiókot fel sem kell törni, be lehet lépni akármilyen névvel :D A feltörés ott kezdődik ha 256bites titkosított csatornán az illető elkezd matatni, na ezt itthon senki nem fogja, pláne nem egyik idióta levelezéséért.”
  • 1. Walaky 2009. december 02. 16:38
    „Tessék az én gépemet feltörni!
    Akár itthon az asztalon is megengedem bárkinak, hogy próbálkozzon, persze nem fejszével:)
    Tessenek már tudomásul venni, hogy van Window$ és van Operációs rendszer.
    Lásd: Linux.
    No ott lehet próbálkozni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pécsi lövöldözés: hazamehetett az egyik sérült

Elhagyta a kórházat szerdán a múlt hét csütörtöki pécsi egyetemi lövöldözés egyik sérültje, a másik… Tovább olvasom