Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Fidesz: az MSZP lejáratással csillapítja a káoszt

A pártban uralkodó pánikot és káoszt úgy akarja csillapítani az MSZP, hogy szánalmas módon próbálja lejáratni helyi ellenfeleit - így reagált a Fidesz arra, hogy sikkasztással gyanúsítják a párt tatabányai frakcióvezetőjét.
Schmidt Csaba, Tatabánya fideszes alpolgármesterének közleménye szerint "a diktatúrák eszköztárára emlékeztető módon névtelen feljelentés után próbáltak szabálytalanságot találni egyes civil szervezetek működésében, majd miután ez nem sikerült, most képtelen rágalmakkal próbálják lejáratni a Majki Népfőiskola Társaság korábbi vezetőjét. A közlemény szerint Bereznai Csaba az őt ért rágalmak miatt haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Sövény Andorné, a Tatabányai Városi Ügyészség munkatársa a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy a megyei rendőr-főkapitányság nyomozott a Majki Népfőiskola Társaság korábbi vezetője ellen folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt. A munkát nemrég befejezték, az iratokat pedig a héten átküldték a városi ügyészségre vádemelési javaslattal. Az ügyésznek most 30 napja van eldönteni, hogy lesz-e vádemelés, vagy megszünteti az eljárást, esetleg visszaküldi az ügyet további nyomozásra a rendőrségnek.

Nem az MSZP nyomoz a Fidesz ellen, hanem az ügyészség - így reagált az MSZP szóvivője a Fidesz nyilatkozatára. Nyakó István ugyanakkor tudni szeretné, hogy a párt visszahívja-e és mikor helyi frakcióvezetőjét.

A Népszava pénteki száma szerint Bereznai Csaba a gyanú szerint civil szervezetek programjaihoz kapott pályázati támogatásokat feltehetően a saját, illetve a helyi Fidesz céljaira költötte korábban. A nyomozáskor felmerült, hogy több szervezetnek is köze lehet a visszaélésekhez.

Olvasóink írták

  • 7. Viktor_ 2008. március 15. 00:17
    „hol éltek ti férgek? ha fidesznél van gond, akkor azt is a "komcsikra" kenitek? milyen elvetemült idióta gondolkodás ez? vagy csak a jobboldalon lehet hazudni, csalni, lopni? azt elfogadjátok?

    GUSZTUSTALAN, AGRESSZÍV FÉRGEK”
  • 6. maci52 2008. március 14. 17:12
    „Csak hoznák már nyilvánosságra Cuslág et.vallomását,azt is mindd a FIDESZ-re kenitek kedves komcsik,régi mondás:a kommunisták minden szart egymásra kennek,azért nincs WC-jük.”
  • 5. Don Kartács 2008. március 14. 15:31
    „3-ashoz : a minden polikus körébe az összes jobbos hiéna ugyanúgy beletartozik mint a balos kutya. Ne feledd!”
  • 4. Eva- 2008. március 14. 14:48
    „3-hoz!

    nem ! csak egyenlő elbírálást
    még a médiában is!”
  • 3. Kapuvári 2008. március 14. 14:35
    „Na most hogyan fröcsögnek majd a lúzer komcsik, lopott,hazudott az orbánviktor!csukjákbebüntessék meg,ide hallom,hogyan habzik a vesztes balos kutyák szája!szánalmas senkiháziak!börtönbe minden politikussal!”
  • 2. Feri 2008. március 14. 14:29
    „Ha kiderül, hogy tényleg csaltak, akkor büntessék meg a felelősöket. Ez igy helyes oldaltól függetlenül.”
  • 1. táncsak 2008. március 14. 14:01
    „Hát persze ! Ne már ,hogy képzeli ez az ügyészség nyomozni mer a makkulátlan fidesz ellen .Ez agyrém”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fojtogatták a szülők a gyermeküket büntető tanárnőt

Fojtogatták az őrhalmi általános iskola igazgatóját egy ott tanuló kislány szülei, mert az igazgató… Tovább olvasom