Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Fidesz: Ne jelentsen dicsőséget a bűnözés

A Fidesz szerint az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal elérhető, hogy ne jelentsen dicsőséget a bűnözés.
Az elítéltek munkára kötelezésével pedig a Jobbik és az LMP is egyetért - derült ki a javaslat általános parlamenti vitájában szerdán.

Fidesz: több jogszabály kiigazítását hajtja végre a módosítás

Zsiga Marcell (Fidesz) hangsúlyozta: a módosító javaslat több jogszabály kiigazítását hajtja végre a társadalom elvárásainak megfelelően. Emlékeztetett arra, hogy idén szeptemberben társadalmi egyeztetés volt a javaslatról, akkor negatív észrevétel nem érkezett. Hozzáfűzte: a módosításra azért van szükség, hogy összhangot teremtsenek az alkotmánnyal, valamint nemzetközi, európai uniós joganyagnak is meg kell felelnie.

A részletekről elmondta: a módosítással elérik, hogy "ne jelentsen dicsőséget vagy reklámot a bűnelkövetés a bűnözők számára". Kifejtette: eddig az enyhébb végrehajtási fokozatba helyezés egyetlen feltétele a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartás volt, nem kívánták meg azt, hogy az elítélt bármit is tegyen a társadalomba való beilleszkedése érdekében; az ezzel kapcsolatos visszaélések megakadályozása érdekében ezért indokolt a szabályozás ilyen irányú módosítása - mondta Zsiga Marcell.

A képviselő kiemelte, a javaslat egyértelműen megfogalmazza, hogy az elítéltet munkavégzési kötelezettség terheli, ez pedig segíti az elítéltek szocializációját, hasznosnak érezhetik magukat, vagy akár új, vagy jobb képesítésekre is szert tehetnek szakmájukban.

Jobbik: a javaslat sok ponton találkozik a párt büntetőjogi elképzeléseivel

Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) pártja álláspontját ismertetve elmondta: a büntetőpolitikai elképzeléseikkel sok tekintetben találkozik a javaslat, a rend alapú társadalom filozófiájának, illetve a jogállami garanciális elvek érvényesülésének egyensúlyát kell megtalálni a tervezett módosításokban. Úgy vélekedett, reagálni kell a társadalomban megnyilvánuló bűnözési folyamatokra, azonban nem jó, ha ez túl gyakran vagy átgondolatlanul történik.

A támogatható pontok között említette, hogy a javaslat garanciális elemeket tartalmaz a különleges biztonságú zárkába vagy körletbe való elhelyezés eljárásjogi feltételeivel kapcsolatban. Pozitívum a Jobbik szerint - és szerepelt a párt választási programjában is - hogy az elítéltek széles körét kötelezhetik munkavégzésre - mondta.

Támogathatónak tartják azt a módosítást is, amely az enyhébb fokozatba kerülést szabályozza újra, mivel a társadalomba való beilleszkedési követelmény megjelenése összhangban áll a Jobbik által is képviselt büntetőpolitikával. Hozzáfűzte: módosító javaslatukban kezdeményezik, hogy ne kerüljön ki a Btk.-ból az a passzus, amely az életfogytiglannál tiltotta azt, hogy enyhébb fokozatba kerüljön az elítélt.

Üdvözlendő az is - mondta Gaudi-Nagy Tamás -, hogy a vesztegetés sokkal szélesebb körben válik büntethetővé, illetve, hogy a befolyással való üzérkedésnél a befolyást vásárolni szándékozó aktív magatartását is önálló bűncselekménnyé minősítik.

LMP: a börtönmunka támogatható, az ügyészségek túlzott megerősítése nem

Dorosz Dávid (LMP) hangsúlyozta: a javaslatban üdvözlik többek között a közvetítői eljárásban az áldozatok felé tett nagyobb engedményeket, és a kereskedelmi forgalomba került termékek kapcsán elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos szabályok szigorítását.

A tanúk kihallgatása során való ügyvédi részvétel korlátozása az LMP szerint ugyanakkor azt a tendenciát erősíti, hogy a kormány a bíróságok és a védők kárára erősíti meg az ügyészséget. Dorosz Dávid kifejtette: károsnak tartják azt a kormánypárti retorikát, amely mindenért az ügyvédeket teszi felelőssé - ez szerintük tükröződik a törvényjavaslat indoklásában is - , mert ezzel az ügyvédi szakmát, hivatást járatják le, hosszú távon aláásva az igazságszolgáltatási rendszer egyensúlyát.

Beszélt arról is, hogy nem támogatják az enyhébb fokozatban történő végrehajtás szabályainak megszigorítását, mivel szerintük épp ez az a jogintézmény motiválja megfelelően az elítélteket a jobb magatartásra, emellett megkönnyíti a felügyelők, nevelők munkáját.

A képviselő hozzátette: Magyarországon így is átlagosan 80-120 rab jut egy felügyelőre, ez hihetetlen terhelést jelent számukra, az ő munkájukat is az segíti, hogy ez a motivációs faktor fennáll az elítéltek esetében, így az LMP nem támogatja ennek eltörlését.

Dorosz Dávid a nyilatkozási jog korlátozása kapcsán elmondta: olyan módosító javaslatot nyújtanak be, amely szerint a nyilatkozási jogból befolyt összegeket az adott bűncselekmény áldozatainak kártérítésére, megsegítésére kell fordítani.

Az LMP üdvözli, hogy a módosítások között szerepel a börtönökben zajló munkáltatás, mivel úgy vélik: a nevelő munka egyik sarokpontja, hogy az elítéltek lehető legtöbb idejüket hasznosan töltsék el, úgy, hogy a társadalomba minél könnyebben visszailleszkedhessenek.

Olvasóink írták

  • 1. Jozsoci 2011. október 20. 05:27
    „Feltalálták a spanyolviaszt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terrorcselekmény gyanújával nyomoznak Gyurcsány ellen

A volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők ellen az ügyészség a 2006 őszi… Tovább olvasom