Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Fidesz: plakátrongálás közben értek tetten egy MSZP-s képviselőt

Plakátrongálás közben értek tetten egy MSZP-s kispesti önkormányzati képviselőt szombaton hajnalban - tájékoztatott a Fidesz kispesti irodája.
A közlemény szerint Lőrinczi György szocialista önkormányzati képviselő és jelölt - és egy segítője - fideszes és LMP-s plakátokat tépkedett le a XIX. kerületben. Amelyik plakátban nem tudott ilyen formán kárt tenni, arra ráragasztott egy másik plakátot. A rendőrséget a kispesti Fidesz-KDNP választási plakátok felügyeletével megbízott aktivistája értesítette. A BRFK az MTI-nek megerősítette, hogy állampolgári bejelentés alapján a XIX. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai rongálás szabálysértése miatt előállítottak két személyt, akik más pártok plakátjait leszaggatták.

A BRFK közleménye szerint az ügy lefolytatása bírósági hatáskörbe tartozik, ezért a XIX. kerületi kapitányságon bírósági eljárást előkészítő eljárás van folyamatban. A szabálysértési eljárás során nyilatkoztatják a pártok kampányirodáit a rongálási kárról. A két férfi meghallgatásukat követően távozott a kapitányságról.

A Fidesz közleménye szerint Patek Gábor MSZP elnökségi tag, Gajda Péter XIX. kerületi MSZP-s polgármesterjelölt kampányfőnöke is megjelent a rendőrségen és olyan tartalmú feljelentést tett, hogy ismeretlen személyek MSZP feliratot, és pártlogót ragasztottak az MSZP-s plakátokra. Információik szerint a rendőrségen vizsgálják, hogy történt-e az MSZP sérelmére valamifajta jogsértés. A rendőrség ezt az értesülést nem kommentálta.

Olvasóink írták

  • 10. jozko 2010. október 02. 20:14
    „A hatalomnak már csak a reménye is kivetkőztet emberi mivoltából néhány barmot!
    Párttagságtól, szimpátiától függetlenül!

    A választással kapcsolatos törvények közé be kellene iktatni, hogy akit ilyesmin ténylegesen /nem csak fotókon/ rajtakapnak, azonnali hatállyal zárják el a választások eredményének jogerős kihhírdetéséig!
    Utána kötelező közmunkában vegyen részt a plakátok eltakarításában!
    Gyakorlata már úgyis van...”
  • 9. deszkás 2010. október 02. 18:45
    „SZILLÉRI! Fussál neki mégegyszer mielőtt hülyeségeket irsz. Ne süllyedj lejjebb mint egy tsz párttitkár.Az meg állandóan fasisztázott.”
  • 8. történész 2010. október 02. 18:33
    „természetesen a nyugdíj járulékot is levonják a spion pénzből...új munkahely...régen ügynök,besúgó volt az ilyen leső harcsa..
    Mocskos lett a kampány..cigányok vagyunk”
  • 7. dezső 2010. október 02. 18:14
    „Kedves lénike!

    A törvényt be kell tartani illetve tartatni, nem elég azt mondani, hogy fejétől bűzlik a hal, hanem neked ott és akkor amikor teheted a törvényt be kell tartani így lehet példát mutatni.”
  • 6. szilléri 2010. október 02. 18:10
    „A komcsik már csak ilyenek ! Éj leple alatt, ahogy szokták !”
  • 5. deszkás 2010. október 02. 17:37
    „A Fidesz mondta meg hogy az mszpsek megjelentek a rendőrségen és azok(a rendőrök) mit tesznek?FIJJUK! Ezeket nem tudjátok lehallgatni? Erre már nincs vamzer? Mint tudjuk a rém akarom mondani a hir tvből elég sokszor úgy vezetik be " a telefonbeszélgetésekből kiderül".Hát engem hallgassatok le. A maffia és az igazán zúzós bűnözök helyett ez még hoz is a konyhára mert nem szakad a nyakatokba 20-25 ügyvéd.”
  • 4. 751510 2010. október 02. 17:08
    „Bilincsbe verték, és benn tartották éjszakára? Ja, az csak a jobbikosok kiváltsága? Mint a közmédia bojkottja...”
  • 3. Kudara 2010. október 02. 17:07
    „Istenem...menjen már a fityesz el a fenébe innen, tönkreteszik az országot és ez a legnagyobb bajuk, hogy valaki rongálta a plakátot?! Ugyan már...”
  • 2. flexsnake 2010. október 02. 16:46
    „,,A rendőrséget a kispesti Fidesz-KDNP választási plakátok felügyeletével megbízott aktivistája értesítette."

    erre is van pénz hogy plakátőröket alkalmazzanak. Szánalmas ez az ország. Galambokkal kellene minden plakátot leszaratni, pereld a galambot .........!”
  • 1. Léni 2010. október 02. 16:44
    „Megáll az eszem! Hozzá mertek nyúlni a plakátjaikhoz! Ők mit művelek a többiek plakátjaival a
    tavasszal?
    Alcsúton is elkaptak egy 61 éves nagymamát aki plakátot tépett, rábizták a rendőrök az unokáját
    /aki vele volt /egy járókelőre, a mama ellen pedig GYORSÍTOTT ELJÁRÁST INDÍTOTTAK!!
    Kíváncsi lennék arra milyen büntetést kapott!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz év múlva már januárban kezdődhet a tavasz

Hőség, aszály, orkánok és áradások - a klímakutatók hosszú ideje figyelmeztetnek a Föld… Tovább olvasom